Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kovács Tamás nagy hajrával nyert

2014. április 14. 8:38 // Forrás: MTI
Minden korábbi részvételi rekordot megdöntött a vasárnapi 29. Vivicittá városvédő futás: az elmúlt évi létszámhoz képest idén 5100-zal nőtt a mezőny, összesen 20 750 nevezést regisztrált az eseményt rendező Budapest Sportiroda.

A szervezők közlése szerint Magyarország 770 településéről neveztek futók az eseményre és 57 ország képviseletében több mint ezer külföldi is jelentkezett. Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek között Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnámból, Venezuelából.

A félmaratonon a férfiaknál a volt válogatott Berecz Lajos (Mezőtúr SSE) rajt-cél győzelmet aratott és megismételte tavalyi győzelmét.

MTI Fotó: Kovács TamásMTI Fotó: Kovács Tamás

"Az egyes rajtszámommal az első sorból kirobbantam a rajtnál, próbáltam már a legelső métereken megfelelő pozíciót találni. Egyedül a svéd Elias Björnson tudott lépést tartani velem az elején, de a Margit-híd közepén már őt is leráztam" - mondta a győztes, hozzátéve, hogy az újabb siker ellenére nem hiszi, hogy ő lenne a legjobb futó, a győzelmét szerinte elsősorban annak köszönheti, hogy a legnagyobb riválisok ezúttal a Vivicittá rövidebb számában, 10 kilométeren indultak.

A nőknél Földingné Nagy Judit (Futóbarátok Egyesület) volt a leggyorsabb ezen a távon.    

"A nyolcvanas évek végén indultam először ezen a versenyen, ezért hamar fel is ébredt bennem a nosztalgia" - árulta el. "Ennyi indulóról akkor még nem is álmodozhattunk. Az elmúlt években már jóval hosszabb távokon mérettem meg magamat, de ha ilyen szép környezetben futhatok egy félmaratont, akkor azt mindenképpen ki kell használni."

Földingné felidézte, hogy az első öt-hat kilométeren Varga Évával futott együtt, akit aztán szép lassan sikerült leszakítania. 

"Ezt követően próbáltam a gyorsabb férfi futókból erőt meríteni, hiszen bolyban könnyebb futni. Szerencsére az erőnlétemmel nem volt probléma, a hullámvölgyek elkerültek" - mondta.

MTI Fotó: Kovács TamásMTI Fotó: Kovács Tamás

A 10 km-en a férfiak versenye óriási befutót hozott, csupán hét másodperc választotta el az első két célba érkező versenyzőt, Kovács Tamást (VEDAC) és Józsa Gábort (MAC). A nőknél az előző két év ezüstérmese, Kis Zsanett (MAC-NS) idén megszerezte az aranyérmet.    

A futók frissítésére 500 kg banánnal, 35 kg szőlőcukorral, 3000 liter iso itallal és 6500 liter vízzel készültek a szervezők.


Eredmények

félmaraton:
férfiak:
1. Berecz Lajos (Mezőtúr SSE) 1:08:53 óra
2. Elias Björnson (svéd) 1:10:09
3. Beda Szabolcs (ELTE-Sashegyi Geprád) 1:12:22
nők:
1. Földigné Nagy Judit (Futóbarátok Egyesület) 1:22:53
2. Varga Éva (Orosháza) 1:24:17
3. Meghan Laskai (amerikai) 1:25:47

Vivicittá (10 km):
férfiak:
1. Kovács Tamás (VEDAC) 30:40 perc
2. Józsa Gábor (MAC) 30:47
3. Csere Gáspár (BEAC) 31:22
nők:
1. Kis Zsanett (MAC-NS) 37:34
2. Ferenc Katalin (BEAC) 38:24
3. Varró Katalin (Budapest) 38:42

vehirsport.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.