Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győzelem a Tatabánya ellen, tovább formálódik a Telekom

2018. augusztus 18. 20:05
A Telekom Veszprém hat góllal legyőzte a Tatabányát a Győrben rendezett felkészülési mérkőzésen, amelyen tovább gyakorolhatta elképzeléseit Ljubomir Vranjes.

Magyarország két legsikeresebb kézilabdaklubja Győrben vívott felkészülési mérkőzést szombat délután. Természetesen nem egymás ellen csatázott a női és a férfi rekordbajnok – az Audi ETO KC a Siófokkal (30-25), a Telekom Veszprém pedig a Tatabányával csapott össze.

Ljubomir Vranjes kisebb sérülés miatt továbbra sem számíthatott Gasper Marguc és Momir Ilic játékára, valamint Andreas Nilsson és Sterbik Árpád sem kapott helyet a meccskeretben. A riválisnál Sipos Adrián, Vladimir Vranjes, Szöllősi Balázs, valamint a veszprémi kölcsönjátékos, Győri Mátyás hiányzott sérülés miatt.

A bajnoki ezüst- és bronzérmes találkozójának elején mindkét oldalon a hátsó alakzatok domináltak, az első tíz percben mindössze öt gól esett (3-2). Akárcsak egy héttel ezelőtt, a Balatonfüred ellen, Nagy László ezúttal is kettes védőként kapott szerepet. A védelem tengelyében pedig Blagotinsek és az újonc Toft Hansen állt.

Mackovsek hat góllal vette ki a részét a sikerből (archív fotó)Mackovsek hat góllal vette ki a részét a sikerből (archív fotó)

Mikler és Székely is jól kezdett, mindkét válogatott portás bemutatta a maga bravúrjait. A mieinknél a másik „új fiú”, Mackovsek, a túloldalon pedig Bozovic átlövéseire nem volt ellenszer (16. perc: 6-4).

Továbbra is akadozott a támadójáték, számos lehetőség kimaradt mindkét kapunál. Vranjes mester folyamatosan cserélt, minden játékosának adott bizonyítási lehetőséget. Jamali és Gajic révén a Telekom tudott ellépni néggyel, a hajrához közeledve aztán felzárkózott két gólra a „bányász” (27. perc: 9-7). A szünet előtt tovább növelte fórját a Veszprém, noha a fiatal Deményi ziccert is hárított.

Terzic, Strlek és Lékai is pályára került a második felvonás elején. Az olló pedig tovább nyílt, Mackovsek főszereplésével ellépett 16-8-ra a piros mezes gárda.

Tovább folytatta a játékosok rotálást és a taktika variálását Vranjes, az öt-egyes nyitott védekezésből is ízelítőt láthattunk, amelyben Strleké volt a zavaró szerep. Ezt kihasználva próbált visszakapaszkodni az ellenfél, amely Vrankovic löketeivel ötre csökkentette a különbséget (46. perc: 20-15).

A végjátékban aztán már nem változott a játék képe: a frissesség hiányában is jól küzdő bakonyiak mindent megettek, hogy kiszolgálják a szépszámú közönséget. A végén a fiatal jobbszélső, Dörnyei is betalált, csapata végül hattal nyert (26-20).

A veszprémiek hazatérnek a győri „mini” edzőtáborból. Jövő hétvégén pedig már Strasbourgban szerepelnek rangos felkészülési tornán, ahol az előző BL-döntő mindkét résztvevőjével, a Nantes és a Montpellier gárdájával is összecsapnak.

Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés:
Telekom Veszprém–Grundfos Tatabánya KC 26-20 (11-7)
Győr, 3000 néző. Vezette: Felhő, Öcsi.
Veszprém: Mikler – Gajic 4, Nagy L. 1, Blagtonisek 1, Mahé 1, Mackovsek 6, Manaszkov. Csere: Toft Hansen 2, Jamali 1, Tönnesen, Nenadic 2 (1), Ligetvári, Terzic, Strlek 5 (1), Lékai 2, Accambray, Dörnyei 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Tatabánya: Székely – Pásztor Á., Grigoras 2 (1), Dénes, Ilyés 1, Rosta 2, Vujovic 3 (1). Csere: Deményi, Bartucz (kapusok), Juhász 1, Bozovic 6, Vrankovic 3, Rozner 1, Schäffer 1. Vezetőedző: Vladan Matic.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2.

Így értékeltek a főszereplők a Sport TV-nek

Ljubomir Vranjes: – Kiváló felkészülési meccset vívtunk. Húsz gólt kaptunk, amivel elégedett vagyok. Főleg annak tudatában, hogy délelőtt még kondiztak a fiúk. Remekül működött a védekezés, bizonyítottak a fiúk, sok kérdésre választ kaptam tőlük. Elégedett vagyok az újakkal is. Jelenleg az út elején járunk, jövő héttől azonban maximális sebességi fokozatba kapcsoltunk. Visszaveszünk a konditermi és futóedzésekből, s a kézilabdáé lesz a főszerep. Strasbourgban fog kiderülni, hogy hol tart a csapat.

Mikler Roland: – Minden meccs a javunkat szolgálja, kiváló főpróba volt a mai is. Természetesen van még finomítani valónk, ami teljesen természetes ebben az időszakban. Lépegetünk előre, készülünk tovább. Ha még inkább összeszoknak a párok, még jobbak leszünk. Védekezésben agresszívak vagyunk, ami kifejezetten tetszik nekem. Jó érzés volt ennyi szurkoló előtt játszani.

Vladan Matic: – A védekezéssel és a kapusteljesítményünkkel elégedett vagyok, a támadójátékunk azonban akadozott. Szorosabb is lehetett volna a találkozó, ha jobban kihasználjuk az emberelőnyös helyzeteinket. Kiváló tapasztalat volt a találkozó a fiataljainknak.

Juhász Ádám: – Számos kulcsjátékosunk kiesett sérülés miatt, többen is egyedül maradtunk a posztunkon. Emiatt fárasztó volt a meccs, amelyen egy kiváló ellenféllel találkoztunk. Mindkét csapat más-más szakaszában jár a felkészülésnek. A mentalitással, védőmunkával nem volt baj, a támadásainkat és az emberelőnyös helyzeteket kell tovább csiszolni.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.