Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

VEDAC-os sikerek tizenegy kilométeren

2018. augusztus 30. 21:18 // Forrás: VEDAC
A félmaratoni országos bajnokságra készülő Koszár Zsolt nyerte a Continental Veszprém Félmaraton 11 kilométeres versenyét, klubtársa, a hegyifutó világbajnokságra készülő Fonyó Sándor előtt.

Az idén a Continental Veszprém Félmaraton viadalát a Veszprémi Triatlon Egylet (VTE) a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szakmai együttműködésével bonyolította le.

A VEDAC többek között a pálya hitelesítésében közreműködött, így ranglista eredmények születhettek, valamint szintet lehetett teljesíteni a közelgő félmaratoni országos bajnokságra is.

Burján Jenő versenyigazgató elmondta, az idén ötven százalékkal többen vettek részt az eseményen, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy a versenytávokra – 11, illetve 21 kilométerre – kiírt ötszáz fős létszám betelt. A két és fél kilométeres Conti Futamon pedig további kétszáz lelkes mozogni, futni vágyó indult el.

– Kifejezetten kellemes időben vágott neki a mezőny a távnak, a lehűlés kedvezett a futóknak. Az idén változott a pálya, a résztvevőknek a várba is fel kellett futniuk. Mindenkinek nagyon tetszett az új szakasz, és azt tervezzük, jövőre is ugyanezt a pályát tűzzük majd ki. Úgy vettük észre, a befutóknak járó egyedi érem sokak tetszését elnyerte. Az egyetlen negatívum az volt, hogy sajnos a chipes időmérésnél volt egy kis kavarodás, és az eredményhirdetés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ám ebből is levontuk a megfelelő tanulságokat, és jövőre igyekszünk még profibban csinálni – mondta el a főszervező.

A 11 kilométeres versenytávot végül a VEDAC atlétája, Koszár Zsolt nyerte 36:54 perccel. A félmaratoni ob-ra készülő sportoló klubtársát, a hegyifutó világbajnokságon részt vevő Fonyó Sándort előzte meg, aki 38:00 perc alatt teljesítette a távot.

A nőknél a sokszoros duatlon, triatlon világbajnok Csomor Erika nyert (44:16), megelőzve a VEDAC athéni olimpikonját, Kovács Idát (46:11). A várpalotai Eiserle Judit harmadik helyen zárt.

A félmaratoni, 21 kilométeres távot a szintén veszprémi születésű Telegdi Kamilla nyerte a nőknél, a férfiaknál pedig Péter Áron diadalmaskoott.

A 11 kilométeres váltót a VEDAC-os Bertalan Renátó és öccse, Gábor nyerte meg (41:00), a klub edzője Szemán János és tanítványa, Miskey Bendegúz előtt (45:08).

Galéria
Continental Veszprém Félmaraton
vehirsport.hu
Domján Attila
Kovács Bálint
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. tegnap 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. 2024. április 18. 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.