Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Városunk mellett megyénket is képviselték

2019. szeptember 11. 20:00 // Forrás: SVSE / Stupián Anikó
Remek eredményeket értek el a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) versenyzői múlt hétvégén, a Székesfehérváron rendezett Magyar Atlétikai Csapatbajnokság döntőjében.

Szeptember 7. és 8. között Székesfehérvár adott otthont Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának döntőjének, valamint a serdülő atléták részére kiírt csapatbajnokságnak, amelyeken a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) versenyzői dicséretes eredményeket értek el.

A felnőttek hétvégi fináléjába a két korábbi elődöntőből jutott be az első hat-hat helyezett. A pályára lépő együttesekben a hazai élvonal legjobbjai indulhattak.

Megyénket egyedüli indulóként a Sportolj Velünk Sport Egyesület képviselte – kiegészülve a Győri Atlétikai Club versenyzőivel – akik a részvételi jogot még májusban Győrben szerezték meg. A kétnapos megmérettetés után a több sérült válogatottat nélkülöző SVSE szépen helytállva – a tavalyi évhez képest két helyet előrelépve – a tizedik helyen végzett.

A helyezésekért és pontokért éles küzdelem folyt, minden centiméterért, másodpercért meg kellett izzadni. Az elért pontok mögött azonban igazán jó teljesítmények is akadnak.

A férfiak mezőnyében 1500 méteren a dobogóhoz idei legjobb eredmény, vagy egyéni csúcs szükségeltetett. Az izgalmas befutót követően – a győztestől csak 3 tizedmásodperccel lemaradva – Szögi István harmadikként haladt át a célvonalon. Szögi 5000 méteren is remekelt: épphogy lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

Molnár Attila (balra) ifiként nyerte a felnőttek versenyét - Fotó: SVSE / Stupián AnikóMolnár Attila (balra) ifiként nyerte a felnőttek versenyét - Fotó: SVSE / Stupián Anikó

Az idei EYOF bronzérmese, a fiatal Molnár Attila 4 századdal megelőzve (48.13-at futva) győzte le vetélytársait 400 méteren, és lett a szám győztese. A 200 m-es síkfutásban pedig a pontszerző tizenegyedik helyen ért be (22,93).

A női mezőnyben az ifjúsági korú Varga Gréta 1500 méteren (4:36,80) és 5000 méteren (17:32,22) is bronzérmet szerzett. Bányai Petra 800 méteren a negyedik, 1500 méteren az ötödik, míg Kirsch Natália 800-on a hetedik, 1500-on pedig a negyedik helyen zárt. Magyar Veronika 3000 méter akadályfutásban jeleskedett, 11:29,33-al idővel a harmadik helyen futott be. Ezen a távon Koncz Kata a 4., Sigmond Sára a 6. lett. A 4x400 méteres férfi és női váltónk is egyaránt hatodik helyet szerezte meg.

A csapatbajnoki sikerhez veszprémi részről hozzájárult még: Kiss Georgina, Papp Kata, Bartis Hajnalka, Gedra Szabina, Berzsenyi Kata, Hadnagy Zsóka, Göncz Anna, Mező Zsófia, Takács Dávid, Horváth András, Felber Balázs, Nick Márton, Tóth Márton, illetve Kiss Gergő is.

Hazánk serdülő csapatbajnokságán kis létszámmal, de annál nagyobb elszántsággal vett részt az SVSE. Sikeresen felvette a harcot több nagy, fővárosi egyesülettel is (Honvéd, GEAC). Számos remek teljesítmény, illetve egyéni csúcs is született.

A lányok mezőnyében 300 méteres síkfutásban Kerékgyártó Dóra futamában a második lett, míg Kovács Noémi megnyerte azt. Birnbauer Dalma pedig 2000 m-en hatodik helyen futott be. A hölgyek egyéni legjobb időeredményüket érték el.

A fiúknál Dabosi Marcell 100 méteres sprintszámban egy hatodik hellyel melegített be, 300 méteren azonban már harmadikként lépte át a célvonalat. Utóbbi számban Kriszt Koppány és Kubasi János is egyéni csúccsal,futamgyőztesként zárt. János még 1000 méteren is érdekelt volt, itt az összesítés után negyedik helyen fejezte be a versenyt. Felber Farkas gátfutásban tette le a névjegyét: 100 m és 300 m gáton is egyéni legjobbjával hetedikként végzett.

A serdülő csapatban Szirbek Albert 1000 méteren, illetve 3000 m-en is kiváló egyéni csúccsal végzett. A versenyen pedig Harhai Péter, Mesics Borbála, Földesi Léda is számot adott tudásáról.

vehirsport.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. ma 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.