Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Megmérettetés és felkészülés egyben

2019. június 4. 17:52
A Veszprémi Honvéd Sportegyesület kiválóságai egyénben harminckét, csapatban pedig kilenc érmet szereztek a Vas, Veszprém és Zala megye tájékozódási futó megyei bajnokságsorozatának újdörgdi állomásán.

Az Újdörögd közelében található katonai gyakorlótér környékén rendezte meg május 25-én a Veszprémi Honvéd Sportegyesület Vas, Veszprém és Zala megye tájékozódási futó megyei bajnokságsorozatának következő állomásait.

A zömében nyílt, sziklagyeppel borított, dimbes-dombos területen három versenyszámot bonyolítottak le sorban egymás után: délelőtt a középtávú egyéni bajnokságra, délután a váltóbajnokságra, este pedig az éjszakai bajnokságra került sor.

Fotó: Németh ZsoltnéFotó: Németh Zsoltné

– Mivel a terep hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a hamarosan sorra kerülő középtávú országos bajnokság Öskü környéki helyszíne, a megmérettetés kitűnő felkészülési lehetőséget is jelentett egyúttal az ob-ra. Ezért a három érintett megye tájfutóin kívül is érkeztek nevezések, így közel 200-an versenyeztek a ragyogó, napsütéses időben ezen a különleges területen – magyarázta Mérő Edit, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályának sajtóreferense.

A rendező egyesület versenyben résztvevő tagjai az eredmények terén is jeleskedtek, összesen harminckét érmet szereztek egyéni teljesítményük alapján, és további kilencet csapatban.

Középtávú egyéni bajnokság eredmények

F10D: 3. Molnár Iván
F14B: 1. Barát Miklós, 2. Blaskó Benedek
F16B: 3. Bálint Ádám
F18B: 1. Bálint Benedek, 2. Berzsenyi Bence, 3. Kovács Márk
F21B: 2. Molnár Zoltán
F65B: 1. Horváth Tivadar, 3. Bacsó Attila
N10D: 1. Gaschler Janka, 2. Kovács Borbála, 3. Bálint Nóra Napsugár
N14B: 1. Engi Lilien
N16B: 1. Lantai Lili, 3. Gaschler Emma
N18B: 1. Lantai Boróka
N21B: 2. Varsányi Kinga
N35B: 3. Gaschler-Gyeviki Nóra
N50B: 1. Böröczkyné Makai Anna, 2. Kaszásné Boa Ágnes
N60B: 1. Wieder Ilona
N70B: 2. Komár Béláné

Váltóverseny eredmények:

14 éves korosztály: 1. Bálint Gergő, Kovács Jeromos, Lantai Lili, 2. Máramarosi Rita, Blaskó Benedek, Barát Miklós, 3. Gaschler Emma, Engi Lilien, Máramarosi Anna

18 éves korosztály: 1. Kovács Márk, Lantai Boróka, Angyal Dániel, 2. Gaschler Máté, Bácskai Eszter, Bálint Ádám, 3. Pegán Ágnes, Berzsenyi Bence, Barát Benedek

21 éves korosztály: 2. Molnár Zoltán, Varsányi Kinga, Bálint Benedek

40 éves korosztály: 2. Ládi János, Gaschler-Gyeviki Nóra, Tüskés György, 3. Bódy Kornél, Kaszásné Boa Ágnes, Böröczkyné Makai Anna

(vegyes összeállítású, Veszprém megyei csapatok)

Éjszakai bajnokság eredmények:

F18B: 1. Bálint Benedek, 3. Kovács Márk
F21B: 1. Molnár Zoltán
F50B: 1. Bódy Kornél
F65B: 3. Andrási Lajos
N21B: 1. Varsányi Kinga
N40B: 1. Németh Zsoltné, 2. Kaszásné Boa Ágnes
N70B: 1. Komár Béláné

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.