A veszprémi lett a második legjobb csapat

  • egyéb
  • 2018.07.28
  • 13:22
  • Toldi Tamás - Veszprém Cycling Academy
Két bajnoki cím, három ezüst- és egy bronzérem gyűjtött a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team, amely így a második legeredményesebb csapat lett az országos bajnokságon a mountain bike olimpiai számában.

Sopronban rendezték a 2018. évi XCO, azaz olimpiai krossz országos bajnokságot, az ország legnehezebb terepén. Mivel a pálya rengeteg technikai tudást igénylő, sziklakertekkel tarkított gyors lejtőket és nagyon sok hosszú és nyújtott emelkedőt tartalmazott, így több meglepetés is született.

– A tizennégy bajnoki mezt tizenegy különböző csapat versenyzője ölthette magára, ami külön felértékeli a teljesítményünket – értékelt Bokros Manassé vezetőedző. – Fizikailag és technikailag nagyon erősek vagyunk, de egy-két fiatal bringásnál a versenyrutin még hiányzik, amivel oda lehet érni a dobogóra. Kevés megmérettetés van itthon, a külföldi versenyzéshez pedig még több erőforrásra van szükségünk, de edzeni is külföldre kell járnunk, hiszen nálunk például nincsenek olyan pályák, ahol a lejtőzést (down hill) tudjuk gyakorolni. Összességében nagyon elégedett vagyok, hiszen ha csak az utánpótlást nézzük, mi vagyunk a legjobbak és volt olyan dobogó, aminek mindhárom fokán a mi lányaink álltak – folytatta a veszprémiek vezetőedzője.

Fotó: Bak Ferenc, VKE

Bokros Csenge (WU17) és Baranyi Áron (U17) bajnoki címe mellett ezüstérmet szerzett Tóth-Almási Borbála (WU15) Kiss Kata (WU17) és Fülöp Ádám (U19) valamint a csapat bronzérmét Trócsányi Laura (WU17) nyerte.

A válogatott kerettagok közül az U17-es Bokros Csenge és Baranyi Áron az Európa Bajnokságra, míg a junior Fülöp Ádám a világbajnokságra készül. Addig is a veszprémi BMX ob és az eplényi down hill ob vár a versenyzőkre.