Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Úszó Eb - Túlteljesítheti az elvárásokat a magyar csapat

2018. augusztus 2. 18:39 // Forrás: MTI
Pénteken kezdődnek Glasgow-ban a multisport Európa-bajnokság úszóversenyei: Sós Csaba szövetségi kapitány előzetesen tíz érem, köztük több mint egy arany megszerzését tűzte ki célul, ugyanakkor jó esély van rá hogy ezt túlteljesítik majd a válogatott versenyzők.

Két évvel ezelőtt, Londonban, a riói olimpiát nem sokkal megelőző kontinensviadalon tíz elsőséget gyűjtöttek a magyarok, ezzel a valaha volt legeredményesebb Eb-szereplést produkálták. Az akkori legjobbak most is jó esélyekkel ugranak medencébe, sőt, csatlakozott hozzájuk néhány fiatal tehetség is.

A brit főváros éremhalmozói közül vélhetően Hosszú Katinkának kell majd kevesebb medállal beérnie, a háromszoros olimpiai bajnok ugyanis fél évet kihagyott, ráadásul magánéleti problémái miatt már nem férje, Shane Tusup készíti fel. A kontinensviadal előtt az Egyesült Államokban korábbi edzőjével, Dave Salóval tréningezett, az Eb-n azonban már a Svájcból hazatért Petrov Árpád segíti. A 29 éves Hosszú végül 200 méter vegyesen, valamint 100 és 200 méter háton indul egyéniben, 400 méter vegyesen viszont - ahol a szám egyeduralkodójának számított - új győztest avatnak.

MTI Fotó: Szigetváry ZsoltMTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kapás Boglárka két évvel ezelőtt a gyorsúszó számokban "tarolta le" a mezőnyt, idén már a pillangóba is belekóstol majd, "helyettese" jó eséllyel Késely Ajna lehet majd gyorson. A még mindig csak 16 éves versenyző Helsinkiben, a junior Európa-bajnokságon öt arannyal készült a felnőtt viadalra.

A 32 éves Cseh László már Londonban is minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplője volt, s most tovább gyarapíthatja éremgyűjteményét. Érdekesség, hogy Glasgow-ban elsősorban ifjú honfitársaival kell megküzdenie a pillangóspecialistává vált veteránnak: ebben az úszásnemben mellette ott lesz az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, valamint a tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmes Milák Kristóf, aki Helsinkiben "edzésből" négy aranyat nyert a juniorok között.

Jó eséllyel megvédheti címét Verrasztó Dávid, aki tavaly, hazai környezetben egy fantasztikus vb-ezüsttel feledtette a riói kisiklását. A 29 éves úszó 400 méter vegyesen nemcsak sorozatban harmadszor lehet Európa legjobbja, hanem a valaha volt legidősebb győztese lehet a számnak. Ahogyan azt az európai szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, utóbbi plusz motivációt jelent neki, mint ahogyan az is, hogy Gregorio Paltrinierivel, az olaszok olimpiai bajnokával közösen készülhetett fel.

Az eredmények alapján a budapesti vb-n nagy meglepetésre bronzérmes 4x100 méteres férfi gyorsváltó favoritként áll majd rajtkőre, s ahogyan egy évvel ezelőtt a Duna Arénában, úgy a nyitónapon most is az ő esetleges éremszerzésük adhat jó alaphangulatot a magyar versenyzőknek.

Az úszók Európa-bajnokságán 47 ország 645 versenyzője indul, az eseményről 120 újságíró tudósít, s 45 tv-társaság közvetít.


Éremért száll vízbe az Eb-n

A Balaton Úszó Klub Veszprém nyílt vízi klasszisa, Rasovszky Kristóf 5, 10 és 25 km-en is rajthoz áll a glasgow-i Európa-bajnokságon.

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.