Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Küzdelmekkel teli hétvége

2019. április 4. 20:45
Két kiemelt versenyen is helyt álltak a veszprémi Centrum SE birkózói, akik bátran, a taktikai utasításokat betartva küzdöttek.

Szombaton Kaposváron rendezték meg a diák I. korosztály kötöttfogású országos bajnoki döntőjet, amelyre két centrumos birkózó is bejutott. Ez a megmérettetés a fogásnem legnagyobb hazai versenye, így csak a legjobb birkózók jutnak el a döntőig.

Kék Milán 50 kg-ban egy nem túl szerencsés sorsolás után az első mérkőzésén kikapott és sajnos a vigaszágon sem folytathatta a küzdelmeket.

Az 54 kg-os súlycsoportban induló Jámbor Kristóf egészen a döntőig menetelt. A népes mezőnyben nagyon taktikusan versenyzett, ám a döntőben a nagyobb rutinnal rendelkező ceglédi ellenfele győzedelmeskedett, így magyar bajnoki ezüstérem került Kristóf nyakába.

Fotó: Centrum SEFotó: Centrum SE

Vasárnap szumó viadalon vett részt a veszprémi kék-fehérek csapata. Dorogon rendezték meg ugyanis a gyermek és felnőtt országos bajnokság döntőjét, valamint az utánpótlás korosztályok válogató versenyét, ahol az Európa-bajnokságra való kijutásért gyűjtöttek pontokat a résztvevők.

A végelszámolásban nyolc arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szereztek az ifjú szumósok. Az országos bajnokságon Ormos-Székely Benett és Laczkó Benedek (felnőtt) első helyezett lett, Böröndi Zsombor második, Katona Martin pedig harmadik helyezést ért el.

A válogató versenyen Simon Domokos, Gáspár Bence, Márkus Roland, Jámbor Kristóf, Kék Milán, Laczkó Benedek (U21) első helyen zárt. Jámbor Levente és Csendes Bálint második, Elek Márk, Katona Martin, Szecsődi Máté és Nagy Gergő pedig harmadik lett.

– Versenyzőink bátran, a taktikai utasításokat betartva küzdöttek. Rendkívül büszke vagyok a teljesítményükre. A nap legszebb küzdelmeit Márkus Roland mutatta be, aki nagy fölénnyel „végig gázolt” a mezőnyön. Az Eb-ig még két válogató verseny lesz. Bízom benne, hogy a jelenlegi formát sikerül tartunk és az Európa-bajnokságon több versenyzőnk is magára húzhatja a címeres mezt – bizakodott Janku Ferenc edző.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.