Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hat játékos, egy edző – a Veszprém adja a futsalválogatott gerincét

2018. szeptember 19. 14:15
Bencsik Roland, Boromisza Dániel, Dávid Richárd, Komáromi Péter és Tatai József a felnőtt, Bencsik Ádám pedig az U21-es futsalválogatottba kapott meghívót – a jövő hét elején Csehországban rendezik a Visegrádi Négyek Tornáját.

A Visegrádi Négyek Tornáját 2003 óta rendezik meg a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák futsalválogatott részvételével. Idén januárban éppen Magyarországon, a debreceni Főnix Csarnokban csatáztak az együttesek. A címvédőként érkező, ekkor még Sito Rivera által irányított magyar csapat a nyitókörben a csehektől 6-0-s, míg a második fordulóban a szlovákoktól 5-0-s vereséget szenvedett.

A nemzeti együttest azóta Turzó József szövetségi kapitány irányítja, oldalán Madarász János másodedzővel, illetve Balázs Zoltán kapusedzővel. A megújult együttes áprilisban mutatkozott be, méghozzá kiválóan, ugyanis kettős győzelmet aratott Costa Rica ellen.

Szeptember 24. és 26. között – tehát idén már másodszor – rendezik meg a Visegrádi Négyek Tornáját Csehországban, az említett négy nemzett felnőtt és U21-es férfiválogatottjai számára.

Az első osztályú bajnokságot három győzelemmel kezdő Veszprém együtteséből Bencsik Roland, Boromisza Dániel, Dávid Richárd, Komáromi Péter és Tatai József is meghívást kapott a felnőttek közé, Bencsik Ádám pedig az U21-es csapatban szerepelhet.

Madarász János - Fotó: Simon DánielMadarász János - Fotó: Simon Dániel

– Csütörtökön kezdődik a válogatott összetartása, a fiúknak ütemezett edzéseik lesznek, komoly állapotfelmérés fogja megelőzni a nymburki szereplésüket. Isten akaratával olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy Veszprém adja a legtöbb kerettagunkat. Turzó Józsival és Balázs Zolival nagyon jó együtt dolgozni, egyezik a gondolkodásmódunk, szeretjük, tiszteljük egymást – fogalmazott Madarász János, aki már a veszprémi nagypályás utánpótlás nevelésből is kiveszi a részét.

A veszprémi futsalcsapat nyáron több válogatott játékossal is gyarapodott, Bencsik Roland, Dávid Richárd, illetve Komáromi Péter már az előző klubcsapatában is magára ölthette a nemzeti színeket.

Bencsik Roland - Fotó: MLSZBencsik Roland - Fotó: MLSZ

– Nincs annál nagyobb megtiszteltetés, mint ha valaki viselheti a címeres mezt – húzta alá Bencsik Roland. – Rengeteget kell még fejlődnöm, tanulnom, ha stabilan ezen a szinten szeretnék játszani. De hiszem, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Nagyon jól érzem magam itt Veszprémben. Segítőkészek a csapattársaim, a vezetők és mindenki, aki a klub körül dolgozik. Azt gondolom, hogy sikerült hamar beilleszkednem, ezáltal még sikeresebben dolgozhatunk együtt, egymásért. Érzem, hogy sokat tudok majd fejlődni ebben a csapatban. Jól döntöttem nyáron – tette hozzá Bencsik Roland, aki Szombathelyről, Turzó József kezei alól került a királynék városába. – Nagyon sokat tanultam Turzó mestertől. Várom, hogy ismét együtt dolgozhassak vele.

Komáromi Péter - Fotó: Simon DánielKomáromi Péter - Fotó: Simon Dániel

Komáromi Péter és Dávid Richárd a 2013/14-es idényben a jelenlegi szövetségi kapitány vezetésével a bajnoki trófeát is elhódította a Berettyóújfaluval. – Mélységesen tisztelem Turzó Józsefet, ő tanított meg futsalozni. Olyan szakmai tudással rendelkezik, amit nagyon magas szinten tud visszaadni. Hálás vagyok neki mindenért, amit értem tett. Bízom benne, hogy Csehországban bizonyíthatunk neki, hazánknak és persze magunknak is – húzta alá Komáromi Péter, aki az NB II-es Ferencvárost hagyta maga mögött a bakonyi együttes kedvéért. – Otthon érzem magam Veszprémben, a szerelem is itt talált rám. Szeretném hozzásegíteni a csapatot az álmai eléréséhez. Az a hangulat, illetve közönség, ami itt várt ránk, minden várakozásunkat felülmúlta.

Dávid Richárd - Fotó: Simon DánielDávid Richárd - Fotó: Simon Dániel

A Bajnokok Ligája négyes döntőt is megjárt Dávid Richárd a csődbe ment győri bajnokcsapat alapemberének számított a tavalyi szezonban. – Nincs még egy olyan edzőpáros jelenleg, amely alkalmasabb lenne a nemzeti válogatott irányítására, mint a Turzó-Madarász duó. Közvetlenek, segítőkészek, ha valaki fejlődni szeretne, mindent megtesznek annak érdekében, hogy jobb lehessen. A szakmai stáb, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség segítsége adott, ideje kezünkbe venni a sorsunkat és bizonyítanunk – tette hozzá Dávid. – Veszprém barátságos város. Ilyen csapattársakkal nagyon könnyen ment a beilleszkedés, tiszteljük, segítjük egymást. A klub becsületes, a szurkolóinkon pedig érezhető, hogy szeretnek minket. Ha mi is beletesszük a részünket, igazi magyar csapatként, komoly eredményeket érhetünk el – fogalmazott a több mint százszoros válogatott játékos.

Boromisza Dániel - Fotó: MLSZBoromisza Dániel - Fotó: MLSZ

Boromisza Dániel és a csapatkapitány Tatai József már évek óta meghatározó szerepet tölt be a veszprémi alakulatban. – Soha nem kerestem kifogásokat, mindig a saját dolgomra koncentráltam, s próbáltam maximálisan eleget tenni edzőm kéréseinek. A válogatottság a sportág koronáját jelenti, de ahhoz, hogy ezt elérhessük, minden edzésen meg kell halnunk egy kicsit – jegyezte meg Boromisza Dániel.

Tatai József - Fotó: MLSZTatai József - Fotó: MLSZ

Tatai József – aki szezonokon keresztül egymaga is képes volt mérkőzéseket eldönteni – szerint a kulcs a tenni akarás és a szerencse összhangjában rejlik. – Szükség van az alázatra, illetve arra, hogy folyamatosan a legjobbra törekedj, hogy akarj tanulni, fejlődni. Persze egy jó edző mindig jól jön. Nagyon örülök annak, hogy hatan megyünk a válogatottba. Így nekem is sokkal könnyebb, mert olyanok lesznek mellettem, akikkel az együttesünk is egy célért harcol, és persze barátok vagyunk. Ez egy csapatjáték, a sikeresség nem egy emberen múlik, mindenkinek hozzá kell tenni a magáét. Nyilván van, aki védekezésben jobb, s van, aki a gólokat lövi, de a másik nélkül egyikünk sem lehetne eredményes. A sikerességemben a párom személye, támogatása is szerepet játszik – árulta el a gólvágó.

Bencsik Ádám a kép bal oldalán - Fotó: Tál DominikBencsik Ádám a kép bal oldalán - Fotó: Tál Dominik

A fiatal Bencsik Ádám az utánpótlásból került fel a „nagycsapathoz”. Első teljes értékű felnőtt szezonja pedig U21-es meghívót ért a számára. – Amikor elkezdtem ezt a sportágat, csak az lebegett előttem, hogy olyan alázattal és szeretettel álljak a munkához, ahogy ezt a szüleim is teszik a mindennapjaikban. Csak remélni tudom, hogy büszkék lesznek rám – fogalmazott a tehetség.

A bajnokság a válogatott programja miatt átmenetileg szünetel, az 1. FCV következő mérkőzését október 1-jén a Dunaújváros ellen játssza.


A magyar válogatott kerete

Kapusok:
Varsányi Áron (Csömör)
Pallai Gábor (Nyírgyulaj)

Mezőnyjátékosok:
Komáromi Péter (Veszprém)
Dávid Richárd (Veszprém)
Klacsák Bence (Dunaferr)
Harnisch Ákos (Győr)
Pál Patrik (Dunaferr)
Bencsik Roland (Veszprém)
Tatai József (Veszprém)
Boromisza Dániel (Veszprém)
Sánta Attila (Nyírgyulaj)
Dróth Zoltán (Haladás)
Sáhó Kristóf (Dunaferr)
Vas Ádám (Haladás)

A Visegrádi Négyek Tornájának magyar érdekeltségű progjamja

Szeptember 24.
16.00 Csehország–Magyaroszág U21
20.00 Csehország–Magyarország

Szeptember 25.
11.00 Szlovákia–Magyarország U21
16.00 Szlovákia–Magyaroszág

Szeptember 26.
10.00 LengyelországMagyarország U21
14.00 Lengyelország–Magyarország

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.