Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C

Három magyar és egy szlovén pályázat

2014. január 30. 13:45 // Forrás: MTI
Három magyar és egy szlovén pályázat érkezett be az Európai Kézilabda Szövetséghez (EHF) a női Bajnokok Ligája 2014-es négyesdöntőjének megrendezésére.

Az augusztusi, rangos győri nemzetközi tornát szervező SportConcept menedzseriroda már kedden bejelentette, hogy jelentkezik a Final Fourra, ugyanakkor az EHF hivatalos honlapján pénteken megjelent közlemény szerint a Magyar Kézilabda Szövetség a Hungarofest Kft.-vel közösen, továbbá a Nexus Communication nevű cég is pályázik a rendezésre. Érdekesség, hogy helyszínként mindhárom magyar jelentkező a Papp László Sportarénával kandidál.

Egyedüli külföldiként a Krim Ljubljana pályázik.

Az EHF végrehajtó bizottsága várhatóan szeptember 20-án dönt arról, lesz-e egyáltalán négyes döntő, és ha igen, akkor hol.

vehirsport.hu
további cikkek
A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém A bennmaradásért küzdő vendéglátó Eger nagy csatában legyőzte a már biztosan kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém együttesét az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki találkozóján. tegnap 21:29 Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. 2024. május 9. 19:41 Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Telekom Veszprém Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. 2024. május 9. 17:55 Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá Telekom Veszprém Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. 2024. május 9. 12:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.