Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

A tereppel és az ismeretlennel is megküzdöttek

2019. június 29. 12:50
Nagyszerűen szerepeltek a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutói a Pomáz és környékén rendezett egyéni éjszakai, valamint egyesületi váltóbajnokságon.

Június 22-23-án Pomáz és környéke adott otthon Magyarország 2019. évi egyéni éjszakai, valamint egyesületi váltóbajnokságának.

A két versenyszámot a sportág számára szinte teljesen új terepen rendezték meg, utoljára az 1990-es évek közepén tartottak tájékozódási futó versenyt errefelé, a Majdán-fennsíkon pedig még sosem. – A pályák sok, merőben eltérő jellegű tereprészt érintettek. A fennsíkon az egykori kőbányászat nyomán gödrök sokasága, a lankásabb hegyoldalakon a régebbi mezőgazdasági művelést felváltó, változatos növényzet, a meredekebb oldalakon pedig tekintélyes sziklaszirtek és kőmezők várták a futókat – írta le a körülményeket Mérő Edit, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályának sajtóreferense.

– A tájékozódás a sötétben, éjszakai körülmények között, mindössze a fejlámpák fényére hagyatkozva hatványozottan nehéz feladatot jelentett ezen a különleges adottságú területen. Mindezt a térségre éjjel lezúduló, intenzív zivatar tetézte, a mezőny nagy része szakadó esőben teljesítette a távot. Az embert próbáló nehézségek ellenére a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutói remekül helyt álltak, és három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek – tette hozzá.

Az egyesületi váltóbajnokságon 2. helyezést elérő női csapat: Gaschler Emma, Lantai Lili, Lantai Boróka, Varsányi Kinga és Mérő Dominika - Fotó: Máthé IstvánAz egyesületi váltóbajnokságon 2. helyezést elérő női csapat: Gaschler Emma, Lantai Lili, Lantai Boróka, Varsányi Kinga és Mérő Dominika - Fotó: Máthé István

A másnapi váltóbajnokságon már lényegesen szelídebb időjárási körülmények fogadták a csapatokat. A két kiemelt mezőnyben (férfi és női kategória) öt-öt, azonos egyesülethez tartozó, különböző korcsoportú versenyző alkothatott egy csapatot, míg a szenior férfiaknál négy-, a szenior nőknél pedig háromfős csapatok mérkőztek meg egymással. A csapattagok egymás után (egymást váltva) teljesítették az egyedi pályakombinációkat.

Bár egy óvás miatt több kategória eredményét törölték utólag a rendezők (így a VHSE férfiak között induló váltójának remek 3. helyezése, és a F170A-ban elért 2. helyezés sem lett hivatalos), két ezüstérmes csapatnak így is örülhettek a veszprémiek.

Különösen értékes a női mezőnyben elért eredmény. A lányok húsz, ötfős csapat között végeztek a 2. helyen, a budapestiek mögött, nagyon szoros küzdelemben, verseny közben egy ideig az élen is álltak, végül a legfényesebb éremről mindössze 1:20 perccel maradtak le. A harmadikként beérkező csapat utolsó futója több mint 36 perc elteltével ért célba mögöttük, azaz igencsak elhúztak a mezőny maradék része előtt.

Eredmények

Egyéni éjszakai ob:
F40A: 1. Molnár Attila, 2. Vereszki Tibor
F70A: 3. Andrási Lajos
N18A: 2. Mérő Dominika
N50A: 1. Németh Zsoltné
N55A: 6. Kaszásné Boa Ágnes
N70A: 1. Komár Béláné

Egyesület váltó ob:
Női: 2. Gaschler Emma, Lantai Lili, Lantai Boróka, Varsányi Kinga, Mérő Dominika
F250A: 2. Andrási Lajos, Bikki Sándor, Bacsó Attila, Vereszki Tibor
N150A: 4. Böröczkyné Makai Anna, Németh Zsoltné, Széplaki Erika; 5. Wieder Ilona, Csizmadiáné Szóládi Annamária, Gaschler-Gyeviki Nóra
N180A: 4. Komár Béláné, dr. Nagy Zsuzsanna, Kaszásné Boa Ágnes

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.