Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Nemzeti Vágta a Bakony szívében

2019. augusztus 14. 20:47
Augusztus 19-én, hétfőn a zirci Tündér Farm ad otthont a Nemzeti Vágta bakonyi előfutamának.

A Nemzeti Vágta helyi előfutama a hosszú hétvégén szórakoztatja majd a Bakony környékén élőket. A korábbi fordulókhoz híven, a Bakonyi Vágtán is lesznek hagyományőrző programok, lovasbemutatók és koncertek. A gasztronómia szerelmesei sem maradnak finom ízek nélkül: főzőverseny és a helyi termelők vására várja széles kínálattal a látogatókat. A fesztiválhangulatot koncertek színesítik.

A Bakonyi Vágta programja a polgármesterek reggelijével kezdődik, amelyet néptáncos műsor és asszonykórus előadása követ. Már délelőtt megnyitják a gyermeksarkot, hogy a legkisebbek is önfeledten szórakozhassanak. Lehetőségük lesz kipróbálni a pónilovaglást, a mászófalat, de akár ügyességi játékokban is részt vehetnek. A délután folyamán a látogatók megtekinthetnek többek között egy solymász bemutatót, Hamza Viki szabadidomító műsorát, valamint a fehérvári huszárok felvonulását, a Bakonyi Vágta döntőjére késő délután kerül sor. Az ünnepélyes eredményhirdetés után zenekari fellépések és lovasszínház szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.