Bravúros döntetlent játszott első tétmérkőzésén a női futsalválogatott

  • ország-világ
  • 2018.09.12
  • 22:20
  • MTI
A magyar női futsal válogatott története első tétmérkőzésén bravúros, 4-4-es döntetlent játszott a házigazda ukránok vendégeként szerdán, a Cserkasziban zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna első napján.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint Kota Gabriella két gólt szerzett, Sipos Lilla is betalált, illetve egyszer az ukránok kapusáról került a hazai kapuba a labda. A magyarok 2-0-ra vezettek, a hazaiak 4-2-re fordítottak, de Dombó János szövetségi edző csapatának végül sikerült értékes pontot szereznie.

Az UEFA tavaly döntött arról, hogy 2019-től a női futsalválogatottak számára is megrendezi hivatalos Európa-bajnokságát, így ez volt a magyar csapat történetének első tétmeccse. Korábban Dombó János elmondta, az ukránokat jóval magasabban jegyzik, sőt a kontinens legjobbjai között tartják számon őket.

Csütörtökön Kazahsztán, szombaton pedig Fehéroroszország lesz a magyarok ellenfele, a jövő évi, négycsapatos kontinenstornára a csoport első helyezettje jut ki. Szerdán a fehéroroszok 8-0-ra legyőzték a kazahokat.

Tabella
Férfi futsal NB I, 2018/19
1. MVFC Berettyóújfalu 9
2. 1. FC Veszprém 9
3. Kútház Haladás VSE 7
4. Dunaferr 6
5. Nyírgyulaj KSE 4
6. Szigetszentmiklós Futsal 3
7. Debreceni Egyetemi AC 3
8. Rubeola FC Csömör 2
9. Aramis SE 0
10. BME-BT FC 0
utolsó módosítás 2018. szeptember 18. 10:16
tovább »