Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Szabó Péter: nagy kő esett le a szívünkről!

2019. június 4. 15:37
Köszönettel tartozom Pető Tamásnak, a csapatnak és természetesen a szakmai stáb minden tagjának. Nem megfeledkezve a várostól kapott támogatásról sem: ezt a sikert kétségkívül közösen értük el! – fogalmazott Szabó Péter sportigazgató azután, hogy a VLS Veszprém a keddi sorsoláson kiemelt csapatként, osztályozó mérkőzés nélkül kvalifikálta magát a nemzeti bajnokság harmadosztályába.

Szokták mondani, hogy ahogy a kapufa éle is, a szerencse is annak az oldalára szegődik, aki a hétköznapokon többet tesz a hőn áhított cél elérése érdekében. A kedd délelőtti sorsoláson pedig kétségkívül kegyeibe fogadta Fortuna a VLS Veszprémet, hiszen a megyeszékhelyi nagypályás labdarúgócsapat kiemeltként, osztályozó mérkőzés nélkül kvalifikálta magát a nemzeti bajnokság harmadosztályába.

Mint arról a vehirsport.hu be is számolt a Pető Tamás vezette VLS szombaton este Magyarpolányban már bebiztosította a Veszprém megyei férfi labdarúgók élvonalában a bajnoki címet, de a pezsgőbontás akkor még váratott magára, egészen mostanáig.

Szabó Péter hálás mindenkinek, aki egy picit is hozzátett ehhez a sikerhezSzabó Péter hálás mindenkinek, aki egy picit is hozzátett ehhez a sikerhez

– Hatalmas kő esett le a szívünkről! – kezdte a beszélgetést portálunkkal Szabó Péter sportigazgató. – Ma még mi is kiélvezzük, hogy sikerült közös erőkkel elérnünk a célunkat, de a szakmai munka holnap már kezdetét is veszi: egy percig sem tétlenkedhetünk, élnünk kell az idővel, amit a szerencse nekünk szánt – hangsúlyozta.

Ugyanis így, hogy nem kell a bakonyi együttesnek osztályozót játszania, két hetet nyert a következő idényre való felkészülésben. Szabó elmondta, abszolút elégedett a gárda 2018/19-es kiírásban nyújtott teljesítményével. Hiszen reménységei a legtöbb győzelem (26) mellett, a legtöbb rúgott (194), illetve legkevesebb kapott találatnak (13) is örvendhettek. Négypontos előnnyel zárták az idényt a második helyezett, szintén feljutásról álmodozó Balatonfüredi FC előtt.

– Emelem kalapom a szakmai stáb idényben végzett munkássága előtt, ugyanis az egész csapaton mérhető volt a fejlődés. Ősszel igaz, még csúsztak be nem várt hibák, de a fejlődéshez idő kellett. Tavaszra már abszolút kidomborodott az elvégzett munka: egységes lett a fegyelem, illetve a hozzáálláson és a stabilitáson is érezhető volt, hogy minőségi tevékenység folyt – húzta alá.

Szabótól azt is megtudhattuk, hogy immár megegyeztek meglévő játékosaikkal az elkövetkező idényre: a csapat gerince együtt marad, azonban a pályaedző kiléte még nem lett tisztázva. – Csapatkapitány másodedzőnk, Gunther Zsolt már jelezte felénk, hogy nem szeretne főszerepet vállalni az NB III-as alakulatban. Az új igazolások terén pedig tudjuk, hogy mely posztokra szükséges erősítés, de előbb a feljutásunkat kellett biztosítanunk – mutatott rá, hogy nem akartak előre gondolkodni, inkább a jelenben alkotni, ahogy azt Pető Tamás vezetőedző is többször hangsúlyozta az idény során.

A bajnok VLS Veszprém egy év szünet után ismét az NB III-ban szerepelhet!A bajnok VLS Veszprém egy év szünet után ismét az NB III-ban szerepelhet!

– Köszönettel tartozom Pető Tamásnak, aki természetesen jövőre is a VLS élén marad, a csapatnak és a stábunk minden tagjának. Nem megfeledkezve a várostól kapott támogatásról sem: ezt a sikert kétségkívül közösen értük el! – fűzte hozzá búcsúzásképp köszönetét Szabó Péter.

A megyeszékhely együttese júniusi, jól megérdemelt pihenője után július elsején kezdi majd felkészülését a nemzeti harmadosztályban való szereplésre. Ami azt jelenti, hogy az alapozásuk jó egy hónapig fog tartani, hiszen az NB III-as bajnokság augusztus elején veszi majd kezdetét.

Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.