Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Új fronton a VEDAC atlétái

2014. április 15. 16:57
A májusban debütáló csapatverseny több érdekességet is tartogat, hiszen először indul egy hazai megmérettetésén a VEDAC három olimpikonja. Orbán Éva pedig diszkoszvetésben is dobókörbe áll.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) az idei évben már nem a hagyományos pontverseny, hanem a májusban debütáló csapatbajnokságban elért eredmények alapján rangsorolja az ország legjobb műhelyeit. Az új versenyrendszer lényege, hogy az egyes klubok választhattak maguk mellé más egyesületeket, s az így kialakult „alkalmi szövetségek” méretnek meg a május 10-11-én sorra kerülő nyugati és keleti elődöntőkben. Az ott részvevő egyaránt tíz-tíz alakulatból pedig az első hat-hat helyezett jut be a szeptemberi, fővárosi fináléba. A csapatbajnokság fő célja a sportág és a versenyzés népszerűsítése, valamint a nézők kicsalogatása a pályákra.

A nehezebb utat választotta a VEDAC

– Jónak tartom az elgondolást, hiszen a csapatbajnokság eddig nem látott, izgalmas versenyeget ígér, és erősítheti az összeállt klubok közötti kapcsolatot. Ugyanakkor úgy vélem, hogy nem ad majd reális képet a klubok közötti erőviszonyokról, hiszen a végső helyezéseket nagyban az határozza meg, hogy ki kivel alkot egy csapatot – fogalmazta meg véleményét Németh Attila, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: ők – szemben az ország többi nagy klubjával – nem egy másik erős egyesületet választottak partnernek, hanem két kisebbet, a Pápai SE és a  Keszthelyi VDSE alakulatát karolták fel. S velük kiegészülve Bakony-Balaton Team néven vesznek részt a viadalon.

Németh AttilaNémeth Attila

– Biztosra is mehettünk volna, hiszen a nagyok közül többen is megkerestek minket. Úgy gondolom, hogyha közülük kettővel összeállunk, biztos megnyertük volna az elődöntőt. Mi vagyunk azonban az egyetlen nagy klub az országban, amely nem ezt az utat választotta. A döntés elsődleges oka az volt, hogy szeretnénk minél több sportolónknak versenyzési lehetőséget biztosítani. A másik pedig, hogy támogassuk a két kisebb klubot, akiknél kiváló szakmai munka folyik – húzta alá.

A klub vezetője emlékeztetett: Pápáról sok értékes sportoló érkezett már Veszprémbe. A legnagyobb név, Orbán Éva mellett említhetnénk Szalai Benjamint és Árvai Krisztiánt is, s egyébként is régóta jó a kapcsolat a két klub között. Keszthelyről szintén „igazoltak” már tehetséges sportolókat, ráadásul a Balaton-partiak éppen azokban a versenyszámokban jók (sprint- és ugrószámok), amelyekben a mi kevesebb versenyzőt tudunk kiállítani. Így a csapatban belül nem lesz verseny a különböző versenyszámokért, a két „kicsi” pedig eljuthat az országos fináléba, amelyre egyébként kevés esélyük nyílt volna.

Orbán Éva diszkoszvetésben is megméreti magát (archív fotó)Orbán Éva diszkoszvetésben is megméreti magát (archív fotó)

– A zalaegerszegi elődöntőben várhatóan a Pannon Trió és Pannonia Príma lesz a legnagyobb ellenfelünk, előbbi Győr, Székesfehérvár és Tatabánya, tehát három megyeszékhely atlétikai műhelyét tömöríti. A dobószámokban a szombathelyi Dobó SE-t is felvonultató Pannonia Prímával folytatunk majd nagy küzdelmet, mely csapatba a Haladás VSE és a Zalaszám ZAC is jó atlétákat delegál. Erős csapattal állhat ki a fővárosi FTC-KSI-BSC trió is. Az elődöntőben a minimális elvárás a dobogó, de nem titkolom, győzni szeretnénk. A döntőben a két nagy budapesti klub, a Budapesti Honvéd SE és az Újpesti Torna Egylet szövetsége, valamint a Debreceni Sportcentrum – Nyírsuli párosa lehetnek a legnagyobb riválisok, de először nyerjük meg az elődöntőt! Erős versenyre számítok, de a végső sikerre is van esélyünk – latolgatta Németh a presztízscsatákat és pénzdíjakat is hozó verseny esélyeit.

Új szakágban a háromszoros olimpikon

A csapatbajnokság lebonyolítási rendszere lehetővé teszi, hogy egy atléta több versenyszámban is elinduljon. A legjobb futók várhatóan 2-3 versenyszámban is meg fogják méretni magukat. Érdekesség, hogy a VEDAC két kiválósága, Orbán Éva és Pásztor Bence nemcsak kalapácsvetésben, hanem a csapatbajnokság kedvéért diszkoszvetésben is dobókörbe áll. Továbbá ez lesz az első olyan hazai torna, ahol mindhárom olimpikonunk egyszerre vesz részt. A már említett Orbán mellett Minczér Albert 3000 m akadályfutásban, Kovács Tamás pedig 5000 méteren áll startvonalhoz. A pontos nevezéseket az április 22-i nevezési határidő után tudhatjuk meg.

Minczér Albert olimpiai számában áll rajthoz a csapatbajnokságon (archív fotó)Minczér Albert olimpiai számában áll rajthoz a csapatbajnokságon (archív fotó)

A versenyszámok eredményeit a nemzetközileg elfogadott mérőrendszer, a Spiriev-táblázat szerint súlyozzák, melynek lényege, hogy nemcsak a különböző számokban elért helyezéseket, hanem az ott elért konkrét eredményeket is figyelembe veszik. Éppen ezért nagyon örülnének a VEDAC-nál, ha valamelyik kiválóságuk magyar csúcsot érne el. Erre a legnagyobb esélye Orbán Évának lehet az elődöntőben, ami sok pontot jelentene a bakonyiaknak.

A háromszoros olimpikon idei fő versenye az augusztusi, zürichi Európa-bajnokság lesz, melynek felkészülésébe jól illeszthető az újonnan induló viadal. A kontinenstornára Minczér is készül, aki még tavalyról rendelkezik szintidővel. Kovács Tamás esetében még kérdéses az indulás, hiszen ő elsősorban már a 2015-ös olimpiai kvalifikációs időszakra fókuszál. A fiatalok közül a kalapácsvető Fertig Fruzsinának, valamint Kéri Biankának (400 m) és Takács Dávidnak (800 m) lehet még esélyes kivívni a svájci részvételt.

Kovács Tamás már Rióra fókuszál (archív fotó)Kovács Tamás már Rióra fókuszál (archív fotó)

Az Egyetemi Stadion: elavult és sérülésveszélyes

– Hosszú évek óta megoldatlan a létesítményhelyzetünk, elavult és sérülésveszélyes helyen készülünk. Irigykedve nézzük, hogy nálunk jóval kisebb atlétikai múlttal és eredményességgel rendelkező városokban nemzetközi színvonalú létesítmények épülnek. A veszprémi városvezetés már több alkalommal bizonyította, hogy fontos számára a veszprémi atlétika, ezért bízunk benne, hogy hamarosan megoldást talál erre a problémánkra is – fogalmazott a klubvezető.

Mint mondta, értesülései szerint komoly szándék mutatkozik arra, hogy a város hamarosan átvegye a stadiont, s kormányzati, illetve uniós támogatásból felújítsa azt. A megvalósítással kapcsolatban több elképzelésről is lehet hallani, a VEDAC vezetése pedig minden megoldás megvitatására nyitott. Számukra ugyanis az a legfontosabb, hogy végre az eredményeikhez méltó körülmények között készülhessenek, valamint a futópálya, a dobópálya és a kiszolgáló egységeket is magába foglaló futófolyosó hosszú távon szolgálhassa a veszprémi atlétikai műhelymunkát.


Csoportbeosztás

Nyugati csoport (helyszín: Zalaegerszeg)
Bakony-Balaton Team (VEDAC, Pápai SE, Keszthelyi VDSE)
Favorit AC Kaposvár
FTC-KSI-BSC (KSI SE, Ferencvárosi Torna Club, Budaörsi SC)
Magyar Atlétikai Club
Mediterrán Ördögök (Pécsi VSK, Mohácsi Torna Egylet)
Pannon Trió (TSC-Geotech, ARAK, Győri Atlétikai Club)
Pannoni Príma (Zalaszám ZAC, Szombathelyi Dobó SE, Haladás VSE).
Szombathelyi Egyetemi SC
TFSE
Tolna (AC Bonyhád, DOVASE, Szekszárdi AK SE)

Keleti csoport (helyszín: Nyíregyháza)
Békési DAC
BHSE-UTE (Budapesti Honvéd SE, Újpesti Torna Egylet)
DSC-SI – Nyírsuli (Debreceni Sportcentrum, Nyírsuli)
DUVÁCSE (Dunakeszi VSE, Reménység Vác, Csepeli DAC)
GEAC-BEAC-Ikarus (Gödöllői Egyetemi AC, Budapesti Egyetemi AC, Ikarus BSE)
Heves Kunok (Szolnoki MÁV SE, Kecskeméti ARC, Egri Sportiskola SE)
MVSI-Tiszaújváros (Miskolci VSI, Tiszaújvárosi SC)
Postás SE
Titán TC
Viharsarok (Buda-Cash Békéscsabai AC, Szegedi VSE, Hódiák SE)

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. tegnap 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. 2024. április 18. 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.