Négy aranyat hozott a VEDAC-os sebességváltó

  • atlétika
  • 2019.06.04
  • 16:51
  • VEDAC
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a VEDAC futó szakága a váltóbajnokságon, a négy bajnoki címnél csak az ARAK tudott többet szerezni.

Június első vasárnapján, Zalaegerszegen rendezték az idei év váltóbajnokságát, ahol a VEDAC közel negyven fős csapattal állt rajthoz. A Kungl József, Koós-Hutás László és Szemán János által összeállított váltók a vártnál is jobb eredményeket produkáltak. Összesítésben egyedül az ARAK tudta megelőzni a VEDAC-ot öt bajnoki címmel, a második helyen a VEDAC két patinás klubbal, a Budapest Honvéddal és a Vasassal osztozott.

A megszerzett öt dobogós helyezésből négy bajnoki címnek örülhetett a VEDAC. A serdülő lányok három elsőséget is begyűjtöttek: a 4x100 méteres váltó Könyves Kitti-Fekete Júlia-Vadászi Bíborka-Poharánszki Anna összeállításban, 48.51 másodperces eredménnyel győzött, a 4x300 méteres váltó Vadászi Bíborka-Torda Csenge-Könyves Kitti-Fekete Júlia összeállításban (2:52.66) szerzett bajnoki címet. A serdülő lányok harmadik elsőségét a 4x800 méteres váltó szerezte, a Szemán Kitti-Tóth Eszter-Arnhoffer Kata-Rédling Renáta alkotta négyes időeredménye 9:46.12 volt.

Fotó: VEDAC

Nagy meglepetést okozott a 4x1500 méteres ifjúsági fiú váltó, mely Honti Marcell-Miskey Bendegúz-Páll Sebestyén-Edvy András felállásban 18:11.00-t repesztett, megszerezve a csapat negyedik aranyát.

Második helyen ért célba az újonc leány 4x600 méteres váltó. A Hamerli Csenge-Gál Titanilla-Németh Dóra-Szemán Kata összetételű négyes 7:21.91-es eredményt teljesített.

Épphogy lemaradt a dobógóról, és negyedik helyen végzett a junior női 4x800 méteres váltó Bálint Laura-Koós Réka Kasza Júlia-Gál Fanni (10:42.88) és az újonc leány 4x100 méteres Szemán Kata-Zsoldos Eszter-Németh Dóra-Gál Titanilla (55.18) felállásban. A felnőtt férfi 4x200 méteres váltó pedig ötödik (1:32.86) lett, Vadászi Viktor Ákos-Páter Dániel-Balogh Zsombor-Szigeti Csongor Barnabás alkotta a csapatot.

– Nagyon büszkék vagyunk az eredményekre, melyek jelzik, hogy futó szakágunk egy magasabb sebességi fokozatba váltott. Külön érték, hogy nagyon fiatal csapatunk érte el ezeket a sikereket, rájuk lehet építeni a következő évtized munkáját – értékelt Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója, majd elmondta azt is, hogy helyén kell kezelni ezt a sikert, nem szabad hátradőlni, hanem továbbra is megfelelő alázattal, egy erős közösségként kell tovább dolgozni, melyben nagyon jó partner az edzői stáb.

Júniusban kezdetét veszi a korosztályos országos bajnokságok sora, és alig egy hónap múlva, július 6-án rendezi a VEDAC a hagyományos Balaton Bajnokságot.