Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elrajtolt a mezőny, kiállt a címvédő

2014. július 10. 12:16 // Forrás: MTI
A Fifty-Fifty több mint három órával megjavítva saját rekordját nagy fölénnyel nyerte a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt.

A Józsa Márton kormányozta kétárbocos katamarán gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, s 7 óra 14 perc körüli idővel diadalmaskodott - a hivatalos időt később állapítják meg.

A 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny rajtja Balatonfüreden 2014. július 10-én. A versenyen 522 hajó vesz részt. MTI Fotó: Turcsi GáborA 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny rajtja Balatonfüreden 2014. július 10-én. A versenyen 522 hajó vesz részt. MTI Fotó: Turcsi Gábor

"A szigligeti öbölben kicsit erős volt a szél, ott kapaszkodnunk kellett és visszafelé eltört a bumunk vége. Ez kicsit aggasztó volt, de tudtuk kezelni a helyzetet. Taktikailag jól versenyeztünk, jó irányokba mentünk, jól dolgozott a csapat" - értékelt Józsa Márton, hozzátéve, hogy menet közben vitorlacserékre kényszerültek, amivel nagyjából egy órát veszítettek, a szélviszonyok miatt pedig nagyjából másfélszeres távot vitorláztak.

A Fifty-Fifty nevű magyar építésű kétárbocos katamarán a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen Balatonfürednél 2014. július 10-én. A Fifty-Fifty több mint három órával megjavítva saját rekordját nagy fölénnyel nyerte a versenyt. MTI Fotó: Turcsi Gábor A Fifty-Fifty nevű magyar építésű kétárbocos katamarán a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen Balatonfürednél 2014. július 10-én. A Fifty-Fifty több mint három órával megjavítva saját rekordját nagy fölénnyel nyerte a versenyt. MTI Fotó: Turcsi Gábor

A Fifty-Fifty 2012-ben 10:34 órás idővel ért el új csúcsot, megdöntve akkor a Nemere II 1955 óta élő, 10 óra 40 perces rekordját.

Az üldözők közül az osztrák Andreas Hagara vezette Naturaqua és a Nagy R. Attila irányította Team Black Jack még nem érte el a tihanyi szorost.

A versenyben vezető Fifty-Fifty 14 órakor elérte a keszthelyi bóját, s elindult vissza a balatonfüredi cél felé a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.A versenyben vezető Fifty-Fifty 14 órakor elérte a keszthelyi bóját, s elindult vissza a balatonfüredi cél felé a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.

A címvédő és 11-szeres győztes Litkey Farkas irányította Evopro Katamadár kénytelen volt feladni a versenyt, mert az orrmerevítőnél elszakadt egy kötél, ennek következtében több alkatrész is megsérült, s a hibát nem lehetett a vízen kijavítani.    

A versenyben vezető Fifty-Fifty 14 órakor elérte a keszthelyi bóját, s elindult vissza a balatonfüredi cél felé a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.A versenyben vezető Fifty-Fifty 14 órakor elérte a keszthelyi bóját, s elindult vissza a balatonfüredi cél felé a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.

A jó szélben 522 hajó vágott neki 9 órakor a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.