Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Gulyás István: csak a győzelem fogadható el!

2018. november 15. 21:00
Dolgoznunk kell éjt nappallá téve, s gyakorolni orrvérzésig, mert nem létezik más kiút – fogalmazott a Telekom Veszprém sportigazgatója a svéd bajnok IFK Kristianstad elleni szombati (17.30) BL-találkozó előtt.

Több mint egy hónap is eltelt már azóta, hogy Gulyás István sikerre vezette megyeszékhelyünk kézilabdacsapatát a fehérorosz bajnok Breszt vendégeként a Bajnokok Ligájában. Ekkor még az is a kalapban volt, hogy hosszú évek után ismét honi vezetőedző kerülhet az Építők élére. Azonban az együttest működtető gazdasági társaság vezérigazgatója, Csík Zoltán az újdonsült vezetőedző David Davis bemutatásakor elmondta, más feladatot szánt Gulyásnak. Felkérte, hogy az idény végéig lássa el a sportigazgatói teendőket a klubnál, ezzel is elismerve szakmai munkáját, s megköszönve, hogy győzelemre kormányozta a Telekomot Fehéroroszországban.

Gulyás ekkor úgy fogalmazott, neki a legfontosabb, hogy ne kiöltözve kelljen dolgoznia, tehát napi rendszerességgel tevékeny részese lehessen az edzéseknek is. A Telekom sportigazgatója a vehirsport.hu megkeresésére szerdán elmondta, továbbra sem cserélte a melegítőt öltönyre. Részt vesz a tréningeken, s minden tudásával azon van, hogy a csapat fejlődjön, a morál pedig javuljon.

Gulyás: Továbbra is melegítős az állás! (archív fotók)Gulyás: Továbbra is melegítős az állás! (archív fotók)

– Nehéz beszélnem az elmúlt hetekről, hiszen a gárdánk ez idáig kevésszer nyert. Nem egy olyan csata áll mögöttünk, melynek a végkimenetelét másképp is el tudtuk volna képzelni. Ezek a pillanatok sajnos nem éppen pozitív irányba terelgették a csapatmorált. De azt gondolom, hogy legbelül ez nem olyan vészes, mint amilyennek kívülről tűnik. A játékosaink elég erősek lelkileg, a hitük megmaradt, nem adták fel! – vélekedett a szaktekintély.

Az egykori klasszis irányító hangsúlyozta, folyamatosan azon dolgoznak, hogy a gárda ismét eredményes legyen. Ehhez azonban időre és türelemre van szükségük. – Dolgozunk. Azt viszont nem szabad elfelejtünk, hogy ez egy folyamat. Taktikailag, illetve védekezésben is egy teljesen más, új stratégiát próbálunk kialakítani. A meg nem értések, illetve az elcsúszások – amikor a szurkolók azt látják, hogy megint nem léptünk ki, ismét nem értünk oda – is ennek tudhatók be. Nem egyszerű a történet. A mi utunk egy hosszabb ösvény, türelmesnek kell lennünk. Dolgoznunk kell éjt nappallá téve, s gyakorolni orrvérzésig, mert nem létezik más kiút.

Bár a német Rhein-Neckar Löwen ellen két héttel ezelőtt egy góllal alulmaradtak a bakonyiak a Bajnokok Ligájában, a gárda nagyszerűen küzdött, így a lefújást követően tapsot kapott szurkolótáborától. Ennek tudatában okkal remélhettük az előző kör előtt, hogy a Davis-csapat nyerni tud a svéd bajnok Kristianstad vendégeként. A várt siker helyett azonban hidegzuhany érkezett, ugyanis a Veszprém háromgólos vereséget szenvedett.

– Jól kezdtünk, de négy-öt nap távlatából azt kell mondanom, hogy pont az előbb említett új taktika miatti bizonytalanság és a jelenlegi védekezési rendszer meg nem értése jelentette a problémát. Mikler parádésan védett, mégis kaptunk harminckét gólt. Ráadásul pont egy olyan alakulat ellen játszottunk, amely vagy hetvenszer támadott. A játékosok mellett kiállva meg kell jegyeznem, hogy torlódik bennük a győzelmi kényszer, s ez akarva-akaratlanul is görcsössé teheti a játékukat. Ettől függetlenül bízom benne, hogy a védekezésünk idővel előbbre fog lépni, ami majd dominó-elvként hat a játék többi elemére is. Lesz önbizalom, feljavul a támadójátékunk, tudunk lerohanásgólokat lőni, szóval mindennek az alapja a stabil védekezés – tette hozzá.

Gulyás István türelmet kér szeretett szurkolóiktólGulyás István türelmet kér szeretett szurkolóiktól

Szombaton (17.30) máris revánsot vehet a Telekom a Veszprém Arénában a Kristianstad ellen a legrangosabb sorozat csoportkörének nyolcadik fordulójában. – Pozitív irányba kell elmozdítanunk a történteket, úgy, hogy azok tanító hatással legyenek ránk. El kell hinniük a srácoknak Davis szavait, melyek szerint itt mindenkinek csak a saját táskáját kell cipelnie, azaz mindenkinek azt kell csinálnia, amit a legjobban tud. Ha ez a jövőben sikerrel megvalósul, azt gondolom, jó útra térhetünk. Ami pedig a Kristianstad elleni hétvégi meccset illeti, nincs más elfogadható eredmény, csak a győzelem! – húzta alá.

Az 1995-ben az év kézilabdázójának választott legenda sportigazgatói teendői mellett a Telekom „fiókcsapatában” vezetőedzői feladatot is ellát. Edzői pályafutását tekintve hazatérése óta foglalkozik először gyermekekkel, de szavaiból érezhető, fontosak neki, hamar a szívéhez nőttek. – A gyerekekkel is átálltunk a felnőttek által alkalmazott védekezésre, ami a szerényebb képességű ellenfelekkel szemben már jól is működik. A célunk, hogy a srácok is megtanulják ezt a rendszert. Így, ha valaki felkerül a felnőtt alakulathoz – mint ahogy a Komló ellen láthattuk az Ernei-Hornyák párost is –, akkor tudja, hogy mit kell tennie.

– Egy kedves barátom édesanyja azt szokta mondani, hogy kisfiam te szakítottad, szagold is. De ez a szakmánk, ezt szeretjük, és ennek áldozunk fel mindent. Egy szóval ez az életünk! – tette hozzá zárásként a leendő nagypapa, aki reméli, hogy születendő unokájára is elegendő ideje jut majd.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.