Nagy László: bajnoki cím és BL négyes döntő a cél Veszprémben

  • kézilabda
  • 2018.09.11
  • 09:45
  • MTI
A bajnoki címet szeretné visszahódítani a Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Szegedtől, a Bajnokok Ligájában pedig ismét a négyes döntőbe kerülés a cél Nagy László szerint.

A 37 éves csapatkapitány kedden emlékeztetett rá, hogy részben megváltozott az együttes szerkezete, mert voltak távozók és érkeztek új játékosok, így a felkészülés eddigi szakaszában és ezután is az a legfontosabb, hogy sokat gyakoroljanak az összhang megteremtéséért.

A Veszprém két magabiztos győzelemmel kezdte a bajnokságot, melyben a szegediek elleni első rangadó október 21-én lesz.

"Van miért visszavágni nekik, de nem szabad ennyire előreszaladni, addig minden meccsünket illik megnyerni. Két magabiztos győzelemmel indultunk, ez önbizalmat adott, de tisztában vagyunk vele, hogy még fejlődni kell" - tette hozzá.

A beszélgetés során külön is szóba került az érkezők közül Sterbik Árpád és René Toft Hansen. Nagy László Sterbikre utalva kiemelte, nagyon fontos, hogy a védelem hathatós támogatást nyújtson a kapusoknak, Toft Hansent és a többi új játékost illetően pedig hangsúlyozta, minél hamarabb össze kell szokni, hogy a mozgásokban meglegyen az összhang.

"Mindenkiben óriási elszántság van, célunk, hogy visszajussunk a BL Final Fourba" - szögezte le a csapatkapitány, hozzátéve, hogy ehhez a szezon elejétől kezdve nagyon jól kell játszani. Az előző idényben a Veszprém már a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcban alulmaradt.

Arra a felvetésre, hogy a válogatottban számíthatnak-e majd rá azután, hogy a szlovénok elleni két vb-selejtezőre visszatért, úgy reagált, az, hogy nélküle vagy vele utazik-e el a válogatott januárban a világbajnokságra, csak később dől el, de ha nagy sérüléshullám lesz, akkor számíthatnak rá.

A Veszprém szombaton a lengyel PGE Vive Kielce ellen, hazai pályán kezdi meg a BL-szereplését.

"Hosszú idő telt el komoly tétmeccs nélkül, a szurkolók már várják, nem szeretnénk nekik csalódást okozni" - hangsúlyozta.

Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 18
2. Vardar Szkopje 15
3. Kielce 14
4. Telekom Veszprém 14
5. Rhein-Neckar Löwen 12
6. Montpellier 5
7. Meskov Breszt 5
8. IFK Kristianstad 5
utolsó módosítás 2019. február 10. 20:56
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 36
2. Telekom Veszprém 26
3. Grundfos Tatabánya KC 23
4. Csurgói KK 20
5. HE-DO B. Braun Gyöngyös 19
6. Balatonfüredi KSE 18
7. FTC 16
8. Sport36-Komló 15
9. Dabasi KC VSE 10
10. DVTK-Eger 10
11. Ceglédi KKSE 9
12. Mezőkövesdi KC 6
13. CYEB Budakalász 6
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás 2019. február 12. 21:29
tovább »