Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Nagy Lászlónak plusz motivációt jelent Davis határozott szemlélete

2019. március 7. 7:30
A Telekom Veszprém csapatkapitánya októberben egy petákot sem adott volna azért, hogy végül a második helyen zárják csoportjukat a BL-ben. A huszáros tavaszi kezdet, a zsinórban megnyert hét találkozó után azonban úgy véli, eljuthatnak a kölni négyes döntőig.

A veszprémi kézilabda-együttes csapatkapitánya, Nagy László vasárnap ünnepelte harmincnyolcadik születésnapját. Vagyis egy nappal azt követően, hogy alakulata hatalmas csatában diadalmaskodott a lengyel Kielce vendégeként, s a sorozatban aratott hetedik sikerével megszerezte a csoport második helyét.

– A legszebb ajándék mindig az, ha a csapatom egy fontos meccsen győzni tud. A mostani diadal után pedig különösen boldog voltam – fogadta születésnapi jókívánságunkat Nagy László, aki a keddi nyilvános edzést követően adott hosszabb interjút a vehirsport.hu-nak.

Nagy László: Mindenki ismeri a feladatát támadásban és a védekezésbenNagy László: Mindenki ismeri a feladatát támadásban és a védekezésben

– Pedig nem alakult könnyen, hiszen ahogyan tavasszal több alkalommal, Kielcében is hátrányból állt fel és fordított a csapat.

– Valóban nem először fordult elő az elmúlt időszakban, hogy a második játékrészben jobb teljesítmény nyújtottunk, mint az elsőben. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem szabad ekkora előnyt adni az ellenfeleinknek. Dolgozunk azon, hogy ez megváltozzon, de amíg mi jövünk ki győztesen ezekből a párharcokból, nincs okunk keseregni. Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk Kielcében. Igaz, a lengyelek számára már nem volt tétje a küzdelemnek, nekünk azonban nagyon kellettek a pontok, s a két fél egyébként is mindig igazi presztízsmérkőzéseket vív. Az első félidőben sok gólt lőttünk, de átjáróház volt a védelmünk. A második játékrészben aztán összeszedettebé vált a védekezésünk, s a kapusteljesítményünk is feljavult, aminek köszönhetően átvettük a vezetést. S bár a végjáték izgalmasra sikeredett, el tudtuk hozni mindkét pontot. Végtelenül boldogok vagyunk, hogy sikerült véghez vinnünk ezt.

– Úgy tűnik, hogy a borús ősz után derűs tavasz köszöntött a csapatra. Minden felhő eloszlott az együttes fölül?

– Ha a világbajnokság utáni periódust nézzük, akkor azt mondom, hogy igen, hiszen azóta minden mérkőzésünket megnyertük. Korábban sok pontot vesztettünk, de azon már nem tudunk változtatni. A jövővel foglalkoznunk, előre tekintünk. Biztató a helyzetünk, komoly riválisok ellen bizonyítottunk az elmúlt hetekben, s ezek a meccsek a csapat lelki állapotát is helyreállították. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ennél is többre vagyunk képesek.

– Minek köszönhető ez a markáns változás?

David Davis érkezésével elkezdtünk egy irányvonalat, de úgy is fogalmazhatok, hogy folytattuk a Vranjes-éra előttit. A legfontosabb, hogy mindenki ismeri a feladatát támadásban és a védekezésben. Hibák mindig vannak, de most már tudjuk, hogy miért alakulnak ki, s a következő alkalomra orvosolni is tudjuk ezeket. A siker nagy részben az agresszívabb védekezésünknek köszönhető, amivel segíteni tudunk a kapusainknak.

– Nem tisztem kritizálni Nagy László őszi teljesítményét, de szembetűnő, hogy az ön játéka is sokat javult a szezon első időszakához képest.

– Önkritikus vagyok, s természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az őszöm nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Viszont örülök, hogy az eddigi tavaszi találkozókon hozzá tudtam tenni az együttes teljesítményéhez. Az őszi szezont a túlélés időszakának hívom. Egy nagyon kritikus, nagyon nehéz időszakot éltünk túl. Aztán mire az edzőváltás után felvettük a szükséges lendületet, vége lett az évnek.

– Mit hozott a gárdának Davis mester érkezése?

– Van előttünk egy koncepció, ami kifejezetten pozitív jövőképet fest. Az elmúlt év után mindenki próbálja újraépíteni magát. Most már a pályán is kezd megmutatkozni, hogy Davis irányításával jóval többet edzünk, mint az előző érában. A munka híve vagyok. Vezetőedzőnk elhivatottsága és alázatossága pedig példaértékű, s mindezt át tudja ragasztani ránk is. Ez az, ami az elmúlt összecsapásokon is látszott.

– A mérkőzések közbeni kommunikáció, egymás folyamatos biztatása és a győzelmek utáni nagy egymásba kapaszkodások alapján úgy tűnik, hogy nagyon egységes csapatot alkotnak, s hogy mindannyian beálltak Davis mögé.

– Abszolút meg tudom erősíteni a szavait. Valóban mindenki beállt Davis mögé, de ezzel egyébként Vranjesnél sem volt gond. Akkor bizonytalanságok voltak védekezésben és támadásban, amelyek következtében elveszett a bizalom az edző és a játékosok között. Most azonban töretlen a bizalom, a győztes meccsek pedig tovább javítják a társaság hangulatát. Davis határozott és következetes szakember. Ma nem emelte fel a hangját a szurkolók jelenléte miatt, de vannak napok, amikor nagyon erőteljes a fellépése a játékosokkal szemben. Legyen az illető idős, fiatal, vagy éppen csapatkapitány, nincs kivételezés. Részemről plusz motivációt jelent, hogy egy pillanatig sem lehet lazítani.

– Kanyarodjunk vissza a BL-re: a gyengébb őszi szereplés dacára is sikerült kivívni a csoport második helyét. Mekkora előnyt jelenthet ez a folytatásra nézve?

– Egy petákot sem adtam volna október környékén, hogy végül másodikak leszünk a csoportban, de szerencsére eredményes változáson mentünk át. Könnyű helyzetről azonban nem beszélhetünk, óvatosan kell kezelnünk a Lisszabont is. Tavaly is „beleszaladtunk” egy ilyen könnyebbnek tűnő ágba, aztán tudjuk, mi lett a vége. Biztos vagyok benne, hogy tanultunk a tavalyi kudarcból. A kérdésre válaszolva, azt gondolom, hogy ha nagyon nehezen is, de oda lehet férkőzni a final four közelébe.

– Sokak számára sötét ló a BL-nyolcaddöntős rivális Sporting együttese. Ön mennyire ismeri a portugál bajnokcsapatot?

– Két játékosuk pályáját követem közelebbről. Volt csapattársunk, Carlos Ruesga mellett a balszélső Ivan Nikcevicet is jól ismerem még a spanyol bajnokságból. Ha napi kapcsolatban nem is állok velük, de képben vagyok velük kapcsolatban. Egy amolyan spanyol-portugál stílust képvisel a Sporting, amelynek képzett válogatott játékosai gyorsan kézilabdáznak. Ne feledjük, történelmet írtak azzal, hogy a sorozatban bejutottak a legjobb tizenhat közé. Az ilyen eredményektől pedig minden gárda szárnyra kap. Számukra teljesen mindegy, hogy innentől kivel találkoznak, hiszen nincs veszteni valójuk. S egy ilyen felállásban, lásd a Skjern tavalyi esetét, bármi történhet. Véleményem szerint azonban nekünk nem rájuk kell fókuszálnunk, hanem önmagunkra. Ha jól játszunk, nagy esélyünk van a következő körre.

– Térjünk rá a közelebbi jövőre: kedden Tatabányára látogatnak a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

– Nagy visszavágási vágy munkál bennünk, személy szerint bennem is azután, amit az októberi fiaskó alkalmával műveltünk a Tatabánya vendégeként. Ezzel persze nem szeretném elvenni az érdemeiket, hiszen nagyszerűen játszottak ellenünk. Szeretnénk megverni őket, de a meccs nem csak a revánsról szól, ez a belépő a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Úgy látom azonban, hogy a Matics-csapat is egyre jobb formát mutat, tehát egy nehéz ellenfél vár ránk egy „kellemetlen” csarnokban.

– A következő hétvégén pedig a címvédő Szegedhez utaznak az NB I alapszakaszában. Visszavágni való éppenséggel a Tisza-partiak ellen is akad.

– Az idény legszebb része következik, pókeres nyelven szólva: jönnek az all in mérkőzések. Mi is mindent felteszünk egy lapra, s a célunk, hogy innentől minden meccset megnyerjünk. Ha a két nagyágyú formájának alakulását nézzük, akkor biztató a helyzetünk, de egy derbin sosem ez a mérvadó, s Szegeden mindig nehéz nyerni. Ez azonban még csak az alapszakasz, ennek a párharcnak nem lesz olyan nagy tétje. Természetesen nagyon örülnék, hogyha nyernénk, mert az tovább építené az önbizalmunkat, de a legfontosabb, hogy majd a Magyar Kupa és a bajnoki döntőben verjük meg őket.

– No meg akár Kölnben is.

– A magyar kézilabda érdekeit szolgálna, ha két magyar résztvevő lenne a kölni négyes döntőben. A legfontosabb számunkra, hogy mi kivívjuk a szereplés jogát. De a szegedieknek is ezt kívánom, s erre minden esélyük meg is van.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.