Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Rasovszky Kristóf az év legjobbja a Swimming Worldnél

2018. november 2. 19:33 // Forrás: MTI
Rasovszky Kristófot választotta az év legjobb férfi nyíltvízi úszójának a világ legtekintélyesebb úszómagazinja, a Swimming World.

A hazai szövetség pénteki tájékoztatásából kiderül, hogy a magyar úszó a nyári Európa-bajnokságon nyújtott történelmi teljesítményével érdemelte ki az elismerést, míg a nőknél a hasonlóan eredményes holland Sharon van Rouwendaal lett a legjobb.

"A mindössze 21 esztendős magyar úszó egy évvel azután, hogy bemutatkozott az első komolyabb felnőtt, nyíltvízi világversenyén, a tavalyi világbajnokságon, fantasztikus fejlődésről tett tanúbizonyságot, és valósággal letarolta az év legrangosabb versenyét, az Európa-bajnokságot" - írta a lap, amely interjút is közölt vele.

Rasovszky Kristóf - aki az Európa-bajnokságok történetében első férfiversenyzőként mindhárom egyéni számban érmes lett, győzött 5 és 25 kilométeren, és milliméterekkel lemaradva lett ezüstérmes 10 kilométeren - többek között elmondta: "Leírhatatlan volt, hogy két arannyal és egy ezüsttel jöhettem haza Glasgow-ból. Habár titkon úgy indultam el az Európa-bajnokságra, hogy három érmet szeretnék nyerni, arra nem gondoltam, hogy ez majdnem három arany lesz."

Óriási elismerés: Rasovszky az év legjobbja (archív fotó)Óriási elismerés: Rasovszky az év legjobbja (archív fotó)

Céljaival kapcsolatban egyértelműen fogalmazott: a világbajnokságon és az olimpián is érmet akar nyerni.

A Swimming World Magazine 1964 óta választja meg az év úszóját, 2004 óta pedig a nyíltvízi szakágban is megnevezi a legjobbakat. Ez idáig egy magyar, Risztov Éva érdemelte ki ezt az elismerést a sportágnak ebben a válfajában, a 2012-es londoni sikere után.

Rasovszky most Risztov mellett olyan nagyszerű elődökhöz csatlakozott, mint a medencében remeklő, háromszor legjobbnak választott Egerszegi Krisztina (1991, 1992, 1996), valamint a kétszer első Darnyi Tamás (1987, 1991), továbbá Güttler Károly (1993).

vehirsport.hu
további cikkek
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban úszás Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid ötödikként ért célba a nyíltvízi úszók idei Világkupa-sorozatának nyitóversenyén, amelyet 10 kilométeren az egyiptomi Soma Baynél rendeztek meg szombaton. Klubtársa, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt. 2024. március 23. 17:52 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert A pénteki 10 000 méter után a vasárnapi 1500 méteres versenyt is Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte meg a Veszprémben rendezett medencés hosszútávúszó országos bajnokságon. 2024. március 10. 18:20 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Betlehem Dávid címét megvédve diadalmaskodott 10 ezer méteren az úszók hosszútávú medencés országos bajnokságán. Klubtársa, Barabás Imre harmadik lett. 2024. március 9. 16:56 Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra Rasovszky Kristóf Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra A vízilabdázóknál Zalánki Gergő, a nyíltvízi úszóknál pedig Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina is jelölt a 2023-as év legjobbja díjra az európai szövetségnél (LEN). A sportolókra a szurkolók is szavazhatnak.     2024. február 24. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.