Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C

„Szegeden senki sem szerezhet könnyedén pontokat”

2014. január 30. 12:41
Fazekas Nándor blogja az MKB-MVM Veszprém két kiütéses BL-csatájáról és a Szeged elleni csúcsrangadó várakozásairól.

Ahogy legutóbbi blogomban is jeleztem, nagyon nehéz találkozóra számítottunk a Zaporizzsja ellen, s ennek megfelelően is készültünk ellenük. Ennek ellenére nagyon megvertük őket, de úgy vélem, hogy nem a két együttes tudása miatt alakult így a találkozó, hanem azért, mert ellenfelünk játékosai még nem játszottak ilyen fantasztikus közönség előtt.  Láthatóan nagyon megilletődtek ettől a fantasztikus atmoszférától, s a kritikus helyzetekben kidobálták, elejtették vagy a lábukra pattintották a labdát. Mi pedig nagyon rutinosan kihasználtuk ezt, ami nagyon jót tett az együttes önbizalmának. Ráadásul mindenki lehetőséghez jutott, s mindenki bizonyítani is tudott.

Ezt követően a sereghajtó PLER ellen gyűjtöttük be a kötelező két pontot, majd teljes gőzzel a Zágráb ellen készültünk. Tudtuk, hogy egy kiváló együtteshez látogatunk, még ha ez a Zágráb nem is a tíz évvel ezelőtti, amely saját otthonában mindig elpáholt bennünket. 

A horvát bajnok egy fiatal együttes, melynek tagjai most szereznek rutint a válogatottban és klubjukban is, s két-három múlva lesznek igazán ütőképesek. Volt csapattársammal és barátommal, Zlatko Saracevic-csel is erről beszélgettem, aki elmondta, hogy a fiataljaik már három-ötéves szerződésekkel le vannak kötve. A céljuk, hogy egyben tartsák őket, s belőlük alakítsanak ki egy igazán erős együttest. Ahogy láttam, ennek már most megvannak az alapjai… Ami a mérkőzést illeti, a csapatom védekezésben és támadásban is szenzációsat nyújtott, Mirko pedig fantasztikusan védett. A látottak alapján a tízgólos sikerünk is teljesen megérdemelt.

Tavaly ilyenkor ugyanebben a cipőben jártunk: a nagy BL-menetelés és a válogatott program között utaztunk Szegedre. Mindannyiunk fejében ott motoszkál még a tavalyi csúfos kudarc. Egy évvel ezelőtt jókor jött az a pofon, hiszen meg tudtuk fordítani a bajnokságot, de idén már nem biztos, hogy ez beleférne. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tanult a tavalyi pofonból és senki nem hiheti el azt még egyszer, hogy egy jó BL-sorozat után a Tisza-parton könnyedén nyerhetünk.

Ahogy halljuk, Szegeden két-három hete csak erre készülnek és óriási körítést adnak a rangadónak.  Ők is szeretnék megmutatni a saját közönségüknek azt, hogy jó csapatot alkotnak. Azt gondolom egyébként, hogy ez így is van, remek együttesük vár ránk szombaton, amelynek nagyon rosszkor – a csapatépítés legelső fázisában – jött a Metalurg elleni selejtező párharc.

Mostanra úgy tűnik, hogy egyre jobban összekovácsolódnak, egyre inkább betartják spanyol edzőjük taktikai utasításait, néhány hónap múlva pedig még jobbak lesznek. Éppen ezért nagyon nehéz összecsapásra számítok, hiszen a Pick otthonában egyetlen európai gárda sem szerez könnyedén pontokat.

Csak akkor lehet esélyünk, ha mindenki teljes erőbedobással és koncentrációval kézilabdázik, ahogyan a legutóbbi bajnoki döntő második meccsén is tettük. Igaz, akkor is csak egy góllal tudtunk nyerni. A Veszprém ugyanakkor van olyan erős, hogy bárhova is megy, csak a két pont megszerzése lehet a célja. Ráadásul mi annyival szerencsésebb helyzetben vagyunk, hogy több magas hőfokú és színvonalú meccs van a hátunk mögött. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ezt a rutint ki is tudjuk használni a pályán.

A leírtak szellemében készültünk egész héten. Ugyanúgy végeztük a támadó-, védekező-, kondicionáló- és futómunkát, mintha nemzetközi porondon szerepelnénk. Ma délelőtt már elkezdtük a videó elemzéseket, amit holnap is folytatunk.  Szokásunk szerint egy nappal a meccs előtt elutazunk, hogy a csúcsrangadón kipihenten léphessünk pályára.

Szombat éjszaka hazaérkezünk, vasárnap pedig már Dunaújváros felé veszem az irányt. Az Éles Kézilabda Iskola csapata ugyanis – Gergő fiammal a soraiban – ott szerepel, én pedig kíváncsian várom, hogy mit nyújtanak a legények.

Fazekas Nándor

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 24 21 0 3 872 693 179 42
3. MOL Tatabánya KC 24 15 2 7 746 695 51 32
4. FTC-Green Collect 24 13 4 7 765 723 42 30
5. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 24 11 3 10 713 733 -20 25
6. Csurgói KK 23 11 2 10 650 665 -15 24
7. CYEB-Budakalász 24 11 2 11 686 709 -23 24
8. Dabas KC 24 11 1 12 662 696 -34 23
9. Balatonfüredi KSE 24 10 1 13 633 668 -35 21
10. Carbonex-Komló 24 8 0 16 636 695 -59 16
11. HSA NEKA 24 7 2 15 645 705 -60 16
12. PLER-Budapest 23 6 2 15 618 707 -89 14
13. QHB Eger 23 6 1 16 587 715 -128 13
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 23 2 0 21 623 757 -134 4
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 10:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. tegnap 19:41 Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Telekom Veszprém Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. tegnap 17:55 Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá Telekom Veszprém Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. tegnap 12:31 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. 2024. május 8. 9:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.