„Segítettek” a megyei riválison

  • Telekom Veszprém U21
  • 2019.05.17
  • 18:14
Ötgólos fiaskó a szomszédvári rangadón – így búcsúztatta a „kis Telekom” csütörtökön este a másodosztályú kézilabda-bajnokság 2018/2019-es kiírását a vendéglátó Balatonfüredi KSE fiataljainak otthonában.

Hétközi rangadó, s egy igencsak komoly ütközet várt Gulyás István vezetőedzőre, s csapatára a Telekom Veszprém U21-re a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának az idény utolsó – 22. – fordulójában. Vendéglátóik ugyanis a megyei nagy rivális BKSE fiataljai voltak, akiknek egyebek mellett égető szükségük volt a győzelemre, hiszen a bennmaradásuk forgott kockán.

Az első öt percben pedig fej-fej mellett haladtak a felek (3-3). A tóparti vendéglátók ekkor váltottak feljebb egy fokozatot, s produkáltak 6-1-es szériát (18. perc: 9-4). Ehhez azért a veszprémieknek is volt némi hozzáfűznivalójuk: hármat dobtak sorozatban úgy, hogy kapujuk érintetlen maradt, tehát négy perc elteltével kettőre zárkóztak (22. perc: 9-7). Ekkor a hazaiak két vezérének (Varga és Máthé) találataival ismétcsak beindult a BKSE gólgyártása: a Gulyás-gárda így végül négygólos hátrányban kényszerült pihenőre fáradni (13-9).

Mindkét csapat biztosította a bennmaradást - Fotó: BKSE Facebook

Kovács első félidőben jegyzett találatai után a szusszanásról visszatérve Czeglédy, majd pedig Hornyák vette be a füredi portát (33. perc: 14-12). Ezek után azonban a Balatonfüred hidegzuhany alá szorította a Veszprémet: hetet vágtak úgy az ifjak, hogy a királynék városa közben csak egyszer örülhetett (45. perc: 21-13). Meg is nyugodtak a hazai lelkek, hiszen biztosították a bentmaradásukat. S a Telekom U21 sem maradt tétlen, ha a győzelem el is maradt, 26-21-re kozmetikázta a végeredményt.

A Gulyás-duó vezette Telekom Veszprém U21 csutörtökön utoljára lépett parkettre a másodosztályú kézilabda-bajnokság 2018/2019-es kiírásában. Mérlegük a 8 diadal mellett 1 döntetlen, illetve 13 fiaskó: a 17 szerzett pontjukkal – a tabella 9. helyét elfoglalva –, viszont megőrizték osztályukat, tehát jövőre is az NB I/B Nyugati csoportjában fognak szerepelni, akárcsak a BKSE U21.


Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 22. forduló.
Balatonfüredi KSE U21–Telekom Veszprém U21 26-21 (13-9).
Balatonfüred, Eötvös Sportcsarnok, 200 néző. Vezették: Sándor György, Szabó Balázs.
A BKSE U21 legeredményesebb góldobói: Varga Márton 7, Vajda Huba 6, Máthé Dominik 5. Edzők: Kárpáti Krisztián, Kis Ákos.
A Telekom U21 legeredményesebb góldobói: Czeglédy László 5, Hornyák Bence 3, Kovács lászló 3. Edzők: Gulyás István, Gulyás Péter.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2.
Kiállítások: 16, ill. 2. perc.