Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A Szeged a kupában is letaszította trónjáról a Veszprémet

2019. április 7. 17:41
A bajnok Szeged már nyolccal is vezetett, a címvédő Veszprém aztán hatalmasat hajrázott és egyetlen gólra csökkentette a különbséget, de egyenlítenie már nem sikerült a Magyar Kupa debreceni döntőjében. Zsinórban bezsebelt tíz elsőségük után idén be kell érniük az ezüsttel a bakonyiaknak.

A Veszprém sorozatban a tizenegyedik, összesen a huszonnyolcadik, a Szeged pedig a hetedik Magyar Kupa-győzelmére hajtott a vasárnapi debreceni fináléban. Ugyanis akárcsak az elmúlt hét évben mindig, idén is a két ősi rivális jutott a döntőbe – a mieink a Dabast, míg a Tisza-partiak a későbbi bronzérmes Balatonfüredet múlták felül a szombati elődöntőben.

Jókora meglepetésre a két héttel ezelőtt kéztörést szenvedő Kent Robin Tönnesen is ott volt a címvédő fedélzetén. A bajnok az utolsó pillanatban csapatkapitányát, az utóbbi hetekben hátsérüléssel küszködő Jonas Kallmant is nevezte az összecsapásra.

Káprázatos hangulat fogadta a csordultig megtelt Főnix csarnokban a két európai élcsapatot, mindkét gárdát több mint ezer drukkere kísérte el a hajdúsági megyeszékhelyre. Jobbátlövők góljaival indult a finálé: Maqueda góljára Nagy válaszolt. Gajic két hetest is értékesített, a túloldalon pedig Bombac villanása után Sigurmannsson büntetett (6. perc: 3-3). Alilovic hárításainak köszönhetően, Bombac és Sostaric találataival a Mol-Pick tett szert először kétgólos vezetésre, amit Nagy bombáival azonnal ledolgozott a Veszprém (11. perc: 5-5).

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A hibátlan átlövő teljesítménnyel előrukkoló Maqueda vezetésével azonnal visszavette előnyét a Pastor-gárda. A játékrész derekánál, 7-9-nél időt is kért Davis mester, aki Ilicset és Mahét is pályára küldte. Ez sem segített, Alilovic ugyanis továbbra is remekelt, Sigurmannsson révén először lett három közte. Ilics löketére Balogh válaszolt hetesből, majd Canellas blokkon megpattanó lövése is Sterbik hálójában landolt. Egy csúnya jelenet is borzolta a kedélyeket: Blazevic ugyanis lekönyökölte Manaszkovot, akinek felszakadt a szemöldöke. A Telekom gyengén védekezett és Sterbik sem tudott segíteni a társain. Mikler érkezett kapuba, aki csak beleérni tudott Balogh újabb büntetőjére (23. perc: 8-13).

Nagyon kellett Nilsson gólja, de ez sem lendítette át az övéit a holtponton. A Szeged nagyszerűen megszervezett védekezése továbbra is nagy nehézségek elé állította a bakonyi tüzéreket. A kiválóan irányító Bombac ismét betalált, Maqueda már ötödször volt eredményes, majd néggyel a szünet előtt Canellas növelte hétre a különbséget (9-16). Davis a második idejét is kikérte. Gajic a harmadik hetesét is bevágta, Mikler pedig újabb védést mutatott be. Ebből sem sikerült előnyt kovácsolni, Marguc ugyanis a kapufát találta el ziccer helyzetben. Nem úgy Bombac, aki kialakította a 10-17-es félidei állást.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Alilovic és a visszatérő Sterbik is hárítással kezdte a második felvonást. Nagy második próbálkozását már siker koronázta, s Bombac is a hálóba lőtt. Lékai és Gajic is betalált, majd a szlovén jobbszélső ziccerben négyre is csökkenthette volna a különbséget, de Alilovic kifogott rajta. Ehelyett a kékek lőttek zsinórban hármat, nyolcra hizlalva fórjukat (36. perc: 13-21).

Dicséretes, hogy ekkor sem adta fel a címvédő. Nilsson és Strlek faragott a hátrányból, majd Bánhidi találata után sorrendben Blagotinsek, Gajic és Strlek is megzörgette a hálót (44. perc: 18-22). Pastor mester is ellátta intelmeivel az övéit, Maqueda rögtön be is talált. Bánhidit azonnali piros lappal kiállították a Nenadiccsal szemben elkövetett szabálytalanságáért. Gajic hetese kimaradt, míg a csereként beállt Bodó emberhátrányban is megvillant. Ez sem szegte a mieink kedvét, akik Strlek és Nagy vezetésével megint visszajöttek mínusz négyre (48. perc: 20-24).

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Tízzel a lefújást előtt újra hattal mentek a Csongrád megyeiek, amikor Lékai duplázott és Mackovsek is feliratkozott a gólszerzők közé (55. perc: 24-27). Támadásban egyértelműen megtorpant a Szeged, de Bombac a saját kipattanóját gólra váltva be tudott találni. Sterbik hárított, Ilics, Mahé és Nagy révén feljött egyetlen gólra a Davis-csapat (27-28). Fél perccel a vége előtt Nagy lerántotta Bodót, amiért kisbüntetést kapott. Sigurmannson lövését hárította Sterbik, de Davis időkérése után már csak egy távoli Lékai-löketre maradt idő, amit Aliovic könnyű szerrel kiszedett. A Szeged tizenegy év után megnyerte a Magyar Kupát.

Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltFotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő:
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 27-28 (10-17)
Debrecen, 6500 néző. Vezette: Bíró, Kiss.
Veszprém: Sterbik – Marguc, Nagy L. 7, Nenadics 1, Blagotinsek 1, Terzic, Manaszkov. Csere: Mikler (kapus), Lékai 4, Gajic 5 (4), Nilsson 2, Mackovsek 1, Ilics 2, Mahé 1 (1), Tönnesen, Strlek 3. Vezetőedző: David Davis.
Szeged: Alilovic – Sostaric 3, Maqueda 7, Bombac 6, Zsitnyikov, Bánhidi 1, Kallman. Csere: Sego (kapus), Gaber 1, Kasparek, Sigurmannsson 4 (1), Blazevic, Canellas 2, Balogh 2 (2), Bodó 2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3.

Sterbik: Átjáróház volt a védelmünk

David Davis: – Az első félidőben mutatott gyenge teljesítményünk miatt nem volt esélyünk nyerni. A Szeged jó napot fogott neki, nekünk pedig nem sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk.

Sterbik Árpád: – Az első tíz percben elveszettük a mérkőzést, a második félidőben csak kozmetikáztuk az eredményt. Harcolni kell, így nem lehet döntőt játszani, A védelmünk átjáróház volt, s támadásban sem találtuk a játékunkat, így könnyű gólokat kaptunk. Abszolút nem vagyok elégedett a játékunkkal, ennél csak jobb folytatás jöhet.

Juan Carlos Pastor: – Nagyon szenvedtünk az utóbbi években az egymás után elveszett kupadöntők matt. Remek csapatmunkánknak köszönhetően most végre megnyertük. Megérdemeltük, sok munkánk van benne. Több játékosunk is sérülten játszott ma, s Bánhidi kiállítása is megnehezítette a dolgunkat. A végére pedig el is fáradtunk.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.