Három BL-csata három hadvezérrel, ez még Nagy Lászlónak is új

  • Telekom Veszprém
  • 2018.10.11
  • 08:50
  • Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
A csapatkapitány szerint egy életéért küzdő sértett vad vár szombaton (17.30) Montpellier-ben a Telekom Veszprémre a Bajnokok Ligájában.

A Telekom Veszprémen kívül aligha akad az európai kézilabdasport nagyszínpadán még egy olyan csapat, amelyik három egymást követő Bajnokok Ligája mérkőzését három hét leforgása alatt más és más vezetőedzővel (Ljubomir Vranjes, Gulyás István és David Davis) vívta meg. Egészen pontosan két kinevezett, és egy megbízott szakmai vezetővel.

Élet-halál harc vár a BL címvédőjére

– Ez most tényleg egy új és egyedi helyzet, amihez a csapatunk minden tagja a lehető legnagyobb odadással és fegyelemmel igyekszik igazodni, a tőle elvárható maximális játékosintelligenciát tanúsítva – nyilatkozta David Davis kinevezése után Nagy László csapatkapitány az SzPress Hírszolgálatnak. – Ezeknek az erényeknek a megcsillogtatására már Vranjes menesztését követően, az elmúlt hétvégén Bresztben is nagy szükség volt, nem, mint hogyha a most következő próbatétel egy kicsit is könnyebbnek ígérkezne. A Bajnokok Ligája idei döntőjében győztes francia Montpellier négy vereséggel a torna szégyenpadjára került, és ha szombaton nem tud győzni ellenünk, akkor máris a kiesés sorsára jut. Mindent, amit csak lehet, be fognak vetni, és nem túlzás azt állítani, hogy egy életéért harcoló sértett vad vár ránk a most következő csoportmérkőzésen. Nekünk az idegenbeli győzelem a kiutat, nekik hazai pályán a menekülőpályát jelentheti – hangsúlyozta Nagy László.

Vissza a spanyol iskolába

A 37 esztendős csapatkapitány nem tagadja, sőt, büszkén tesz említést arról, hogy a klub elnöksége az ő véleményét is kikérte az elbukott Vranjes utódjának kiválasztása előtt.

– Bő volt a választék, akadtak jelöltek, és persze önjelöltek is, a menedzsereknek ilyenkor be szokott indulni a fantáziája. A választás egy fiatal, de máris rendkívül tapasztalt spanyol szakemberre esett, aki minden bizonnyal visszahozza a spanyolos kézilabdát Veszprémbe. Ha a szegedi férfi, és a győri női csapatra, vagy úgy általában az európai kézilabdázás edzői szereposztásaira gondolunk, aligha lehet rossz irányról beszélni, legkevésbé pedig vakvágányról. Az elmúlt évek kimagasló klubsikerei mögött az esetek többségében hispániai mesterek csapatépítő munkája és taktikai tudása állt – folytatta a kétszeres BL-győztes kézilabdázó, akinek a tizenkét esztendős barcelonai légióskodása alatt a spanyol játékfelfogás és stílus a vérébe ívódott.

David és Charlie jól kiegészítik majd egymást

Arra a kérdésre, hogy mennyire ismeri a veszprémi együttes új kormányosát, a Magyarországra 2012-ben visszatért játékmester és gólgyáros így válaszolt:

– Csak ellenfélként ismerem, amikor én Barcelonában játszottam, ő pedig előbb a Ciudad Real, majd az Atlético Madrid együttesében. Nem csak kézilabdázóként, hanem klub- és válogatott edzőként is sikeresnek bizonyult, egyszóval van mire építenie. Ugyanez igaz a Veszprémhez kötődő Carlos Pérezre, akinek a sportolói és sportszakmai kvalitása megkérdőjelezhetetlen. Úgy gondolom, hogy David és Charlie jól kiegészítik majd egymást, már csak azért is, mert egy nyelvet beszélnek. Mindenki változást vár, méghozzá a lehető leggyorsabban. A csapatnak vissza kell találnia arra az útra, ami az európai kézilabdázás csúcsára vezetett, itthon pedig megalkuvás nélkül csak a bajnoki cím visszahódítása lehet a cél – jelentette ki Nagy László, akinek jövőre jár le a veszprémi szerződése, de csodaszámba menne, ha nem itt folytatná.

Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat

Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 18
2. Vardar Szkopje 13
3. Kielce 12
4. Telekom Veszprém 12
5. Rhein-Neckar Löwen 12
6. IFK Kristianstad 5
7. Meskov Breszt 5
8. Montpellier 3
utolsó módosítás 2018. december 06. 22:13
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 28
2. Telekom Veszprém 20
3. Grundfos Tatabánya KC 19
4. Csurgói KK 18
5. Balatonfüredi KSE 16
6. FTC 14
7. HE-DO B. Braun Gyöngyös 13
8. Sport36-Komló 13
9. DVTK-Eger 8
10. CYEB Budakalász 6
11. Dabasi KC VSE 6
12. Ceglédi KKSE 6
13. Mezőkövesdi KC 3
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás tegnap 20:08
tovább »