Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A hibátlan Hoya a Békést fogadja

2018. október 10. 17:46 // Forrás: veszpremkosar.hu
Veszélyes rivális ellen lép pályára a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém október 12-én (péntek, 18 óra) a Vetési gimnázium sportcsarnokában, ám az évadban még veretlen kosárlabdázóink számára kizárólag a győzelem lehet az egyetlen elfogadható eredmény.

Gárdánk hétvégén érvényesítette a papírformát és az akaratát, miután az NB I/B Piros csoportban behúzta a harmadik őszi sikerét – ezúttal a Pécsi VSK-Kronosz Kiadónak parancsoltak megálljt (78-96). Pedig a védekezésükbe kevés energiát fektettek, s mert az ellenfélé sem állt a helyzet magaslatán, az első félidőben gyakran potyogtak a kosarak. A csata a vártnál kicsivel nehezebben alakult, igaz, idővel állandósult a tíz-tizenkét pontos különbség, más kérdés, hogy hátul nem sikerült ritmusra lelni: mivel kihagyott a figyelmük, a hátsó alakzatuk többször megingott. Később mind nagyobb lett a feleket elválasztó eltérés, a mieink néha úgy kerültek helyzetbe, mintha tréningen lennének. A csapatok az utolsó negyedórára lassítottak, sportolóink koncentrációja csökkent, „takaréklángon” már nem törték magukat, és rossz döntéseket hoztak.

Mérész Csaba nehéz derbit vár (archív fotó)Mérész Csaba nehéz derbit vár (archív fotó)

Leendő vetélytársuk, az Omnia Pub & Food Békés jelenleg (…egy győzelemmel és két vereséggel) kilencedik a tabellán, az otthonukban előbb kikaptak a MAFC-tól (83-102), majd két vállra fektették a MEAFC-Miskolcot (86-81), míg idegenben elhasaltak a BKG-Príma SE pályáján (90-72). A szekerüket főként Boinitzer Dávid, Krstic Danijel, Koma Dániel és Kertész Dániel tolja.

– Védekezésben többre vagyunk képesek annál, mint amit legutóbb mutattunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Pécsett túl puhák voltunk hátul, mindenhonnan lekéstünk, a védelmünk néha átjáróházra hasonlított. Ez azt jelenti, hogy azóta – elsősorban – a hátsó alakzatunkat próbáljuk rendbe tenni. Azonban az előző mérkőzésekhez képest más dolgokban is javulnunk kell. Bízom benne, hogy a védelmünket illetően ezúttal minden másként lesz. Még nem vagyunk kész csapat, sok munka vár ránk, a célunk, hogy lépésről-lépésre fejlődjünk. A békésiek már megmutatták, hogy jó együttesük van, ezért oda kell tennünk magunkat. Kiváltképp hazai környezetben, a szurkolóink előtt. Fontos lesz, hogy ne legyen sok eladott labdánk, koncentráltan és pontosan kosárlabdázzunk. Sok apróságra kell figyelnünk, hogy megállítsuk őket. Nehéz derbit várok, de kizárólag a győzelem jár a fejünkben.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
holnap 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.