Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Másodszor is kikapott a Telekom U21

2018. szeptember 22. 21:04
A Telekom Veszprém U21-es csapata három góllal maradt alul a vendég Szigetszentmiklós ellen a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport második fordulójában.

A Szigetszentmiklósi KSK együttesét látta vendégül első hazai mérkőzésén a „kis Veszprém” szombaton a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokban. A NEKA elleni kevésbé jól sikerült szezonnyitó után tehát ezúttal saját közönségük előtt bizonyíthattak a fiatalok.

Gulyás István tanítványai motiváltan, szépen kézilabdázva kezdték a mérkőzést, ami meg is látszott az eredményen, hiszen tíz perc elteltével már ötgólos előnyre tettek szert (7-2). Ezek után azonban mintha kicserélték volna a hazai gárdát, az akadozó támadójáték, egy kimaradt hétméteres, illetve a fellazult védelem is kellett hozzá, hogy húsz perc után már 9-8-at mutasson az eredményjelző. A félidő utolsó pár perce pedig már csak hab volt a tortán, zsinórban négy kapott gól után a vendégek mehettek előnnyel a pihenőre (12-13).

A második félidő fej-fej melletti, izgalmas küzdelmet ígért, de a hajrához érve a Pest megyeieknek sikerült leszakítaniuk a fáradt veszprémieket (21-25). Gulyás István „fiai” a hazai közönségnek bizonyítva még szépítettek az eredményen, hazai találattal állt be a 25-28-as végeredmény.

A Telekom Veszprém U21-re szeptember 29-én (18.00) újabb nehéz feladat vár, amikor is az élvonalbeli álmokat szövögető Győrhöz látogat a társaság.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2. forduló:
Telekom Veszprém U21–Szigetszentmiklósi KSK 25-28 (12-13)
DEVM Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Bujdosó, Horváth.
Veszprém: Palasics – Dörnyei 1, Szrnka, Szuharev 6, Czeglédy 3, Kőhegyi 4, Ernei 6 (1). Csere: Szabó (kapus), Dávid, Kovács, Hornyák 2, Melnyicsuk 2, Somogyvári, Borzas 1, Dobi, Bendicsek. Edző: Gulyás István.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/4.

Edzői értékelés

Gulyás István: – Sajnos belealudtunk a jó iramú, küzdelmes mérkőzésbe. Döntő pillanatokban akadozott a támadásunk, és persze a védekezésünk is ilyenkor lazult fel. A cserejátékosaim sem tudták kihozni magukból a maximumot. A vendégeinknek sikerült szerencsésen kijönniük a helyzeteikből, akik frissebbeknek is tűntek nálunk. Jobb volt a teljesítményünk, mint az előző héten a NEKA ellen, de ma ez is kevésnek bizonyult. Tudjuk, hogy mi a problémánk és gőzerővel dolgozunk rajta. Bízom benne, hogy mielőbb kimászunk a gödörből, illetve, hogy ezt a következő fordulókban már pontokban is meg tudjuk mutatni.

Galéria
Telekom Veszprém U21 – Szigetszentmiklósi KSK 25-28 (12-13)
Simon Dani
Domján Attila
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.