Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Szeretnék a veszprémi foci kötelékében maradni – Gunther

2018. október 5. 18:43
De ha feljutunk – márpedig nagyon remélem, hogy így lesz –, úgy érzem, az NB III már nem rólam fog szólni – fogalmazott Gunther Zsolt, a VLS Veszprém rutinos védője, másodedzője.

Gunther Zsolt – ahogy sok más tehetséges fiatal – a veszprémi utánpótlás kötelékében nevelkedett, itt járta végig azt a bizonyos „szamárlétrát”. Innen az NB III-as Balatonfüredre, majd az NB II-es Hévízre vezetett az útja. Az igazi sikereket azonban a szintén másodosztályú Ajkán eltöltött kilenc év hozta meg számára. – Gyönyörű kilenc évet töltöttem Ajkán, ott teljesedtem ki igazán – emlékezett vissza Gunther. – Amikor aztán 2016 tavaszán új vezetőedző, illetve szakmai igazgató érkezett hozzánk, már éreztem rajtuk, hogy a jövőben nem számolnak velem. Nem küldtek el, de jelezték, hogy ideje más lehetőségek felé néznem – emlékezett vissza a VLS jelenlegi csapatkapitánya, aki örömmel mondott igent a Veszprém akkori megkeresésére.

Gunther: Most itt kell bizonyítanunk, itt kell kihozni magunkból a legjobbatGunther: Most itt kell bizonyítanunk, itt kell kihozni magunkból a legjobbat

– Úgy gondoltam, hogy ez a kilenc év méltó befejezést érdemel, tehát búcsúznom kell. Közben a veszprémi futsalklub már többször is keresett, illetve a VLS is megtette a szükséges lépéseket. Az újonnan alakult megyei csapat második szezonjában érkeztem. Nyáron feljutottunk az NB III-ba, így választanom kellett a két sportág között. Egyértelmű volt, hogy a nagypályás labdarúgást választom, mivel ebben már volt mögöttem egy általam kitaposott út, a futsal pedig még csak az újdonság erejével hatott rám. Ez a megyei szezon volt életem egyik legemlékezetesebb tavasza, mert úgy játszottunk, ahogy most is kellene. Nagyszerű élményt jelentett a bajnoki cím és a feljutás kiharcolása együtt, közös erővel. Bízom benne, hogy karrierem során még egyszer átélhetem ezt az érzést – bizakodott a játékos.

Veszprémben továbbra is egy ütőképes NB III-as csapat építése a cél. A klubvezetés bízik benne, hogy sikerül visszahelyeznie Veszprémet a magyarországi labdarúgás térképére. A rutinos Gunther nemcsak a pályán jeleskedik, Pető Tamás vezetőedző mellett pályaedzőként, illetve utánpótlás trénerként is tevékenykedik.

– Mind Pető játékos múltjából, mind az edzői tapasztalatából tanulhatok arra az esetre, ha egyszer edző szeretnék lenni. Nem gondolom, hogy külön tekintélyt kellene kivívnom azzal, hogy pályaedző vagyok. Harmincöt éves vagyok, a tiszteletet mindig megkaptam a fiatalabbaktól, többre nincs is szükségem. Próbálom őket ott segíteni, ahol csak tudom.

Az Úrkúti SK a Magyar Kupától búcsúztatta, a bajnokságban pedig pontot rabolt a Veszprémtől. – Kissé vegyes csapattal álltunk fel a kupamérkőzésen. Pető mester próbálta felmérni, hogy a fiataljaink egy ilyen szituációban mire lehetnek képesek. Sajnos a büntetőpárbaj során végül ellenfelünk rutinja döntött. Természetesen szeretettünk volna továbbjutni, de pont abban a szériában küszködtünk sérülésekkel, s próbáltuk a maródiakat megóvni. Ez a meccs igazából a fiataljaink erőpróbája volt. A bajnokságbeli döntetlen szintén azt mutatja, hogy a srácok hiába tehetségesek, tapasztalatot kell szerezniük. Az Úrkút egy összeszokott, rutinos társaság, nem egyszer bizonyított már ebben az osztályban – húzta alá a csapatkapitány.

A múlt hétvégi, Gyulafirátót ellen elveszített mérkőzéssel már ötpontosra növekedett a nagy rivális Balatonfüred előnye a bajnokságban. A másodedző szerint belefér egy ilyen találkozó a szezon során, de természetesen nem büszkék az elért eredményre. – Kidolgoztunk legalább tíz százszázalékos helyzetet, de ha reggelig játsszunk, akkor se jutottak volna a hálóba a lövéseink. Velünk szemben az ellenfelünk összesen két szituációt tudott kidolgozni, mindkettőt gólra is váltotta. A játékostársaim nevében is mondhatom, nagyon szégyelljük a történteket. Megpróbálunk erőt meríteni ebből az egészből, s haladni tovább a céljaink felé. Szeretnék külön gratulálni a Gyulafirátótnak, mert sportszerűen, szervezetten és jól játszott – fogalmazott a védő, aki hozzátette, Pető mestertől nem is maradt el a fejmosás.

Következő csatáját szombaton (15.30) a Városi Stadionban a Sümeg ellen játssza a Veszprém. Gunther szerint – levonva az előző heti tanulságokat – senkit sem vehetnek félvállról, egyetlen alakulat ellen sem mehetnek biztosra. – Egy meccsre sem készülhetünk fel úgy, hogy sima lesz. Minden gárda ellen teljes erőbedobással kell készülnünk, s megpróbálni már az első félidőben eldönteni a három pont sorsát.

A VLS-el szemben a nagy rivális Balatonfüred magabiztosan, pontvesztés nélkül vezeti a tabellát. Gunther Zsolt úgy érzi, még nem kell aggódniuk, szerinte az igazi izgalmak majd tavasszal jönnek. – Biztosan nem érhetünk el könnyed győzelmet a fürediek ellen. Személyesen is ismerem a Balaton-parti csapat legjobbjait, a játékszervezőikre kell majd igazán odafigyelnünk. Úgy érzem, hogy tavasszal lehet majd igazán látni az esélyeket. Bízom benne, hogy addigra a játékosok már látni fogják az alagút végét, s, hogy vissza lehet kerülni abba az osztályba, amit a város is megérdemel – bizakodott a jövőre nézve a csapatkapitány.

– Úgy gondolom, egy valamire való focistának nem tartozik az álmai közé, hogy ilyen alacsony szinten futballozzon, de most itt kell bizonyítanunk, itt kell kihozni magunkból a legjobbat. Pető Tamás szavaival élve, minél előbb el kell tűnnünk ebből az osztályból. Tudjuk, hogy sokan csodát várnak tőlünk, de higgyék el, ehhez idő is kell. Van egy nagyon jó veszprémi mag a csapatban, már miattuk is szeretném, hogy a gárda sikereket érhessen el magasabb osztályokban is. Nem beszélve a vezetőinkről, akik végig kiálltak a társaság mellett, jóban-rosszban segítettek minket.

– Szeretnék a veszprémi foci kötelékében maradni, de ha feljutunk – márpedig nagyon remélem, hogy így lesz –, úgy érzem, az NB III már nem rólam fog szólni – vetítette előre Gunther Zsolt, aki bízik benne, hogy a fiatal játékosok közül egyikük sem szeretne megyei szinten megöregedni.

Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban vármegyei foci Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. ma 5:02 Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk Szoboszlai Dominik, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint kedd este az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül meg tudták nyerni a Koszovó elleni barátságos mérkőzést a telt házas Puskás Arénában. tegnap 7:47 Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat magyar labdarúgó-válogatott Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. 2024. március 26. 21:03 Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában magyar labdarúgó-válogatott Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. 2024. március 26. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.