Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két pontot hozott Nagykanizsáról a Telekom U21

2018. november 18. 19:47
A Telekom Veszprém U21 agresszív védekezésének és remek kapusteljesítményének köszönhetően ötgólos győzelmet aratott a Nagykanizsa vendégeként szombaton a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában.

A múlt hétvégi, Százhalombatta elleni magabiztos hazai győzelme után a tabella utolsó előtti helyén álló nagykanizsai Tungsram SE-hez látogatott a forduló előtt tizedik pozíciót elfoglaló Telekom Veszprém U21. A „kis Építők” kispadján ismét Gulyás Péter foglalt helyet, ugyanis Gulyás Istvánnak jelenése volt David Davis vezetőedző mellett a „nagy” Telekom győztes BL-meccsén a svéd Kristianstad ellen.

Hazai góllal vette kezdetét a találkozó, melyre Kőhegyi válaszolt. Húsz percen keresztül kiélezett, kiegyenlített küzdelem zajlott (10-11), ekkor aztán a Veszprém tudott ellépni. Szuharev, Szrnka, Ernei és Bendicsek góljaival 4-0-s szériát produkált a vendég gárda (27. perc: 12-17). A hajrában már hiába rohantak a kanizsaiak az eredmény után, a Gulyás-legénység magabiztosan őrize előnyét (15-18).

Második győzelmét aratta sorozatban a Telekom U21 (archív fotó)Második győzelmét aratta sorozatban a Telekom U21 (archív fotó)

A második játékrészben sem kapcsolt visszább teljesítményéből a királynék városának egyesülete, amely masszív és agresszív védekezésének köszönhetően stabilan tartotta megszerzett előnyét (40. perc: 20-24). A veszprémi kapusok parádés napot fogtak ki, így hiába próbálkozott, nem tudott közelebb kerülni a rivális (53. perc: 24-27). A hajrában az Ernei, Melnyicsuk, Szuharev trió szállította a gólokat, csapatuk meg sem állt harmincig.

A Telekom U21 következő bajnokiját november 25-én (vasárnap, 16.00) a Tatai AC ellen vívja majd a DEVM Sportcsarnokban.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 8. forduló:
TUNGSRAM SE-Nagykanizsa–Telekom Veszprém U21 25-30 (15-18)
Nagykanizsa, Zsigmondy Sportcsarnok, 120 néző. Vezette: Gadányi, Szabó.
A Veszprém góldobói: Ernei 6, Melnyicsuk 5, Szuharev 4, Szrnka 3, Kőhegyi 3, Hornyák 3, Dávid 2, Czeglédy 2, Bendicsek 2.
Edző: Gulyás Péter.
Kiállítások: 2 perc, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3.

Értékelés

Gulyás Péter, a Telekom utánpótlás szakmai vezetője: – A srácok profi módjára elvégezték mindazt, amit kértem tőlük. Úgy gondolom, hogy a mai sikerünkben az agresszív védekezésünk is szerepet játszott, de a kapusaimról sem feledkezhetek meg, ugyanis mindketten döntő szituációkban mutattak be védéseket. Szívből gratulálok az egész gárdának!

Simon Dani
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.