A Haladás nyerte a futsalrangadót

  • 1. Futsal Club Veszprém
  • 2019.03.28
  • 22:02
A vendéglátó Haladás 4-1-re legyőzte a Veszprémet a futsal NB I középszakaszának csütörtöki rangadóján. A Madarász-csapatnak azonban továbbra is a saját kezében van a sorsa a csoportgyőzelem és az azzal járó bajnoki döntő kivívására.

Rangadóval folytatódott a futsal NB I középszakasza: a B csoportban a második helyen álló Veszprém a harmadik Haladáshoz látogatott csütörtök este. A bajnoki döntőért küzdő, s az éllovas – múlt héten éppen a királynék városában is győzelmeskedő – Nyírgyulajt üldöző együttesek csatáját az országos sporttelevízió, az M4 is műsorára tűzte.

A mieink mellett szólt, hogy az alapszakasz során oda-vissza le tudták győzni a szombathelyieket, akik azóta egy spanyol és egy brazil légióssal erősítettek. A hazaiak kezdtek jobban, Dróth tíz méterről eleresztett lövését már az első percben védeni kellett Schmidmajernek. Nem sokkal később viszont már a bakonyi hálóőr sem segíthetett, Dróth berúgását követően ugyanis Simics robbant be jó ütemben, s lőtt védhetetlenül a hálóba (1-0). Gólja után az előkészítésben jeleskedett a szerb válogatott: a kifutó Schmidmajer mellett Hajmásit játszotta meg, aki közelről a hálóba pofozta a játékszert (2-0).

Madarász János azonnal magához hívta az övéit, akik a folytatásban át is vették a találkozó irányítását, de jobbára csak távoli kísérletekig jutottak. Légiósai főszereplésével gyors kontrákkal veszélyeztetett a vasi gárda. A brazil válogatottat is megjárt Pocaia előbb Tatait, majd Bencsik Ádámot is becsapta egy csellel, de célt tévesztett. Samuel Sanchez kísérletét pedig Schmidmajer hárította. A játékrész derekánál balszerencsés találatot kapott az 1. FCV, Simics belőtt labdája ugyanis Márkusról a hálóba pattant (3-0).

A Szombathely akarata érvényesült a rangadón (archív fotó)

Sásdinak öttel a szünet előtt kellett bemutatni az első nagyobb védését Tatai bombájával szemben. Kisvártatva aztán már a hálóba nyúlhatott a hálóőr, Dávid élesen belőtt labdáját ugyanis Bencsik Ádám lőtte be a hosszú oldalon (3-1).

Tovább is csökkenthették volna a különbséget a vendégek. Dróth ugyanis hátulról meglökte Tatait a hatoson belül, amiért hatméterest ítélt a játékvezető. Dávid rúgta a büntetőt, de a jobb oldalra kilépő Sásdi bravúrral hárított. Továbbra is záporoztak a lehetőségek: Boromisza lövését Sásdi spárgázta ki, Melo pedig kapufát lőtt a túloldalon.

Az utolsó előtti percben összegyúlt a Veszprém hatodik szabálytalansága. Melo lőtt kisbüntetőt, de nem tudott túljárni Schmidmajer eszén. Madarász János öt a négy elleni játékra váltott, ám így sem tudta elkerülni az újabb szabálytalanságot, s az ezzel járó újabb szombathelyi tízméterest. Ezúttal Dróth állt a játékszer mögé, aki a kapufát találta el.

A második felvonást is elsöprő lendülettel kezdte a Sziffer-csapat. Tizenöt másodperc telt el, amikor Schmidmajer buktatta Dróthot. A harmadik hazai büntetőt – ezúttal immár hat méterről – Simics lőtte, aki nem hibázott (4-1). Hajmási csattanós kapufát lőtt, majd Schmidmajer hárította gyors egymásutánban Pocaia és Melo kísérletét. A mérkőzés ezen időszakában egyértelműen Schmidmajer tartotta meccsben csapatát, aki bravúrt bravúrra halmozott.

A veszprémiek becsülettel küzdöttek, ám hiányzott a játékukból az átütő erő, amihez persze a Szombathely nagyszerűen védekezése is hozzájárult. Az utolsó negyedre fordulva ismét lehozta kapusát az FCV, igaz, nagy nyomás alá ekkor sem sikerült helyezni a riválist. Öttel a vége előtt Tatai lőtt váratlanul, amikor Sásdi a gólvonal előtt ráült a játékszerre. Melo a kapufát találta el, de több gól már nem esett. A Hali az idei kiírásban először győzte le a királynék városának gárdáját.

Fontos megjegyezni, hogy a veszprémieknek továbbra is megvan az esélyük, hogy a csoport élén zárjanak, s bajnoki döntőt játsszanak. Igaz, ehhez vélhetően már nem hibázhatnak többet. Folytatás április 19-én, a gárda ekkor játssza le az első fordulóból elmaradt mérkőzését az Aramis vendégeként.

Férfi Futsal NB I, „B” csoport 4. forduló:
Haladás VSE–1. FC Veszprém 4-1 (3-1)
Szombathely, Haladás Sportcsarnok. Vezette: Kovács G.
Haladás: Sásdi – Melo, Simics, Dróth, Vidák. Csere: Alasztics (kapus), Samuel Sanchez, Hajmási, Horváth P., Sipos, Szakasics, Pocaia, Péter, Vas. Vezetőedző: Sziffer András.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Komáromi, Dávid, Bencsik Ádám. Csere: Spandler (kapus), Tar, Márkus, Gyurcsányi, Boromisza D., Erdősi, Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Simics (2., 21. – a másodikat büntetőből), Hajmási (4.), Márkus (10. – öngól), ill. Bencsik Á. (16.).

Edzői értékelések

Sziffer András: – Azt kaptam a srácoktól, amit a találkozó előtt megbeszéltünk. Nagyon higgadtan játszottunk, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Igaz, az első félidő végén meleg pillanatokat éltünk át. Ha értékesítette volna a hatméterest a Veszprém, nagyon nehéz második játékrész következett volna. A szünet után ismét góllal kezdtünk, s a folytatásban is megvoltak a helyzeteink. Alaposan összekovácsolódott a társaság mentálisan, s érzésem szerint minden téren ellenfelünk fölé nőttünk.

Madarász János: – Nagyon rosszul kezdtünk, az időkérésünk után azonban elkaptuk a fonalat. Úgy gondolom, hogy a kimaradt hatméteresünk volt a találkozó fordulópontja. De el kell ismerni, hogy egyénileg is jobb játékot nyújtott, s csapatként is jobban működött ma a Hali. Megyünk tovább, nincs okunk idegeskedni, csak bonyolultabbá vált a helyzetünk. A következő meccset meg kell nyernünk, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat, aztán jöhet a visszavágó. Továbbra is bizakodó vagyok.

Tabellák
Férfi futsal NB I B csoport, 2018/2019
1. Kútház Haladás VSE 18
2. 1. FC Veszprém 18
3. Nyírgyulaj KSE 15
4. Aramis SE 9
5. BME-BT FC 2
utolsó módosítás 2019. május 14. 00:38
tovább »
Férfi futsal NB I, 2018/19
1. MVFC Berettyóújfalu 50
2. 1. FC Veszprém 42
3. Kútház Haladás VSE 41
4. Dunaferr 40
5. Debreceni Egyetemi AC 22
6. Aramis SE 19
7. Szigetszentmiklós Futsal 19
8. Nyírgyulaj KSE 16
9. Rubeola FC Csömör 8
10. BME-BT FC 7
utolsó módosítás 2019. május 13. 00:00
tovább »