Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnokot nevelt a Weapon Group SC

2019. február 20. 13:14
Kun Marcell személyében felnőtt magyar bajnokot avathatott a Weapon Group SC combrúgásos kick-boxban. Dobos Gergely tanítványa ugyanis a február 9-én Zalaegerszegen rendezett Combat Sport Országos Bajnokságon felnőtt -89 kg-ban egy pontozásos, illetve egy első menetes comb KO-győzelemmel első helyen végzett .

– Máig emlékszem a kezdeti lázadásokra, melyek nehezítették az együttműködésünket, de hála Istennek ezek elsimultak. Már elfogadja a véleményem, ugyanakkor én is meghallgatom őt, ugyanis sokszor vannak igazán jó ötletei. Dicséretre méltóak voltak a birkózásban, illetve ökölvívásban szerzett alapjai is, de igazán nagy örömömre szolgált, hogy sikerült mégis beleszeretnie az ütő, rúgó, álló szabályrendszerbe, melynek rövidesen az eredménye is megszületett – kezdte a beszélgetést a vehirsport.hu megkeresésére rögvest egy visszaemlékezéssel Dobos Gergely, a magyar bajnok Kun Marcell edzője, a veszprémi Weapon Group SC muay thai, K1 szakágának vezetője.

Nem is akármilyen eredménye született, hiszen február 9-én Zalaegerszegen egy pontozásos, illetve egy elsőmenetes comb KO-győzelemmel első helyen végzett Marci a súlycsoportjában combrúgásos kick-boxban a Combat Sport Országos Bajnokságon. Edzője elmondta, nemcsak ő, de az egyesület főtámogatója, a Weapon Grup Kft. is büszke a fiatal kiválóság eredményeire, a jövőben pedig szeretnének minél több tehetséges fiatalnak utat mutatni.

Kun Marcell és Dobos Gergely (Fotó: Dobos Gergely)Kun Marcell és Dobos Gergely (Fotó: Dobos Gergely)

– Egyöntetű célunk, hogy bevonzzuk azokat a reménységeket, akik nem tudnak mit kezdeni az energiával, amit Istentől kaptak. Szeretnénk, ha nemes küzdelemben és sportszerű keretek között tudnák hasznosítani ezt az adottságukat, véletlenül sem az utcán, vagy különböző szórakozóhelyeken – szögezte le Dobos Gergely, aki elárulta, hogy szívén viseli sportolói sorsát: fontos neki, hogy ne menjenek el rossz irányba.

– Amit anno nekünk végig kellett járnunk, még véletlenül sem kívánom nekik. Attól függetlenül, hogy rossz a hírneve ennek a sportnak, s ha sokszor úgy is fest, mintha két „állat” ütné egymást a ringben, szeretném ezt a rossz sztereotípiát kitisztítani a fejekből: ez egy fizikai sakkjátszma, felépített taktikákkal, rengeteg fájdalommal a placcon, ahol ha győzöl is, minden csata térdre kényszerít – húzta alá a szakágvezető.

Dobos Gergely szakágvezető (Fotó: Facebook)Dobos Gergely szakágvezető (Fotó: Facebook)

Aki rengeteg áldozatott hozott az életében azért, hogy azt csinálhassa, taníthassa, amit szeret. – A munka mellett személyi edzéseket is tartottam régen, de be kellett látnom: nem tudok két fronton tisztességgel helytállni. Egy éve mondtam fel az akkori munkahelyemen, azóta már csak a sportra és a tanítványaimra koncentrálok. Ahogy ők fejlődnek, velük együtt fejlődöm én is – tette hozzá zárásként.


Dobos Gergely edző, szakágvezető és a Weapon Group SC szeretettel vár – a veszprémi Fenyves Sport Klubban, illetve a herendi FitnessM komplexumban – minden érdeklődöt és hobbisportoló gyerekektől egészen szenior korig, ha esetleg kedvet kaptak kipróbálni magukat a harcművészet világában.

Hivatalos honlapjuk: www.facebook.com/weapongroupscmuaythai

Simon Dani

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.