Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sorozatban hatodszor győzhet a Veszprém

2019. február 22. 9:20 // Forrás: MTI
Sorozatban hatodik mérkőzését nyerheti meg a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, ha házigazdaként legyőzi a fehérorosz Meskov Breszt csapatát a 13. forduló vasárnapi játéknapján.

Ősszel másfél hónapig rossz formában játszottak a veszprémiek, hat tétmérkőzést is veszítettek, és abban az időszakban nem tűnt valószínűnek, hogy februárban versenyben lehetnek csoportjuk második helyéért a BL-ben. A spanyol David Davis vezetőedző irányításával azonban kilábaltak a szokatlanul mély hullámvölgyből, az elmúlt két hétben legyőzték a listavezető Barcelonát, illetve nyerni tudtak a macedón Vardar Szkopje otthonában, így előreléptek a második helyre.

Ennek megtartásához a nyolc győzelemmel és négy vereséggel rendelkező magyar csapatnak nagy szüksége van a Meskov Breszt elleni sikerért járó két pontra is, ám az ellenfélnek is rendkívül fontos lenne mindez, hiszen még nem biztosította továbbjutását a rájátszásba.

Kiváló formában várja a fehérorosz bajnokot a VeszprémKiváló formában várja a fehérorosz bajnokot a Veszprém

A klub honlapján David Davis úgy fogalmazott, csapata újabb sikerével, illetve a Vardar Szkopje vereségével az utolsó előtti fordulóban matematikailag is biztossá válna a veszprémiek második helyezése, de nehéz dolguk lesz, mert a beloruszok a múlt héten egy kitűnő találkozón legyőzték a német Rhein-Neckar Löwent.

"Hatalmas magabiztossággal érkeznek majd ide. Manolo Cadenas edző mindig a végletekig motiválja csapatát. Nehéz hétvége lesz, az biztos, ezért nagyon komolyan készülünk rá. Innentől a szezon végéig nem veszíthetjük el a koncentrációt" - magyarázta a spanyol tréner.

A két együttes eddig 13 alkalommal találkozott egymással, a Veszprém tízszer nyert, egyszer kikapott, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény.

A kilenc sikerrel, egy döntetlennel és két vereséggel álló magyar bajnok MOL-Pick Szeged már korábban biztosította második helyezését a B csoportban, így szombaton a francia HBC Nantes elleni meccs matematikailag csupán a házigazdáknak lesz fontos.

A szegedi klub honlapján a spanyol jobbátlövő, Jorge Maquda - aki korábban három évig kézilabdázott Nantes-ban - kijelentette, minden siker erőt ad a folytatáshoz, ezért Franciaországban is győzni akarnak.

"Egyre jobb formában vagyunk, meccsről meccsre jobbak leszünk, ez látszik a játékunkon. Szeretnénk nyerni, mi minden meccsen így lépünk pályára" - tette hozzá.

A világbajnok játékos szerint minden rangadót a védekezés dönt el, ezúttal is ez lesz a legfontosabb, ezért tudtak nyerni Celjében és a Motor Zaporizzsja ellen is.

"Amikor stabillá váltunk, akkor egyből a riválisunk fölé kerekedtünk. Ha pontosak leszünk szombaton, akkor győztesen térhetünk haza" - magyarázta.

A két csapat eddig ötször találkozott egymással az európai kupaporondon, a mérleg a Szeged szempontjából két győzelem és három vereség.

Az EHF Kupa csoportkörében mindkét magyar csapat pályaválasztóként, de "albérletben" szerepel hétvégén. A Balatonfüred szombaton Veszprémben fogadja az előző idényben döntős francia Saint-Raphaëlt, a Tatabánya pedig vasárnap Győrben látja vendégül a német Hannover-Burgdorf együttesét, amelynek vezetőedzője Carlos Ortega, egyik balszélsője pedig Cristian Ugalde.

A spanyol Ortega 2012 és 2015 között három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és egy Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyert a Veszprém csapatával. Honfitársa, Ugalde 2012-től erősítette a veszprémieket, és tavaly nyáron igazolt Hannoverbe.

A magyar csapatok hétvégi programja:

szombat:

Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, B csoport:
HBC Nantes (francia) - MOL-Pick Szeged 17.30

Az állás: 1. Paris Saint-Germain (francia) 22 pont, 2. MOL-Pick Szeged 19, 3. Flensburg-Handewitt (német) 12, 4. HBC Nantes 11, 5. PPD Zagreb (horvát) 10, 6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 9, 7. RK Celje PL (szlovén) 7, 8. Skjern HB (dán) 6

EHF Kupa, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
Balatonfüredi KSE - Saint-Raphaël Var HB (francia), Veszprém 15.45

Az állás: 1. Füchse Berlin (német) 6 pont, 2. BM Logrono La Rioja (spanyol) 2 (55-54), 3. Saint-Raphaël Var HB 2 (59-59), 4. Balatonfüred 0

vasárnap:

Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, A csoport:
Telekom Veszprém-Meskov Breszt (fehérorosz) 17.00

Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 20 pont/12 mérkőzés, 2. Telekom Veszprém 16/12, 3. Vardar Szkopje 15/12, 4. Rhein-Neckar Löwen (német) 14/13 (393-380), 5. Vive Kielce (lengyel) 14/13 (404-394), 6. Montpellier HB (francia) 7/12 (322-345), 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 7/12 (327-368), 8. IFK Kristianstad (svéd) 5/12

EHF Kupa, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Grundfos Tatabánya KC - TSV Hannover-Burgdorf (német), Győr 13.00

Az állás: 1. RK Nexe (horvát) 4 pont, 2. Tatabánya 2 (58-49), 3. Hannover-Burgdorf 2 (49-50), 4. Eurofarm Rabotnik (macedón) 0

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.