Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Tatai ötöt, az FCV tízet lőtt

2018. október 8. 21:24
A félidőben még hátrányban volt, a második játékrészben aztán hengerelt, s végül 10-4-re nyert a vendég Szigetszentmiklós ellen a veszprémi futsalcsapat hétfőn az NB I-ben.

Három hazai győzelem után egy héttel ezelőtt kikapott Dunaújvárosban a veszprémi futsalcsapat (5-3), amely hétfő est az újonc Szigetszentmiklós vendéglátójaként szerette volna kiköszörülni a csorbát. Nem ígérkezett azonban könnyűnek a bajnoki, hiszen ellenfelük az előző körben 6-1-re kiütötte a Nyírgyulajt.

Úgy tűnt, át is tudta menteni remek formáját a Pest megyei alakulat, amely Gál révén már a 3. percben vezetést szerzett. S még csak ekkor jött az igazi hidegzuhany a mieink számára, egy perc sem telt el, amikor Schrancz tíz méterről nagy bombát zúdított Schmidmajer hálójába (0-2).

A Boromisza Dánielt sérülés miatt nélkülöző Veszprém lassanként felocsúdott, s átvette a mérkőzés irányítását, de alaposan meggyűlt a baja a vendégek lelkes, szervezett játékával. A játékrész felénél aztán Dávid jóvoltából megszületett az első hazai gól (1-2). A Madarász-csapat küzdött, hajtott az egyenlítésért, de továbbra sem adta olcsón a bőrét a rivális.

Negyedóra játék után Schmidmajernek kellett megakadályoznia, hogy újra kettővel vezessen az ellenfél. Nem tetszettek a látottak a Madarász mesternek, aki időt is kért. Két perccel a vége előtt Márkus vezethette a játékszert egy az egyben az ellenfél kapusára, aki óriásit védett. A kipattanó Tatai elé került, aki lőtt, de ezt is hárította Matus. Legalább ekkora lehetőség maradt ki az utolsó minutumban: a jobb oldalon megiramodó Bencsik Roland ügyesen passzolt a védők mögé, ám Tatai nem tudta a hálóba kotorni a labdát.

Akárcsak az első, a második felvonás is rosszul kezdődött hazai szempontból. Egy perc sem telt el ugyanis, amikor Bencsik Ádám öngóljával ismét kettőre nőtt a különbség. A folytatás viszont merőben másként sikeredett, mint a találkozó elején, a házi gólkirály Tatai ugyanis másodpercekkel később a hálóba lőtt (2-3).

Továbbra is jó iramban folyt a játék, egymás után dolgozták ki helyzeteiket a felek, mindkét kapusnak bizonyítania kellett. A veszprémi támadógépezet ekkor beindult: Tatai tizenkét méterről védhetetlenül lőtt a hálóba, egy perccel később Bencsik Roland a vezetést is megszerezte, majd Tatai meg is duplázta az előnyt (5-3).

S ezzel még korántsem volt vége. Bár Östör révén még szépített a rivális. A folytatásban valósággal hengerelt az 1. FCV. Egy percenként estek a hazai gólok: Tar, Bencsik Roland és Tatai is gólt lőtt. Fél óra játék után 8-4 állt az eredményjelzőn.

A szigetszentmiklósiak öt a négy ellen vezették támadásikat, de ez sem hozott számukra eredményt. Sorra vezethette veszélyes támadásait a Veszprém, amely néhány perc leforgása alatt akár újabb négy gólt is jegyezhetett volna. Öttel a vége előtt aztán Dávid az üres kapuba lőtt, majd kisvártatva Tatai szerezte meg önmaga ötödik (!) találatát (10-4). Madarász János a hajrában fiatal kapusát, Simont is pályára küldte, akinek védéseket is sikerült bemutatnia.

A kiütéses sikert vastapssal honorálta a Március 15. utcai csarnok szépszámú közönsége. Pénteken az eddig hibátlan Berettyóújfaluhoz látogatnak a mieink.

Futsal NB I, 5. forduló:
1. FC Veszprém–Szigetszentmiklós Futsal 10-4 (1-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Vass (Kiss G., Leél-Őssy).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Márkus, Komáromi, Dávid. Csere: Simon, Spandler (kapusok), Tar, Gyurcsányi, Erdősi, Bencsik Ádám, Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János.
Szigetszentmiklós: Matus – Gál, Schrancz, Gergály, Fülöp. Csere: Klicsó (kapus), Reich, Faragó, Varga B., Vörös, Déri, Östör, Nagy R., Máthé. Vezetőedző: Somogyi Gábor.
Gólszerzők: Dávid (11., 35.), Tatai (22., 24., 26., 30., 36.), Bencsik R. (25., 29.), ill. Gál (3.), Schrancz (4.), Bencsik Ádám (21. – öngól), Östör (27.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Az első félidőben még nem úgy működött a gépezetünk, ahogyan azt terveztük, így hátránnyal vonultunk a pihenőre. A szünet után viszont már azt nyújtotta a csapatom, amit tud. Elképesztő támadásokat vittünk véghez, fantasztikusan játszottunk. A győzelmet Bognár Péternek és családjának ajánljuk, minden jót kívánva születendő gyermeküknek. Gratulálok a szigetszentmiklósiaknak is, mert jó úton járnak.

Somogyi Gábor: – Jól kezdtünk, a második játékrészben azonban kijött a két gárda közötti tudáskülönbség. Mindez érthető, hiszen nemrég még az NB II-ben játszottak a fiúk. Az út, amin járunk ilyen pofonokkal szegélyezett. Igyekszünk minden mérkőzésből tanulni, s felnőni a feladathoz.

Galéria
1. FC Veszprém – Szigetszentmiklós Futsal 10-4
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.