Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyerte a párizsi világjátékokat a Telekom U17!

2018. július 13. 13:07
A házigazda Paris Saint-Germaint tizenhárom góllal verték, a döntőben pedig vert helyzetből álltak fel brazil ellenfelükkel szemben a veszprémi kézilabdázás reménységei.

Nyolccsapatos nemzetközi utánpótlás kézilabdatornán vehetett részt a Telekom Veszprém U17-es gárdája. A párizsi világjátékok a közelgő hazai rendezésű olimpiát hivatott népszerűsíteni, azon belül is a kézilabdáé volt a főszerep július 9-12. között a francia fővárosban.

A mieink egy brazil sportiskola tanítványaival, a BRH csapatával, a házigazda Paris Saint-Germainnel és a kanadai Alberta együttesével kerültek egy csoportba. A Tombor Csaba és Gulyás Péter vezette Telekom letarolta ellenfeleit a csoportkörben, a Párizst tizenhárom góllal intézték el, s végül plusz negyvenötös gólkülönbséggel zárták a kvartettet.

Aranyérem került a veszprémi legények nyakába - Fotó: Facebook - Kéziakadémia VeszprémAranyérem került a veszprémi legények nyakába - Fotó: Facebook - Kéziakadémia Veszprém

Az elődöntőben a CSM Puteaux sem jelenthetett akadályt (31-10), a fináléban azonban alaposan megizzadtak a veszprémi fiúk. A csoportkörben egyszer már leigázott brazilok alaposan összekapták magukat a döntőre. A kellemetlen stílusban kézilabdázó dél-amerikaiak egy góllal vezettek a mieink ellen a félidőben (12-13), s a következő húsz perc is csak az egalizáláshoz volt elég 19-19. Jöhetett a hirtelen halál, amit két kihagyott büntetővel kezdett a Telekom, de ekkor érkezett az újabb fordulat: mindhárom brazil hetest hárította a Veszprém portása, Palasics Kristóf, így a mieink maguk javára tudták fordítani a hetespárbajt (3-2).

Tombor Csaba a csapategységet emelte ki értékelésében. – Komoly munkát végeztek a fiúk az elmúlt pár hétben. Egy új csapat alapjait szeretnénk most összerakni, ezért is remek alkalom volt ez a torna ahhoz, hogy összecsiszolódjon a társaság. A kapusteljesítményünk az egész viadal során remek volt, de nem szeretnék egyéni teljesítményeket kiemelni, mert ennél sokkal fontosabb, hogy remekül küzdöttek egymásért a fiúk – húzta alá Tombor Csaba.

A Telekom utánpótláskorú játékosai rövid pihenőt kaptak a szakvezetőktől, hogy augusztus elején újult erővel vethessék bele magukat a több frontos küzdelmekbe.

Zatkalik Dániel

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.