Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Régi ismerősükhöz látogatnak a veszprémi futsalosok

2018. november 9. 14:11
Kisorsolták a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását: az NB I-ben szereplő Veszprém a másodosztályú Csengerhez látogat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában péntek délelőtt kisorsolták a férfi futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását. Ennek eredményeként valamennyi NB I-es alakulat alacsonyabb osztályú ellenféllel csatázik a legjobb nyolc közé jutásért.

Tatai József és társai Csengerre látogatnak a következő körbenTatai József és társai Csengerre látogatnak a következő körben

A Veszprém – amely a szerdai második fordulóban az NB II-es Kazincbarcikát ejtette ki – ez alkalommal is másodosztályú riválissal, a keleti csoport ötödik helyén álló Csengerrel találkozik. Érdekesség, hogy a 2014/15-ös kiírásban is összecsapott a két alakulat, akkor a mieink mindkét találkozón kiütéssel nyertek.

A párharcok most egy meccsen dőlnek el, döntetlen esetén az alacsonyabb osztályban szereplő gárda lép tovább. A harmadik forduló hivatalos játéknapja november 21-e.

Futsal Magyar Kupa, a 3. forduló párosítása:
Forrás: futsalhungary.hu

Kincsem Lovaspark SE–Nyírgyulaj KSE
Scoregoal Kecskeméti FC–MVFC Berettyóújfalu
Mád FC–Szigetszentmiklósi Futsal
Airnergy FC–Rubeola FC Csömör
PTE PEAC R-Bus–Dunaferr
REAC-Sise–Debreceni Egyetemi AC
Csenger Futsal–1. Futsal Club Veszprém
TFSE–Kútház Haladás VSE

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.