Az első hétbe kerülés a minimális elvárás

  • kézilabda
  • 2019.01.08
  • 13:44
  • MTI
Az első hét közé kerülés a minimális elvárás a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az elnökség a prémiumot is ehhez igazította, az első hely 120 millió, a második 90 millió, a harmadik 60 millió, a negyedik 40 millió, az ötödik 30 millió, a hatodik 20 millió, a hetedik pedig 15 millió forintot ér.

"A végső cél természetesen az olimpia, a világbajnokság pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy ehhez közelebb kerüljünk" - mondta Kocsis Máté.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő selejtezőtornákon. A magyar csapat a koppenhágai D csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, jövő szerdán Egyiptommal, jövő csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább.

Fotó: MKSZ

Marosi László, az MKSZ alelnöke elmondta, sokszor beszélnek "álomsorsolásról" a vb kapcsán, de nagyon jó játékra lesz szüksége a csapatnak a továbbjutáshoz.

A középdöntő herningi II. csoportjában minden bizonnyal az olimpiai bajnok Dánia, az előző vb-n ezüstérmes Norvégia, valamint Ausztria vagy Tunézia vár majd a magyarokra. Ebből a hatosból az első kettő a hamburgi elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat, ugyancsak Herningben.

A válogatottat két szövetségi kapitány, Csoknyai István és Vladan Matics irányítja, előbbi arról beszélt, hogy a felkészülés kétharmadán túl van már a csapat, amely a múlt héten Dániában játszott két mérkőzést az olimpiai bajnokkal.

"Azt gondolom, hogy az első mérkőzésen elszenvedett tizennégy gólos vereség nem reális, mint ahogyan az sem, hogy mi a másodikon a félidőben már nyolc góllal vezettünk. A két csapat közti különbség valahol félúton van" - mondta a szakember. Hozzátette, nem lesz könnyű dolga együttesének már a csoportkörben sem. "A csoportunkból egyedül Angola nem jelentette még ki, hogy tovább akar jutni. Nehéz dolgunk lesz, a középdöntőben pedig gyilkos mérkőzések várnak ránk."

Csoknyai István beszélt a 37 éves Nagy László szerepeltetéséről is: "Sok jó játékosunk van jobbátlövő poszton, de van aki csak védekezik, van aki pedig a támadásból veszi ki a részét, mint Ancsin Gábor, akinek könyökével van probléma. Ebben a helyzetben Laci szerepe felértékelődik, a ki-ki meccseken nagy hiba lenne, ha egy ilyen kiváló játékosnak a segítségét mellőznénk."

Vladan Matics megjegyezte, kulcsfontosságú lesz, hogy a csoportkört követően - miután hét nap alatt öt meccset játszott a csapat -, milyen gyorsan tudnak majd regenerálódni a játékosok.

Nagy László kijelentette, jó állapotban érzi magát, és úgy számíthat rá a szakmai stáb a világbajnokságon, ahogyan azt elképzelik. Lékai Máté elmondta, a közelmúltban játszott felkészülési mérkőzések közül Chile ellen simán nyert a csapat, a dánok elleni két összecsapás viszont szerinte sem tükrözte a valódi különbséget.

Kocsis Máté kitért arra a helyzetre is, hogy a csapaton belül három játékosnak, Balogh Zsoltnak, Bodó Richárdnak és Lékai Máténak is várhatóan gyermeke születik majd a torna ideje alatt. Hangsúlyozta, a család a legfontosabb, ezért mindegyiküket hazaengedik majd, persze a lehető legrövidebb időre. "Ezek megismételhetetlen pillanatok egy ember életében, nem szeretnénk válogatott játékosainkat ettől megfosztani." - fogalmazott.

Az eseményen elhangzott, hogy az elmúlt év férfi játékosának Bodó Richárdot, a MOL-Pick Szeged balátlövőjét választotta az elnökség, míg a nőknél Kovacsics Anikót, a Ferencváros irányítóját látta a legjobbnak.

A magyar válogatott vb-re utazó kerete

Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), JAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző: SZATHMÁRI János

Telekom Veszprém U21
2018.12.08., 11:00
30-29
Balatonfüredi KSE U21
Tolna KC
2018.12.08., 18:00
21-23
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém 
2018.12.10., 18:00
40-26
Dabas KC
Ceglédi KKSE
2018.12.16., 18:00
23-41
 Telekom Veszprém
Csurgói Kézilabda Klub
2019.02.02., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
2019.02.09., 17:30
Barcelona
Szigetszentmiklósi KSK
2019.02.10., 13:00
Telekom Veszprém U21
Telekom Veszprém
2019.02.12., 18:00
CYEB Budakalász
Vardar
2019.02.16., 17:30
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U21
2019.02.16., 11:00
NEKA
Veszprémi KKFT
2019.02.16., 13:00
ETO SZESE
Veszprémi Pannon SE
2019.02.17.,
Marcali VSZSE
Balatonfüredi KSE
2019.02.19., 18:00
Telekom Veszprém
Tatai AC
2019.02.23., 18:00
Veszprémi KKFT
Telekom Veszprém
2019.02.24., 17:00
Meshkov Breszt
Kozármisleny SE U22
2019.02.24.,
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém
2019.02.26., 18:00
DVTK-Eger
Váci KSE
2019.03.01., 18:30
Veszprémi KKFT
Vive Kielce
2019.03.02., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U21
2019.03.02., 11:00
ETO SZESE
Veszprémi Pannon SE
2019.03.03.,
Duna-Pent NKSE
FTC
2019.03.09., 18:00
Telekom Veszprém
Veszprémi KKFT
2019.03.09., 13:00
Budai Farkasok
Váci KSE
2019.03.10., 18:00
Telekom Veszprém U21
Csurgói NKC
2019.03.10.,
Veszprém Pannon SE
Grundfos Tatabánya KC
2019.03.12., 18:00
Telekom Veszprém
Mol-Pick Szeged
2019.03.16., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U21
2019.03.17., 18:00
Veszprémi KKFT
Bajnok DSE Nemesvámos
2019.03.17.,
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém U21
2019.03.23., 13:00
Pécsi VSE
Veszprémi KKFT
2019.03.23., 15:00
Balatonfüredi KSE U21
Sport36-Komló
2019.03.26., 18:00
Telekom Veszprém
Százhalombattai KE
2019.03.30., 18:00
Telekom Veszprém U21
Pécsi VSE
2019.03.30., 11:00
Veszprémi KKFT
Hévízi SK
2019.03.31.,
Veszprém Pannon SE
Vecsés SE
2019.04.02., 18:30
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U21
2019.04.06., 11:00
TUNGSRAM Nagykanizsa
Veszprémi KKFT
2019.04.06., 13:00
NEKA
Veszprém Pannon SE
2019.04.07.,
Siófok KTC KFT U22
Tamási KC
2019.04.14.,
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém
2019.04.17., 18:00
GRUNDFOS Tatabánya KC
Telekom Veszprém
2019.04.20., 18:00
Mezőkövesdi KC
Tatai AC
2019.04.28., 18:00
Telekom Veszprém U21
Százhalombattai KE
2019.04.28., 18:00
Veszprémi KKFT Felsőörs
Veszprémi Pannon SE
2019.04.28.,
BBSC Balatonboglár
Telekom Veszprém
2019.05.07., 18:00
HE-DO B. Braun Gyöngyös
Dabasi KC VSE
2019.05.11., 18:00
Telekom Veszprém
Veszprémi KKFT
2019.05.11., 13:00
Szigetszentmiklósi KSK
Budai Farkasok
2019.05.12., 18:00
Telekom Veszprém U21
PEAC
2019.05.12.,
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém
2019.05.14., 18:00
Ceglédi KKSE
Balatonfüredi KSE U21
2019.05.16., 18:00
Telekom Veszprém U21
TUNGSRAM Nagykanizsa
2019.05.18., 17:00
Veszprémi KKFT
Veszprémi Pannon SE
2019.05.19.,
Tolna KC
Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 18
2. Vardar Szkopje 13
3. Kielce 12
4. Telekom Veszprém 12
5. Rhein-Neckar Löwen 12
6. IFK Kristianstad 5
7. Meskov Breszt 5
8. Montpellier 3
utolsó módosítás 2019. január 14. 09:20
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 32
2. Telekom Veszprém 22
3. Grundfos Tatabánya KC 21
4. Balatonfüredi KSE 18
5. Csurgói KK 18
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 15
7. Sport36-Komló 15
8. FTC 14
9. Dabasi KC VSE 8
10. DVTK-Eger 8
11. CYEB Budakalász 6
12. Ceglédi KKSE 6
13. Mezőkövesdi KC 5
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás 2019. január 14. 09:20
tovább »
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2018/19
1. Váci KSE 20
2. Agrofeed ETO-SZESE 19
3. NEKA 17
4. Szigetszentmiklósi KSK 14
5. Tatai AC 11
6. Veszprémi KKFT 11
7. Telekom Veszprém U21 10
8. Pécsi VSE 10
9. Balatonfüredi KSE U21 8
10. Budai Farkasok NKFT 7
11. Tunsgram SE Nagykanizsa 5
12. Százhalombattai KE 0
utolsó módosítás 2019. január 14. 09:20
tovább »
Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2018/19
1. Csurgói NKC 20
2. Kozármisleny SE U22 20
3. Siófok KTC KFT U22 16
4. Hévízi SK 14
5. Marcali VSZSE 11
6. Veszprém Pannon SE 11
7. BBSC Balatonboglár 10
8. PEAC 9
9. Bajnok DSE Nemesvámos 7
10. Duna-Pent NKSE 6
11. Tolna KC 4
12. Tamási KC 4
utolsó módosítás 2019. január 14. 09:21
tovább »