Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Másodszorra is túl nagy falat volt a spanyol válogatott

2019. január 31. 7:14 // Forrás: MLSZ
Férfi futsalválogatottunk lejátszotta második spanyolországi felkészülési mérkőzését is a házigazdák ellen Cordóbában, ellenfelünk ezúttal 6-0-ra nyerte meg a találkozót.

Az már a két csapat keddi mérkőzésén (7-0) is látszott, hogy a spanyolok egész más szinten játsszák a futsalt, mint a hat kulcsjátékost nélkülöző, több újoncot is bevető magyar futsalválogatott, és a szerdai második meccsen sem adtak esélyt a mieinknek. Az mlsz.hu beszámolója szerint az első tíz percben jól bírtuk az óriási nyomást, működött a védekezésünk, a labdakihozataloknál pedig látszott, hogy jobban fel merjük vállalni a bátor játékot. A spanyolok azonban kihasználták egy-egy megingásunkat, a 12., majd a 13. percben is gólra váltották fölényüket, majd a szünet előtt 3-0-ra változtatták az eredményt.

A második félidőnek is az elején játszottunk jobban, a 29. percig nem kaptunk újabb gólt, igaz, szépíteni sem sikerült, még ha egy-két lehetőségünk volt is erre. A hajrát ismét jobban bírták erővel a világ legjobb csapataiban edződő hazaiak, akik újabb gólokkal tették fölényessé sikerüket, és állították be a 6-0-s végeredményt.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

– Eredményben csak minimálisan javultunk egy nap alatt, játékban azonban sikerült látható előrelépést elérni, a mai találkozón volt karaktere a csapatnak – értékelt a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány. – A játékosok mentálisan erősebbek voltak, tartalmasabb meccset játszottak, mint kedden. Ugyanakkor elég volt egy-egy kihagyás, és ezeket kíméletlenül kihasználták a hazaiak, így szoros mérkőzésre nem volt esélyünk. Tapasztalatszerzésnek kiváló volt ez a két találkozó, ehhez a sebességhez a hazai bajnokságban nem lehet hozzászokni, ilyen meccseken tanulhatjuk meg, hogy milyen magas szintű koncentrációra van szükség ezen a szinten. A későbbiekben is játszunk hasonló erősségű válogatottakkal, most már tudjuk, mire számíthatunk az élcsapatok ellen, bízom benne, hogy sikerülhet valamelyest közelítenünk hozzájuk. A pályára lépő újoncok bizonyították, hogy helyük van a keretben, de természetesen nekik is sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy nemzetközi szinten megállják a helyüket.

Barátságos futsalmérkőzés:
Spanyolország-Magyarország 6-0 (3-0)
Magyarország: Varsányi Áron – Dávid Richárd, Komáromi Péter, Tatai József, Rábl János. Cserék: Siska Gergő, Miklós Tamás, Kondás Kristóf, Klacsák Bence, Boromisza Dániel, Hajmási Milán, Takács Zoltán, Alasztics Marcell, Boznánszky Gábor

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.