Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristófot Veszprémben

2018. augusztus 21. 7:57 // Forrás: MTI
Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristóf Európa-bajnok úszót Veszprémben az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték után hétfő este.

A teljesen megtelt veszprémi Óváros téren Rasovszky Kristófnak a város polgármestere elismerő oklevelet adott át. Köszöntőjében Porga Gyula azt mondta: egész Veszprém büszke az Európa-bajnok úszó teljesítményére.

A köszöntés után Rasovszky Kristóf az MTI-nek úgy fogalmazott: pozitív érzésekkel érkezett haza az Európa-bajnokságról. Hozzátette: az, hogy tíz kilométeren csak rendkívül szoros versenyben lett második, erőt ad neki ahhoz, hogy jövőre még keményebben készüljön fel, és ne fordulhasson elő újra ilyen szoros küzdelem.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Elmondta: az Európa-bajnokság előtt edzőjének azt ígérte, hogy három éremmel tér haza, és végül sikerült is teljesítenie ígéretét. Az Európa-bajnok úszó szerint komoly terhelés volt, hogy mindhárom számban indult. Öt nap alatt nem volt egyszerű megcsinálni, nagyon kellett a tíz és a huszonöt kilométeres táv közt a rövid pihenő, mert mentálisan és fizikálisan is frissnek kellett maradni a leghosszabb távra - mondta.

Rasovszky Kristóf nem sokat pihenhetett az Európa-bajnokság után. A hétvégén Koppenhágában Európa-kupa, szeptemberben Szlovéniában újabb Európa-kupa, majd Kínában Világkupa-viadal vár rá, novemberben pedig Abu-Dzabiban áll rajthoz Világkupa-versenyen. Mint mondta: szeretne minél előrébb végezni futamaiban.

Rasovszky Kristóf nyíltvízi úszó az augusztusi Európa-bajnokságon Glasgowban öt és huszonöt kilométeres számban is aranyérmet szerzett, tíz kilométeren pedig ezüstérmes lett. Így ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott.

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Hármas veszprémi győzelem 800 méteren is! úszás Hármas veszprémi győzelem 800 méteren is! Sárkány Zalán diadalmaskodott 800 méteren a Duna Arénában rendezett országos bajnokság pénteki záró napján két veszprémi klubtársa, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid előtt. 2024. április 12. 21:05 A 400 méter gyors dobogóját is „kibérelték” a veszprémi úszók úszás A 400 méter gyors dobogóját is „kibérelték” a veszprémi úszók Betlehem Dávid a keddi, 1500 méter gyorson aratott győzelme után szerdán 400 méteren is diadalmaskodott a Duna Arénában zajló országos bajnokság szerdai versenynapján. 2024. április 10. 21:43 Úszó ob: Betlehem nyerte a veszprémiek különcsatáját Balaton Úszó Klub Veszprém Úszó ob: Betlehem nyerte a veszprémiek különcsatáját Betlehem Dávid a nyerte 1500 méter gyorson a három olimpiai szintes különversenyét a Duna Arénában zajló országos bajnokság keddi nyitónapján. 2024. április 9. 20:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.