Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi siker a kosárrangadón

2018. október 21. 10:19 // Forrás: veszpremkosar.hu
Komoly ellenállásba ütközött a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Piros csoport alapszakaszának ötödik fordulójában a szintén hibátlan MAFC otthonában, ám a legfontosabb pillanatokban a mieink teljesítettek jobban.

Két remek formában lévő, a ligában még veretlen csapat feszült egymásnak, és bár a mieink nem kezdtek álmosan (0-4), az ellenfél már a mérkőzés elején jelezte: nehéz erőpróba elé állítja Szabó Péteréket (5-4). Mindkét gárda sokmozgásos, agresszív védekezésre épített – a hazaiak a labdafelhozatalt is igyekeztek megakadályozni –, amiből gyors ellenakciókat indítottak (9-9). Pompás megoldásoknak tapsolhatott a nagyérdemű, miközben a műegyetemistákon érződött az elszántság, jó együttes lévén, kihasználták a vendégek megingásait (14-11). A veszprémieknek nem mentek úgy a távoli kísérletek, mint az előző körben, képtelenek voltak okosan, a saját ritmusukban játszani, a hatékonyabb lepattanó-szedéssel szolgált Garamvölgyi Ákosék pedig tizenhat–tizennégy után ráléptek a gázpedálra, és mentek egy hét–nullás sorozatot. A Hoya-mezesek legfőbb célja az volt, hogy lőtávolon belül maradjanak, ami a rossz passzaik és büntetőik dacára is sikerült (23-17).

Nagy küzdelemben nyert a Hoya (archív fotó)Nagy küzdelemben nyert a Hoya (archív fotó)

Az alakulatunk ideges volt, kapkodott, nem lelte a jó „megfejtéseket”, noha tisztában voltak azzal, hogy csak átlag feletti teljesítménnyel nyerhetik meg a színvonalas találkozót (28-19). Mérész-mester cserékkel próbálta felrázni az övéit, ami némiképp össze is jött, jóllehet a padról érkezettek nem szórták igazán a pontokat (32-26). Aztán kezdtek kilábalni a hullámvölgyből, faragtak a hátrányukon, de azért nem nyújtották a legjobbjukat – időnként nem túl fényes dobóformával rukkoltak elő (34-31). Madár és Körtélyesi Gergely triplájával kiegyenlítették az állást, ha bajosan is, de ritmust „fogtak”, igaz, a technikai hibáik miatt nem voltak képesek megközelíteni a legutóbbi álomkosárlabdájukat (36-36). Még így is zavart okoztak a – magukat szívósan tartott – MAFC-sportolók fejében, ráadásul a küzdelmes első félidő végén a vezetést is visszavették (38-40).

A nagyszünet után Nagy Krisztiánék nyomban fordítottak, de erre a bakonyiak két hármassal válaszoltak, így nemhogy megőrizték, hanem növelték is az előnyüket (43-48). A vetélytárs főként Eric Washington, a tengerentúli irányító révén tartotta magát, igaz, megnyugodni már csak azért sem lehetett, mert az ütközet azon szakaszában Völgyi Marcell és Kovács Ádám is négy személyi hibánál járt (…előbbi a harmadik, míg utóbbi a negyedik negyedben pontozódott ki; 45-53). Azért a szerencsével is szövetséget kötött, tizennyolc támadólepattanót gyűjtött fővárosiak ezután minden addiginál harcosabban vetették magukat a csatába, aminek meg is lett az eredménye, mert szinte a semmiből, csináltak egy tíz–nullás szériát (55-53). A vendégek alig bírtak velük lépést tartani, szemmel láthatóan nem tetszett nekik ez a fajta harcmodor: sok labdát adtak el (…a lefújásig tizenötöt), elől és hátul is akadtak kihagyásaik (61-56).

A rövidzárlatuk okán ötpontos hazai vezetésről indult a záró felvonás, a „brigádunk” pedig keményen küzdött, hogy visszakapaszkodjon (64-62). Az izgalmak tovább fokozódtak, néha az indulatok is felkorbácsolódtak, persze, nem is lehetett csodálkozni azon, hogy a felek nagy elánnal dolgoztak (67-62). Noha sokáig érződött nyomás a listavezetőn (…erre utal, hogy a bajnokin tizenhat büntetőt hagytak ki, míg a másik oldal tizenötöt), amikor a nyakuk körül igazán szorult a hurok, visszajöttek a derbibe: a védelmük megszilárdításával és precíz támadások vezetésével átlendültek a holtponton és most ők repesztettek egy, egy–tízes rohamot (68-72). Minden labdáért és helyzetért megdolgoztak, majd végrehajtották azt, amire készültek. A hajrában az volt a kérdés, hogy melyik fél bírja jobban idegekkel a gigászi csatát, aztán Madár erre úgy felelt, hogy a kinti dobásaival hátára vette a csapatát (75-80). Az ellen a végén szabálytalanságokkal tördelte szét a játékot – így próbálván kizökkenteni a ritmusából a mieinket –, akik mindazonáltal kontrollálták az eseményeket: nem engedték kiénekelni a szájukból a sajtot (77-83).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 5. forduló:
MAFC–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 80-85 (23-14, 15-26, 26-19, 16-26)
Budapest, 300 néző. Vezette: Tóth, Jurák, Esztergályos.
MAFC: Washington 23/3, Katona 10/6, Misek 1, Nagy 3/3, Garamvölgyi 12. Csere: Lakosa 13/3, Lakits 8, Polgárdy 2, Bordács 8, Csapai. Vezetőedző: Hencsey Tamás.
Veszprém: Szabó 9/3, Madár 24/15, Körtélyesi 17/6, Kovács 16, Völgyi 8. Csere: Pavlovic 8, Kerkai, Helmeczi, Balázs 3, Szűcs. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Gratulálok a srácoknak, hiszen nagy csatát nyertek meg: a MAFC nehéz feladat elé állított bennünket. Meggyőződésem, hogy ezen a pályán sokan elvéreznek majd, ezért is tartom nagy fegyverténynek a sikerünket. Végig hittünk magunkban, keményen küzdöttünk, de azt is látnunk kell, hogy időnként dekoncentráltak voltunk.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.