Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felkészülten várja a bajnoki rajtot a Telekom U21

2018. szeptember 14. 18:00
Egy stabil csapat kialakítása a cél a szinte teljesen új összetételű Telekom Veszprém U21-nél, amely szombaton (16.00) a NEKA vendégeként kezdi a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság idei küzdelmeit.

A hétvégén a honi kézilabdasport második vonalában is útjára indul a labda. A közelgő bajnoki rajt apropójából a Telekom Veszprém U21-es csapatának vezetőedzője, Gulyás István nyilatkozott a vehirsport.hu-nak.

A szakember szerint együttese kiváló felkészülést tudhat maga mögött. – Csapatépítő tréninggel kezdtünk, a fiúk három napra a várpalotai laktanyába vonultak, ahol komoly katonai kiképzés alá vetettük őket. Ezt követően egy hét homokon végzett edzés várt rájuk az alsóörsi strandon, végül pedig egy edzőtábor Szerbiában. Itthon és külföldön is játszottunk edzőmeccseket, múlt héten pedig Celjében jártunk. Úgy gondolom, abszolút jó úton haladnak a játékosaim, felkészülten várhatják a bajnoki rajtot – bizakodott.

Új idény, új csapat, új kihívások - archív fotóÚj idény, új csapat, új kihívások - archív fotó

A tréner emlékeztetett: az előző idényben ötödik helyen végző csapatból majdnem egy teljes soruk eligazolt. Molnár Balázs Egerbe, Ubornyák Dávid Gyöngyösre, Szakály Benedek a Ferencvároshoz, Süle Márk és Vass Ákos Pécsre, Szél Gergő Kecskemétre, Nagy Barnabás és Kristóf Mátyás pedig a VKKFT-hez távozott. Persze érkezőik is vannak, Sinka Benedek Balatonfüredről, Dobi Bence pedig Balmazújvárosból tette át a mieinkhez a székhelyét, illetve Nkousa Dávid és Markovics Dávid személyében fiatalok is jöttek fel a serdülőcsapatból. Ahogyan Gulyás fogalmazott, egy teljesen új csapatot kellett építeniük Tombor Csabával közösen.

A Telekom U21 szombaton (16.00) a Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában kezdi meg idei szereplését. – A hangulat megfelelő. Sok felkészülési mérkőzést játszottunk, szép győzelmek állnak mögöttünk. Voltak vereségeink is, amelyek visszarántottak minket a hétköznapokba, de úgy érzem, hogy egészséges önbizalommal várjuk a NEKA elleni bajnoki rajtot – fogalmazott a tréner, aki az idei célokról is szót ejtett.

– Különösebb célkitűzésünk nincs idén, egy stabil csapatot szeretnénk felépíteni, amely megállja a helyét a másodosztályban. Idő kell a srácoknak, hogy megszokják a bajnokság ritmusát, de bízom benne, hogy ahogy tavaly is, úgy idén is sikerül eredményesen játszanunk.

Simon Dani
Domján Attila
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.