Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Hősnőkként küzdöttek, mégis búcsúmeccs lett a vége

2018. október 22. 16:56
Menesztették a Veszprém Pannon SE vezetőedzőjét, Kovács Gábort miután csapata vasárnap hatalmas csatában, két góllal alulmaradt a Bajnok DSE Nemesvámossal szemben a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának szomszédvári rangadóján.

Már a bemelegítés alatt érezni lehetett vasárnap délután a Városi Stadionban, hogy parázs mérkőzés vár a Veszprémre, amely a nagy rivális Bajnok DSE Nemesvámos fiataljaival mérte össze erejét a harmadosztályú kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában.

A találkozó első két percében még finomkodtak egymással a felek, míg nem Kreutz Kitti unta meg a „kóstolgatást”. Ács Anna ezt nem is hagyta annyiban, hatalmas bombájával rögtön válaszolni tudott a vendég gólnyitányra.

Ács Anna már huszonegy találatnál jár a bajnokságbanÁcs Anna már huszonegy találatnál jár a bajnokságban

A folytatásban a vámosiak kézilabdáztak eredményesebben: Szabó, Maurer, és Balogh is sikeresen vette be a veszprémi hálóőr, Magyar kapuját (6. perc: 1-4). Több nem is kellett a VPSE amazonjainak, hogy észbe kapjanak. Egymást biztatva, gyönyörű játékkal, rövid időn belül a vezetést is sikerült átvenniük (12. perc: 6-5).

Sorra születtek a szebbnél szebb gólok hazai, s vendég részről is. Egészen a 24. percig fej-fej mellett haladt a küzdelem (11-11), amikor is a királynék városának együttesén kiütköztek a fáradtság jelei. Kreutz ezt ki is használta, ugyanis sorozatban háromszor is eredményes volt.

A félidőt jelző sípszó előtt még Jaksics állhatott oda egy hétmétereshez, a tehetséges játékos keze nem is remegett meg. Így egy izgalmas, igazán közönségszórakoztató első játékrész után 12-15-ös állásnál vonulhattak pihenőre a lányok.

Jaksics Rebeka hétméteresből ötször is eredményes volt a találkozónJaksics Rebeka hétméteresből ötször is eredményes volt a találkozón

Kovács Gábor tanítványai a szünetről kiérkezve ismét erőtől duzzadva álltak csatasorba. A továbbiakban is szívvel-lélekkel küzdöttek, ami az eredményességükön is megmutatkozott. Az idényben mutatott eddigi legszebb játékkal rövid időn belül ismét a veszprémiek örülhettek a vezetésnek (39. perc: 18-17).

A túloldalon Benke Péter ekkor küldte a pályára Máté Fannit, akinek segítségével sikerült is játékban maradniuk a vendégeknek. A mieinket azonban ez sem rettentette el, akik – Lozsi és Jaksics vezetésével – továbbra is hősnőkként küzdöttek (57. perc: 27-27).

A végjátékhoz közeledve azonban jobb erőnlétüknek köszönhetően ismét a vendégek tettek szert előnyre. Így egy végletekig kiélezett hajrában, kitartásból jelesre vizsgázva 28-30-ra maradt alul a Veszprémi Pannon SE.

A VPSE következő bajnoki mérkőzését október 28-án (vasárnap, 17.00), a Hévízi SK ellen játssza a Városi Sportcsarnokban.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 5. forduló:
Veszprém Pannon SE–Bajnok DSE Nemesvámos 28-30 (12-15)
Veszprém, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Cseszregi, Sipos.
Veszprém: Magyar – Lozsi 4, Jaksics 5, Kun 1, Kovács 3, Ács 4, Regovics 4. Csere: Szerdahelyi (kapus), Szentpéteri, Juhász 2, Szabó, Papp, Ujhelyi, Gönczi 1, Kőszegi 4. Edző: Kovács Gábor.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/4.

Edzői értékelés

Kovács Gábor: – Igazi megyei rangadót vívtunk, amelyen a nagyobb merítési lehetőséggel rendelkező, a végjátékban kevesebbet hibázó vendégek szerezték meg a két pontot. Ettől függetlenül büszke vagyok a „lányaimra”, mert hatalmasat küzdöttek.

Menesztették Kovács Gábort

Nem várt fordulat is beárnyékolta a csalódott veszprémiek vasárnap estéjét. A VPSE szakmai vezetősége ugyanis a találkozót követően – a bizalom hiányára hivatkozva – felmentette a munkavégzés alól Kovács Gábor vezetőedzőt.

A szakember az előző évad őszi szezonjában vette kezébe a Pannon Egyetem kötelékéből kilépő alakulatot. Vezetésével a felnőtt gárda, illetve az ifjúsági együttes is az előkelő negyedik helyen zárt a 2017/18-as kiírásban. A jelenlegi évadban ifjabbik csapatával vezette a bajnokságot, míg a felnőttekkel a tabella kilencedik helyét foglalta el.

Kovács 1991. óta dolgozik edzőként, ez az első alkalom, hogy nem önszántából búcsúzik egy klubtól.

Simon Dani
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Alba Fehérvár KC U21 14 11 1 2 471 385 86 23
2. Red Velvet KC Budapest 14 11 1 2 421 350 71 23
3. Szentendrei NKE 14 11 0 3 486 362 124 22
4. Veszpém Pannon SE 14 10 0 4 441 357 84 20
5. Vasas SC U21 14 4 1 9 399 441 -42 9
6. ÓKSI KKFT-Bicske 14 4 1 9 378 447 -69 9
7. Tatai AC 14 2 1 11 386 456 -70 5
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 14 0 1 13 333 517 -184 1
Utolsó módosítás: 2024. március 10. 20:32
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.