A negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

  • labdarúgás
  • 2018.11.21
  • 07:50
  • MTI
A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a másodikok összevetésében a bolgár és az izraeli együttes előzte meg, míg a román mögötte maradt.

A nemzeti csapat így megőrizte az esélyét arra, hogy részt vehessen az Eb-helyekért zajló 2020 márciusi rájátszásában, ugyanis a Nemzetek Ligájában négy kontinensbajnoki helyet is meg lehet szerezni.

Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg az Európa-bajnokság indulási jogáért. Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradnak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Ez azt jelenti, ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút - a második a harmadikat -, s a továbbjutás egy meccsen dől el.

Tabella
Férfi labdarúgás, Veszprém megyei I. osztály, 2018/19
1. VLS Veszprém 44
2. Balatonfüredi FC 43
3. Úrkút SK 37
4. Tihanyi FC 36
5. Ajka Kristály SE 32
6. Balatonalmádi SE 29
7. Gyulafirátót SE 24
8. Fűzfői AK 18
9. Várpalotai BSK 18
10. Tiac VSE 17
11. Magyarpolány SE 17
12. Csetény SE 16
13. Devecser SE 15
14. Sümeg VSE 15
15. Herend 11
16. FC Zirc 3
utolsó módosítás 2018. november 24. 21:45
tovább »