Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy lépésre az elődöntőtől a Siófok

2019. március 8. 11:44 // Forrás: MTI
A Siófok KC hétgólos előnyből várja a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének vasárnapi, hazai visszavágóját.

A siófokiak múlt vasárnap 31-24-re győztek a norvég Storhamar HE otthonában, és minden valószínűség szerint házigazdaként is jobbnak bizonyulnak majd ellenfelüknél. Arne Senstad, a Storhamar vezetőedzője az első mérkőzés után elismerte, hogy megmutatkozott a különbség a két csapat között, hiszen a Siófok az egyik legerősebb résztvevője a második számú európai klubsorozatnak. Korábban kijelentette: biztos benne, hogy a magyar együttes döntőbe fog jutni.

Kollégája és honfitársa, Tor Odvar Moen leszögezte, elégedett az első meccs eredményével, de az a céljuk, hogy kettős sikerrel jussanak tovább. A vezetőedző úgy fogalmazott, el kell fogadniuk, hogy mindenki a kupagyőzelem nagy esélyeseként tekint rájuk, és ha továbbra is úgy játszanak, ahogyan a csoportkörben, akkor valóban megnyerhetik a sorozatot. Továbbjutás esetén a négy között minden bizonnyal a dán Viborg HK lesz az ellenfelük, mivel nyolc góllal győzött az első találkozón az ugyancsak dán Nyköbing FH otthonában.

Érdekesség, hogy a siófokiak a nemzetközi porondon sokkal jobban szerepelnek, mint a bajnokságban, hiszen előbbiben egy vereségnél és tíz győzelemnél járnak, az NB I-ben viszont 11 sikerük mellett van egy döntetlenjük és öt vereségük is.

A női Bajnokok Ligájában a középdöntő hatodik, utolsó fordulóját rendezik a hétvégén. A 2. csoportban a címvédő és listavezető Győr már korábban biztosította, hogy az első helyről jut a negyeddöntőbe, ahol a dán Odense Handbold lesz az ellenfele. Az ETO szombaton a norvég Vipers Kristiansand otthonába látogat, amely az előző körben megszerezte a második helyet, tehát egymás elleni mérkőzésük csak a presztízs miatt lesz fontos, valós tétje már nincs. A címvédő magyar csapat húsz találkozó óta veretlen a BL-ben, és már csak két mérkőzésre van attól, hogy beállítsa a 2013 májusa és 2014 novembere között elért rekordját.

A Ferencváros a negyedik helyen áll, azonos pontszámmal a román CSM Bucurestivel, és csak akkor léphet előre, ha több pontot szerez vasárnap Érden a szlovén Krim Mercator Ljubljanával szemben, mint a bukarestiek a már kiesett, sereghajtó német Thüringer HC ellen, hazai pályán. A szlovénok sem juthatnak már a nyolc közé, ennek ellenére a múlt hétvégén nagy meglepetésre legyőzték a román bajnokcsapatot, ami intő jel lehet a magyar együttes számára. A két csapat nyolc alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, a szlovénok ötször győztek, az FTC háromszor. Februári, ljubljanai meccsüket 25-23-ra a Ferencváros nyerte.

Amennyiben az FTC negyedikként zár, a francia Metz HB lesz az ellenfele a negyeddöntőben, ha harmadik lesz, akkor az orosz Rosztov-Don együttesével találkozik.


A magyar női csapatok hétvégi programja:

szombat:

Bajnokok Ligája, középdöntő, 6. (utolsó) forduló, 2. csoport:
Vipers Kristiansand (norvég)-Győri Audi ETO KC 18.15

vasárnap:

Bajnokok Ligája, középdöntő, 6. (utolsó) forduló, 2. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Érd 14.30

Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 16 pont, 2. Vipers Kristiansand 12, 3. CSM Bucuresti (román) 10 (269-259), 4. Ferencváros 10 (267-279), 5. Krim Mercator Ljubljana 5, 6. Thüringer HC (német) 1

EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Siófok KC-Storhamar HE (norvég) 17.00 (az első mérkőzésen: 31-24)

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.