Hatgólos sikerrel hangoltak a rangadóra

  • Telekom Veszprém
  • 2018.03.06
  • 20:14
Az éllovas Telekom Veszprém kedd este Cegléden is begyűjtötte a bajnoki pontokat.

Szombaton befejeződtek a küzdelmek a Bajnokok Ligája csoportkörében – a veszprémiek a „B” jelű nyolcas második helyén zártak –, kedden pedig már ismét az NB I-ben, méghozzá a tizedik helyen álló Cegléd otthonában lépett Ljubomir Vranjes együttese.

Az erőviszonyoknak megfelelően kezdett a listavezető, amely állva hagyta riválisát (7. perc: 1-5). A norvég Tönnesen mellett a svéd Nilsson is agilisan kezdett, a játékrész harmadánál máris időt kért a hazaiak mestere (3-10). A bakonyi hatos fal hatékonyan tette a dolgát, miként mögötte Alilovic kapus is.

Hat góllal nyert a Telekom (archív fotó)

Héttel a szünet előtt már kilenc volt közte (6-15), a hajrára aztán valamelyest rendezni tudta sorait a Cegléd (28. perc: 10-16). Felzárkózniuk azonban nem sikerült, hétgólos különbséggel vonultak a pihenőre a felek (11-18).

A második felvonást is a Telekom kezdte jobban, Alilovic és Nenadic góljai után már tíz volt közte (12-22). A folytatásban sem vett vissza a tempóból a címvédő, Ligetvári is nagy bombát ragasztott a hálóba (43. perc: 13-26).

A végjátékhoz közeledve – Grbovic vezetésével – faragni tudott hátrányából a Cegléd (51. perc: 18-27). Vranjes mester időt kért, de így is a hazaiak nyerték 5-2-re a végjátékot, s ezzel együtt a második játékészt is (23-29).

Persze egy pillanatig sem forgott veszélyben a Veszprém sikere, amely szombaton (17.15) a Szeged ellen is arra törekszik, hogy megőrizze hibátlan mérlegét.

Férfi kézilabda NB I, 23. fordulóból előrehozott mérkőzés:
Ceglédi KKSE–Telekom Veszprém 23-29 (11-18)
Cegléd, 900 néző. Vezette: Szakállas, Varasdi.
Cegléd: Pallag – Radovic 4 (2), Borsos 3, Grbovic 4, Juhász 3, Radnic 2 (1), Hódi. Csere: Mojsilov (kapus), Szabó B. 2, Müller, Hajdu 2, Tóth 1, Megyeri, Dávid, Csapi, Imregi 2. Vezetőedző: Jakab László.
Veszprém: Alilovic – Marguc 4, Tönnesen 2, Nilsson 4, Ligetvári 3, Jamali 2, Ugalde 4. Csere: Mikler (kapus), Schuch, Ancsin 3, Blagotinsek, Sulic 1, Nenadic 4, Borzas 2, Lékai. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 1/0.

Tabellák
Férfi kézilabda NB I, 2017/18
1. Telekom Veszprém 50
2. MOL-Pick Szeged 46
3. Grundfos Tatabánya KC 42
4. Balatonfüredi KSE 40
5. Sport36-Komló 26
6. Csurgói KK 25
7. CYEB Budakalász 24
8. Dabas KC VSE 20
9. Eger SBS Eszterházy 19
10. B.Braun Gyöngyös 17
11. Ceglédi KKSE 17
12. Ferencváros 16
13. Váci KSE 16
14. Orosházi FKSE- LINAMAR 6
utolsó módosítás 2018. május 06. 21:17
tovább »
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2017/18
1. Paris Saint-Germain 23
2. Telekom Veszprém 18
3. SG Flensburg-Handewitt 18
4. THW Kiel 16
5. Kielce 15
6. Meskov Breszt 10
7. RK Celje 7
8. Aalborg Handbold 5
utolsó módosítás 2018. március 04. 21:41
tovább »