Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Most sem sikerült bevenni a Barcelona várát

2018. szeptember 22. 19:39
A vendéglátó Barca Lassa a második játékrészben végig vezetve három góllal legyőzte a Telekom Veszprémet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati csoportrangadóján.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a legrangosabb klubtrófeát összesen kilenc alkalommal elhódító Barcelonához látogatott a Telekom Veszprém. A bakonyiak sportágtörténeti sikerre készültek, ugyanis negyvenegy éves fennállásuk során még sosem sikerült nyerniük a katalán fővárosban.

Ljubomir Vranjes vezetőedző ugyanazzal a tizenhat játékossal vágott neki a csoportrangadónak, akik egy héttel ezelőtt hazai pályán felülmúlták a lengyel bajnok Kielcét. A sérülése után lábadozó Gasper Marguc mellett tehát Jamali Iman, William Accambray és Ligetvári Patrik ezúttal sem kapott szerepet.

Fotók: Vörös Dávid - handballveszprem.huFotók: Vörös Dávid - handballveszprem.hu

A gránátvörös-kékeknél tizenkét évet lehúzó, s velük két BL-serleget begyűjtő Nagy szerezte a meccs első gólját, amelyre a Veszprémből furcsa körülmények között távozó Palmarsson válaszolt. A hazaiak – akik a Löwen ellen vereséggel rajtoltak a csoportban – nyitott védekezéssel kezdtek, ami szemlátomást megzavarta a mieinket. N’Guessan és Tomas is góllal büntette a támadásbeli pontatlanságokat. Blagotinsek az ellenfél hatosánál gyűjtött be egy kétperces kiskiállítást, Mem pedig háromra növelte a különbséget (5. perc: 4-1).

Lékai emberhátrányban szépített, Sterbik pedig bravúrral védte N’Guessan löketét. A túloldalon Fabregas szedett össze egy kisbüntetést, majd Gajic értékesítette csapata első hetesét. A veszprémiek kétszer is támadhattak az egyenlítésért, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Ehelyett Mortensen növelte kettőre a különbséget (11. perc: 5-3). Nagy után Manaszkovot is kiszórták két percre a dán sípmesterek, a Telekom azonban – az eredményesen beszálló Strlek főszereplésével – éppen ekkor egalizált. Sőt, Vranjes időkérése után Ilic a vezetést is megszerezte (14. perc: 6-7).

Folyamatosan cserélt mindkét szakvezető. Bár Sorhaindo és Mortensen révén gyorsan visszavette előnyét a Barca, máris jött az újabb fordulat: Nagy átlövése ismét utat talált a kapuba, Sterbik megint védett, s Gajic is jól célzott (17. perc: 8-9). Gomez sikeres lövése után Mahé szerezte meg első veszprémi BL-gólját. Aztán pillanatok alatt fordított a Barcelona, Mortensen már másodjára ejtette át Sterbiket a hetes vonalról (22. perc: 11-10).

Mackovsek erre még válaszolt, ám a folytatásban ismét porszem került a vendégek támadó gépezetébe. Fabregas és Dolenec is mattolta Sterbiket, majd hárommal a szünet előtt Mortensen értékesített újabb hetest, ezúttal Miklerrel szemben (14-11). Mahé ötperces gólcsendet tört meg a beálló pozíciójából, amire hatalmas bombával felelt Mem. A magyar rekordbajnoknak a hajrában is meggyűlt a baja a katalánok nyitott védekezésével. Az elcsent labdákból sorra vezethette gyors ellentámadásait a vendéglátó. Arino révén már néggyel is ellépett, végül plusz hárommal fordulhatott a spanyol alakulat (17-14).

Sterbik védésével és Mackovsek góljával indult a második félidő. Palmarsson és Arino gólja után Nenadic is feliratkozott a gólszerzők közé, Nagy pedig már harmadszor volt eredményes (36. perc: 19-17). Sterbik hiába mutatta be soron következő bravúrját, Palmarsson egyszer, Mem pedig kétszer is betalált, így először nőtt ötre a differencia (22-17).

Vranjes egyperces eligazítása után Strlek és Mackovsek faragott a hátrányból. Mem játékán azonban nem találtak fogást a fehér mezesek, a francia jobbátlövő rendre betalált. Három-négy gól között ingadozott a különbség, a veszprémi kezek többször is megremegtek, amikor közelebb férkőzhettek volna. Ebben persze Perez De Vargasnak is volt szerepe, aki a második felvonásban már jól teljesített. Sterbik végig hozta a tőle elvárt szintet, a meccs háromnegyedéhez érve is hárított, ráadásul Strlek bevágta a játékszert a gyors kontra végén (47. perc: 25-22).

A hazaiak edzőlegendája, Xavi Pascual is időt kért, amikor N’Guessan vette vállára az övéit. Az utolsó tíz percre fordulva a harmadik idejét is kikérte Vranjes, aki – Nenadic és Mahé egyszerre történő beállításával – a kétirányítós játékot, majd az öt plusz egyes nyitott védekezést is megkísérelte. Sajnos ezek sem hozták meg a várt áttörést, Mortensen vezetésével öttel a lefújás előtt már hat volt közte (30-24). Ekkor sorrendben Gajic, Nenadic és Strlek is a gólvonal mögé juttatta a labdát, de egyenlítése esélye már nem volt Nilssonéknak. Sorhaindo biztosította be a spanyol gigász győzelmét, amelyre Nagy még válaszolni tudott (31-28). A Veszprém tehát ezúttal sem tudott nyerni Barcelonában. A gárda egy hét múlva a százszázalékos Vardar vendéglátójaként javíthat.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 2. forduló:
Barca Lassa–Telekom Veszprém 31-28 (17-14)
Barcelona, 3000 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Barcelona: Perez de Vargas – Tomas 1, Mem 6, Fabregas 1, Thiagus, Palmarsson 3, Arino 2. Csere: Möller (kapus), Andersson, N’Guessan 3, Sorhaindo 2, Mortensen 7 (4), Entrerrios 1, Gomez 2, Dolenec 2, Duarte 1. Vezetőedző: Xavier Pascual.
Veszprém: Sterbik – Gajic 8 (5), Nagy L. 4, Lékai 1, Blagotinsek, Ilic 1, Manaszkov. Csere: Mikler (kapus), Toft Hansen, Tönnesen 2, Strlek 4, Mackovsek 4, Mahé 2, Nilsson, Nenadic 2, Terzic. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 14, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5.

További eredmények a csoportból:

Vardar Szkopje–IFK Kristianstad 33-25 (19-10)
Vive Kielce–Rhein-Neckar Löwen 35-32 (17-17)
Meskov Breszt–Montpellier 26-23 (13-10)

Az első félidő végén dőlt el

– Az első félidő végét elrontottuk, ekkor könyörtelenül kihasználta a hibáinkat a Barca. A második játékrészben végig rohantunk az eredmény után, de a fontos pillanatokban megint hibáztunk – rossz lövések, eladott labdák – így nem sikerült utolérni ellenfelünket. A különbséget az jelentette, hogy a katalánok a kulcspillanatokban gólt lőttek, mi pedig hibáztunk – értékelt Lékai Máté a mérkőzést közvetítő Sport TV-nek.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.