Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Hevesi-Tóth elhagyja a VFC-t

2014. július 9. 22:13
Pápáról és Szombathelyről erősíthet az NB III Nyugati csoport küzdelmeire készülő Veszprém FC.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megyeszékhely labdarúgócsapata a következő idényt is Simon Attila irányításával kezdi meg az NB III Nyugati csoportban. A klub szerdai közleménye szerint jelenleg is folyik a 22 fős keret kialakítása, várhatóan az NB I-es Lombard Pápa és Szombathelyi Haladás csapatával való együttműködésnek köszönhetően tudnak az osztálynak megfelelő játékosokat szerződtetni.

Kedden csatlakozott a kerethez a 21 éves Ódor Norbert, aki végigjárta a VFC USE korosztályos csapatait és kiöregedve az utánpótlásból a Veszprém FC-nél folytatja pályafutását.

A csapat június 30-án megkezdte a felkészüléstA csapat június 30-án megkezdte a felkészülést

Távozik ugyanakkor Hevesi-Tóth Tamás, aki elfogadta a másodosztályú Szigetszentmiklós ajánlatát. A támadó veszprémi színekben 82 bajnokin 19 gólt lőtt, s az előző kiírás utolsó fordulójában ő szerezte a biztos bennmaradást érő találatot. A keretben történt további változásokról péntekre ígért tájékoztatást Cseresznyés Péter ügyvezető.


A VFC edzőmeccseinek tervezett időpontja

Július 12. (szombat) 10:30 Kaposvári Rákóczi–Veszprém FC, Kaposvár
Július 14. (hétfő) 17:30 Szolnoki MÁV–Veszprém FC, Sárvár
Július 17. (csütörtök) 18:00 Veszprém FC–Peremarton, Veszprém, Egyetemi Stadion
Július 19 (szombat) 11:00 FC Ajka–Veszprém FC,  Ajka
Július 23. (szerda) 18:00 Devecser–Veszprém FC, Devecser
Július 26. Szombat 09:30 Veszprém FC–Balatonfüredi FC, Veszprém, Egyetemi Stadion
Július 30. (szerda)  18:00 Siófok BFC–Veszprém FC, Siófok
Augusztus 2. (szombat) 10:00 Haladás U21/U19–Veszprém FC, Szombathely, Akadémia


A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kedden közzétette az NB III 2014/2015-ös idényének csoportbeosztását.

A Nyugati csoport: III. ker. TVE (újonc), Balatonfüredi FC, BKV Előre, Budaörsi SC, Csepel FC, Diósdi TC, Dorogi FC, Győri ETO II, Mosonmagyaróvári TE 1904, Nagyatádi FC, Rákosmenti KSK, Sárvár FC (újonc), Szombathelyi Haladás II, Tatabánya FC, Újbuda, Veszprém FC.

vehirsport.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban vármegyei foci Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. ma 5:02 Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk Szoboszlai Dominik, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint kedd este az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül meg tudták nyerni a Koszovó elleni barátságos mérkőzést a telt házas Puskás Arénában. tegnap 7:47 Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat magyar labdarúgó-válogatott Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. 2024. március 26. 21:03 Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában magyar labdarúgó-válogatott Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. 2024. március 26. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.