Nem Vranjessel tervezi a folytatást az MKSZ

  • kézilabda
  • 2018.10.05
  • 12:45
  • MKSZ
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének döntése értelmében a szövetség jelezte Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánynak és segítőjének, hogy váltást tervez a férfiválogatott élén.

„A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége értékelte az elmúlt hónapokban, hetekben kialakult helyzetet, és azt a tényt, hogy Ljubomir Vranjes edzői megbízatása megszűnt a Telekom Veszprém együttesénél. Az elnökség mindezek ismeretében és Marosi László alelnök előterjesztésére a kapitányváltás mellett döntött, azaz szándékai szerint nem Ljubomir Vranjes és segítője, Björn Sätherström irányítaná a jövő januári világbajnokságra készülő férfi válogatottat. A szövetség vezetői a döntést közölték az érintettekkel. Amint megszületik a végleges megoldás, a Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatja a közvéleményt” – olvasható a szövetség pénteki közleményében.

Vranjes a válogatott éléről is távozik

„Mivel a nemzeti csapat október 24-én Európa-bajnoki selejtezőt játszik, a Magyar Kézilabda Szövetségnek meg kell kezdenie az új szakmai stáb kinevezésévek előkészítését. A megállapodás létrejöttekor az új szövetségi kapitányt az MKSZ sajtótájékoztató keretében mutatja be, a szövetség ekkor ad információt a sajtó képviselői számára a kapitányváltás okairól, részleteiről.”

A Telekom Veszprém klubvezetése hétfőn jelentette be, hogy felmentette a munkavégzés alól Ljubomir Vranjes vezetőedzőt és Björn Sätherström segédedzőt.

Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 8
2. Vardar Szkopje 8
3. Kielce 8
4. Rhein-Neckar Löven 6
5. Telekom Veszprém 6
6. Meskov Breszt 4
7. Montpellier 0
8. IFK Kristianstad 0
utolsó módosítás tegnap 10:20
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 16
2. Grundfos Tatabánya KC 13
3. Csurgói KK 11
4. Balatonfüredi KSE 10
5. HE-DO B. Braun Gyöngyös 9
6. Telekom Veszprém 8
7. Sport36-Komló 7
8. FTC 6
9. Dabasi KC VSE 6
10. CYEB Budakalász 6
11. Ceglédi KKSE 4
12. Mezőkövesdi KC 3
13. DVTK-Eger 3
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás tegnap 20:24
tovább »