Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekordlétszámú csapat, Baji a legfőbb esélyes

2018. augusztus 3. 9:15 // Forrás: MTI
Rekordlétszámú, 33 fős magyar válogatott indul a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokság.

"Nagy és ígéretes magyar csapat vesz részt az Európa-bajnokságon. A néhány éve még csak reményteljes ifjúságiak, juniorok közül többen már odaértek a felnőttek közé, sőt akár a legjobbak közé is kerülhetnek" - fogalmazott a MASZ honlapján Spiriev Attila sportigazgató.

A legjobb eredmény a világbajnoki bronzérmes Baji Balázstól várható 110 m gáton, aki kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben, s esélyes a dobogóra. A Magyarországon tavaly az év sportolójának választott gátas 13.27 mp-es idei legjobbjánál csak hárman futottak jobbat a nevezettek közül ebben az évben. Az új lebonyolítási rend szerint sprintszámokban az első 12 helyezett kiemelt, s az elődöntőben kezd. Így Baji pénteken rögtön a döntőért fut, amelyet aznap 21.35-kor rendeznek.

Ugyancsak elérhető az érem Halász Bence számára. A junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok kalapácsvető idén dobta meg 79,57 méteres egyéni csúcsát, ennél hárman tudnak jobbat az indulók közül. A kalapácsvetők már hétfőn, a hivatalosan 0. napon - ekkor csak délután lesznek versenyek - selejteznek, s a fináléra kedden 18.45-kor kerül sor.

Két éve Baji Balázs és az ezúttal sérülése miatt hiányzó súlylökő Márton Anita ezüstérmet szerzett az Eb-n. Amszterdamban öt magyar atléta került a legjobb nyolcba, összesen hat helyezés volt a legjobb 12 között - ezek a számok, a hiányzók ellenére, most is elérhetőnek tűnnek a sportigazgató szerint.

A magyar csapat:

férfiak: Szabó Dániel (100 m), Kazi Tamás (1500 m, 800 m), Kovács Benjámin (1500 m), Csere Gáspár (maraton), Baji Balázs (110 m gát), Szeles Bálint (110 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Halász Bence (kalapács), Pásztor Bence (kalapács), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Helebrandt Máté (50 km gyaloglás), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás)

nők: Nguyen Anasztázia (100 m, 4x100 m), Nádházy Evelin (400 m), Kéri Bianka (SVSE - 800 m), Papp Krisztina (10 000 m), Gyurkó Fanni (maraton), Kozák Luca (100 m gát, 4x100 m), Kerekes Gréta (100 m gát, 4x100 m), Sorok Klaudia (100 m gát, 4x100 m), Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Kácser Zita (3000 m akadály), Gyurátz Réka (kalapács), Orbán Éva (VEDAC - kalapács), Krizsán Xénia (hétpróba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba), Kovács Barbara (20 km gyaloglás), Récsei Rita (20 km gyaloglás), Torma Anett (50 km gyaloglás), Kaptur Éva (4x100 m).


Kéri remek formát mutat az Eb előtt

Városunk egyetlen Európa-bajnoki résztvevő atlétája biztató teljesítményt mutatott legutóbbi nemzetközi versenyén Luxemburgban.

Orbán Éva is indulhat az Eb-n!

Az európai ranglistán elfoglalt helyezése alapján Orbán Éva, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) kalapácsvetője is kijutott a berlini Európa-bajnokságra.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.