Boldogság? – csupán nézőpont kérdése

  • úszás
  • 2019.06.25
  • 07:36
Egy tíz esztendős csöppség, akit a sors kerekesszékbe sodort. Láss csodát, ő ezért azonban egy percig sem búsult. Elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz úszásban és bebizonyítja a világnak: a lehetetlen csupán egy szó, nincs helye a valóságban. Szabad lesz a kezét olvasó? Ismerje meg velünk Birnbauer Botondot!

A mai napig kristály tisztán emlékszem arra a tavaly nyári pillanatra, amikor a nagy sietségben a saját lábamban megbotolva sikerült egy óriási nagyot zakóznom a veszprémi Kossuth utcán. Valljuk be őszintén, ilyenkor nem az az első reakciója az embernek, hogy megnézze, egészségben megúszta-e a „balesetet”: felkaptam a fejem, s rögtön azt figyeltem, hogy látott-e valaki.

S bizony, nemcsak látott, hanem ki is rötyögött egy dundi kisfiú a szökőkútnál ülve. Ami viszont ezek után történt, az a mai napig sokszor elkísér gondolatban… Ahogy odacammogott, kezét nyújtotta és csillogó szemekkel odasúgta: – Néha megesik, hogy az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!

Mondanom sem kell, sokáig nem agyaltam rajta, hogy egy esést hogyan is lehetne édesebbé varázsolni… Egészen addig, amíg meg nem ismertem a tízéves Birnbauer Botondot és edzőjét, a Veszprémi Úszó Klub hűséges szakemberét, Hencsei Lászlót.

– Minden évben tartunk egy szintfelmérőt a harmadik osztályos gyerkőcöknek, hogy felmérjük, ki az, aki továbbléphet a haladó csoportba, illetve ki az, akinek még felzárkóztatásra van szüksége. Itt találkoztunk először, a Március 15. utcai uszodában – emlékezett vissza a vehirsport.hu megkeresésére Hencsei László.

– Ott csücsült a szélén egymagában… Kerekesszékben. Akkor még másodikos volt. Emlékszem, a testnevelők, akik velem voltak, nem mertek odalépni hozzá. Valljuk be, egyik félnek sem egyszerű a helyzet: mit kell mondani, hogy kell kezelni az egész szituációt… Eltelt pár perc, már mocorgott a székében. Erőt vettem magamon, odamentem hozzá és külön is bemutatkoztam. Ő pedig elmondta, hogy azért jött ide, mert szeretne megtanulni úszni: olimpiai bajnok akar lenni.

Mindez 2017 szeptemberében történt, azóta pedig Botond és László minden héten háromszor találkoznak: beszélgetnek, edzenek, s ami a legfontosabb, hogy mindketten tanulnak. – Ahogy ő, úgy én is tanulok: folyamatosan, napról napra. Nagyon sok jót kapok tőle… A sok gyermek között ő az, aki a motivációmat fenntartja – fogalmazott László, amikor Boti a medencéből előbukkanva egyszer csak „félbeszakította”.

– Büszke vagy rám? – kérdezte nagyokat sóhajtva Boti. – Egy országos bajnokra? Hogy ne lehetnék büszke? Egyszer nem hallottam még a szádból, hogy a versenytársad csak azért nyert, mert a lábával is tud úszni. Hidd el, minden álmod elérheted – felelte az edző.

Ugyanis a pici csoda még a múlt hónapban országos bajnoki címet szerzett 100 méteres hátúszásban, 50 méteres gyorsban pedig az ezüstnek örvendhetett Hódmezővásárhelyen, a speciálisan mozgáskorlátozottak számára meghirdetett Magyar Paraúszó Bajnokságon – tette mindezt úgy, hogy a különböző születési rendellenességei miatt a lábikói segítségére sajnos nem számíthatott.

– A felkészülés alatt arra figyeltem oda a legjobban, hogy a kezemet a kisujjam is kövesse a víz alá! – árulta el kérdésünkre Boti, majd hozzátette, hogy igaz, hosszú volt az út a keleti városig, de nem aludt egy percet sem, annyira várta a megmérettetést.

– Amikor megtudtam, hogy én nyertem, nagyon átjárt a boldogság! Meg persze a fáradtság is: volt egy csúszda az uszodában és az első napon vagy hatvanötször felmásztam rá… Imádtam, olyan jó volt, talán fárasztóbb is volt, mint az úszás… – elmélkedett a csöppség. Akiben – gondoljunk csak bele – mennyi erő lakozhat, ha a lábai segítsége nélkül is képes csúszdára mászni, illetve versenyeket nyerni?

– Nekem az az álmom, hogy aranyérmet nyerhessek az olimpián. Szeretnék bizonyítani anyukámnak, apukámnak és a testvéreimnek is. Apa azt szokta mondani, hogy ne legyek szomorú azért, mert így születtem. Nézzem inkább azt, hogy mit érhetek el – búcsúzott tőlünk könnyeket csalva a szemünkbe Birnbauer Botond.

Akinek történetét megismerve arra is ráébredhetünk, hogy egy botlás, vagy épp egy esés is lehet édes, akár a limonádé: hiszen a talpra állásunk után miért is szomorkodhatnánk?