Nyolc között a Hoya

  • Hoya-Pannon Egyetem Veszprém
  • 2018.11.30
  • 20:17
  • veszpremkosar.hu
Könnyű győzelmet aratott a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a Dr. Hepp Ferenc emlékkupa negyedik fordulójában, így az idegenben is önbizalomtól duzzadt kosárlabdázóink bejutottak a sorozat nyolc legjobb együttese közé.

Az NB I/B Piros csoport veretlen éllovasa utazott a nyeretlen sereghajtóhoz, a vendégek ennek megfelelően hamar játékba lendültek (…gyorsan elhúztak), a faképnél hagyott ellenfél pedig csak ideig-óráig tudta tartani velük a lépést.

A találkozón később is az történt a pályán, amit az egyetemisták akartak, akadtak periódusok, mikor kifejezetten jól alakultak számukra a dolgok (…Madár András tripláival végleg megtörték a másik oldalt). A hazaiaknak esélyük sem volt felzárkózni, képtelenek voltak bármiféle küzdelemre késztetni a mieinket: megnyugtató is lett a különbség.

Egyébiránt a veszprémieket amiatt is dicséret illeti, hogy profi módon álltak a derbihez, az emberi tartásukat mutatja, hogy komolyan vették az egyoldalú mérkőzést (…igaz, a két csapatnak más is a célja a szezonban). Mentek, ahogy csak bírtak, a hibákra kényszerített rivális kizárólag a nagyszünet után volt képes kozmetikázni az eredményen; de megnehezíteni nem tudták Szabó Péterék előadását. A fölényes sikert elért Hoya-mezesek védekezésben és támadásban is jól teljesítettek: megcselekedték, amit „megkövetelt a haza”.

Dr. Hepp Ferenc emlékkupa, 4. forduló:
Knipl Kft. Bonyhádi KSE–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 61-102 (13-28, 7-25, 20-26, 21-23)
Bonyhád, 100 néző. Vezette: Kovács, Radnóti, Nyilas.
Bonyhád: Pupp 11/6, Somogyfoki P. 2, Baki 11/6, Somogyfoki Sz. 10/6, Tömösváry 12. Csere: Kis 2, Dorogi, Buday-Sánta 6/6, Jakab 2, Csobán 6/6. Vezetőedző: Morgen Frigyes.
Veszprém: Szabó 20/3, Helmeczi 8, Pavlovic 10, Kovács 9/3, Völgyi 10. Csere: Körtélyesi 5/2, Madár 20/18, Balázs 1, Kerkai 6, Lógár 9, Schmitz 4. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Az eredmény alakulása: 2. p.: 3-0, 5. p.: 3-9, 7. p.: 8-13, 9. p.: 11-25, 13. p.: 13-34, 15. p.: 13-39, 17. p.: 17-50, 23. p.: 26-58, 25. p.: 33-67, 28. p.: 35-77, 32. p.: 40-84, 35. p.: 42-92, 37. p.: 52-96.

Tabella
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2018/19
1. Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 50
2. MAFC 50
3. OSE Lions 46
4. Nyíregyháza Blue Sharks 45
5. BKG-Príma SE 44
6. Budapesti Honvéd SE 41
7. Vasas Akadémia 40
8. PVSK-Kronosz Kiadó 35
9. MTK Törökbálint 35
10. BUDAFOK 35
11. MEAFC-Miskolc 34
12. Nagykőrösi Sólymok KE 34
13. OMNIA Pub & Food Békés 29
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 28
utolsó módosítás 2019. május 25. 21:23
tovább »